A mai 18k alatt olyan hisztit vágtam le, hogy eldöntöttem, hogy ma olyan posztot írok, hogy Mr Hadd örök életére megbánja, hogy kidolgozta a pulzuskontrollt és különbenis. De közben a DK-s cyber-cimbik tökre felvidítottak (ez úton is köszönet Nektek:), szóval nem leszek nő, nem hisztizek, hanem inkább írok arról, hogy a futók fura állatfaj. Ha esetleg valaki magára ismer, az csak a véletlen műve lehet.

 Szóval:

1. Egynél több pár futócipőd van.

2. A bejárati ajtóban nem a papucsodban, hanem a futócipőidben esel hasra.

3. Bár nincs szükséged még egy párra, mégis megfordul a fejedben, hogy veszel még egyet, mert olyan szép. (Noosa... "Szerencsére" nem volt kényelmes.)

4. Az egyik pár futócipődben felemás a fűző, mert nem tudod eldönteni, melyik színűvel néz ki jobban.

5. Bevásárló központba kizárólag a sportbolt miatt mész. (És ha már ott vagy, akkor sem mész be máshova, mert egész egyszerűen nem érdekelnek az utcai cuccok, arra viszont nagyon figyelsz, hogy a futó felsőd menjen a cipődhöz. (Ha lány vagy, akkor minden cipődhöz és felsődhöz van egy körömlakkod.)

6. A 4. pont folyományaként az elmúlt kb. 3 hónapban kizárólag futós cuccokat vásároltál.

7. Van futós és nem futós zoknid. A futós zoknin belül pedig létezik edző és verseny zokni. Futós zokniban nem futni, illetve nem futósban futni szentségtörés, versenyre pedig kizárólag versenyes zokniban szabad menni.

8. Idétlenül vagy lebarnulva. (Óra helye, csuklószorító helye, rövid, illetve 3/4-edes gatya csík, zokni csík, öcsitrikós hát. Más tangában sütteti magát, én meg zokniban, és akko' miva', most ezé ne legyek kemény?!)

9. Nem (csak) azért akarsz fogyni, hogy jobban nézz ki, hanem mert arra gondolsz, hogy ha könnyebb vagy, akkor futás közben kevésbé terheld a súlyoddal a tested. (Apropó, fogyás, 5 hete futok alacsony pulzussal, az állítólagos zsírégető zónában a PK miatt, de egy huncut dekát nem fogytam. És ne mondjátok, hogy azért, mert nincs miből, mert van. És azt se, hogy azért mert a hájból izom lett és az izom nehezebb. Fakk.)

10. A szétfutott futócipődhöz érzelmi szálak fűznek, nincs szíved kidobni, inkább abban jársz dolgozni. (Amúgy meg tök kényelmes. És szép is.)

11. A lábadon több a vízhólyag és a bőrkeményedés mint a köröm. (Lábfejfetisiszta pasim se lesz, az tuti.)

12. Szerinted normális leukoplaszttal körbe tekerni a mellkasod annak érdekében, hogy a pulzusmérő pántja ne törjön szanaszét (aú). (Aztán rájössz, hogy le is kell szedni. Még aúbb.)

13. Az élet egyik legnagyobb alapigazsága szerinted: "Férfi és nő, hogyan is érthetnék meg egymást, mikor mind a kettő mást akar; a férfi a nő, a nő a férfi mögött futni." 

13+1. Ha elfáradt a lábad, a szíveddel futsz tovább.

13+2. Legalább három pontnál bólogattál és vigyorogtál.

Happy running my dear friends!

Most épp úgy fel vagyok pörögve, hogy nehéz összeszedni a gondolataimat, pedig ez az élmény ezerszeresen is megérdemli, hogy egy normális bejegyzést hozzak össze, szóval megpróbálom:)

Az én utam tavaly ilyenkor kezdődött, amikor is elmentem önkénteskedni az IM Brasil-ra, ami itt Floripában kerül megrendezésre. 8 órán keresztül ragasztgattam rajtszámot a bringákra és teljesen magával ragadott a pozitív hangulat, a légkör, az emberek, a sportolók. Annak ellenére, hogy épphogy csak nyökögtem valamit portugálul, sokakkal váltottam pár szót, de leginkább mosolyt :) Aztán másnap maga a verseny, az élmény nézőként is meghatározó volt nekem. Akkor és ott döntöttem el, hogy maratont fogok futni. És lőn!

Tavaly óta vártam az ideit, és végre eljött.

Idén is dolgoztam szombaton, rajtszámot, kék (bringa) és sárga (futás) zacskókat, féket, kormányt és pedált csekkoltam. Ez sokkal jobb volt, mint a tavalyi rajtszám ragasztgatás, mert többet lehetett kommunikálni a versenyzőkkel, amit idén már gond és különösebb nyökögés nélkül meg is tettem.

Egyszerűen leírhatatlan az egész esemény hangulata. Amikor összejön 3000 elhivatott, céltudatos, pozitívan gondolkozó, "mind over matter" vallású férfi és nő elég, akkor elég magas lesz a rezgésszám és egyszer csak azt veszed észre, hogy te is velük vibrálsz, és nézőként is elkap a gépszíj. Többé nem külső szemlélő vagy, hanem részt-vevő és részt-adó, amikor biztatod őket 70k bringa vagy fél maraton környékén. Ők pedig nagyon hálásak ezért, a legtöbben visszatapsolnak, megköszönik, sőt egyesek még táncra is perdülnek (lásd videót a végén), azok után, hogy letoltak 3,8k úszást, 180k bicajt és a maraton felét/negyedét. Egyébként a videón látható táncoló családnál ott ragadtam kb. másfél órát, vigyorogtam és elfelejtettem minden bajom és azt is, hogy mit nem szeretek ebben az országban. EZT például nagyon szeretem, hogy ilyenek:) Én is ilyen vagyok, amíg várakoztunk, hogy a bringások áthaladjanak, és én a kocsiból kihajolva tapsoltam meg szurkoltam, nem éreztem azt, hogy ezért bárki hülyének nézne, sőt, a többi autóban ülők sem bosszankodtak a dugó miatt, hanem szurkoltak ők is. Bezzeg otthon... Sok a savanyú ember, de megfogadtam, hogy ezek után én otthon sem fogom magam visszafogni, hazaviszek egy kis brazil szenvedélyt és őrületet, mert abból hiány van Magyarországon... Taps, pacsi, egy hajrá és a futók szinte új életre keltek. És én is! Megint azt érzem, hogy több lettem, energiát kaptam és adtam, hálás vagyok az Égnek, hogy újból átélhettem ezt! Pont, amikor kezdtem kicsit elkettyenni megint, mert kicsit úgy érzem, a PK óta visszafele fejlődök. Kitartok és jobb lesz, de ehhez is idő kell. A türelem a kulcs és a pozitív gondolatok, mert az vagy, amit gondolsz. Persze megkönnyeztem az első befutókat, és Motorzinhot és Arturékat is... :)

És valamit megint eldöntöttem. És meg is fogom csinálni, mert amit az IM alatt döntök el, az úgy is lesz. Eldöntöttem, hogy két év múlva én is Iron Man leszek. Jövőre pedig 70.3 (féltáv). Otthon veszek is egy bringát gyorsan, amíg van pénzem:) Úszni tudok, tekerni tudok, futni tudok, a többi meg fejben dől el és logisztika kérdése.

Képek az eseményről itt láthatók. 

És itt a videó a táncoló-szurkoló családról. Amúgy volt olyan futó, aki megtáncoltatta a nőket:)) Az egyik pasi meg kötelet dobott le, és azon húzta fel a futókat, hihetetlen jó fejek voltak és a futók többségének nagyon bejött, szinte mindenki hatalmas mosollyal futott tovább... :D

53 kiris hét, yess!:)

Nem értem, hogy miért ugrál így a pulzusom? Ez normális? 154-es pulzushoz tartozik egy 6:41, egy 7:38 és egy 7:12-es tempó. Valaki? Somebody? Anybody?

Amúgy eseménytelen hét volt, se gumimaci, se kóbor kutyák, mondjuk ma egy csőtörés állta az utamat, én pedig valamiért azt hittem, hogy tudok vízen járni, hát nem tudok, de most már legalább azt tudom, hogy Mizúnóbrúnó egy a nájki drájfit zokni aránylag gyorsan szárad, km 1k cuppogás után fajin volt minden. Jövő héten Iron Man, ahova idén is megyek önkénteskedni, de ez a sztori szempontjából amúgy most mellékes. Azé' nem bánnám, ha minden hétvégén IM lenne, mert az egy kilométerre jutó bringás és futó pasik aránya eléggé jól alakult, mivel a külföldi résztvevők egy része is megérkezett, hallottam angolt meg franciát is, meg ugye egész véletlenül a bringa útvonalukon futok mostanában, hehe. Hála PK-nak nem volt kérdés, hogy minden futó megelőzött (na jó, valószínűleg amúgy is lazán húztak volna el mellettem) de így cserébe lecsekkoltam az összes izmos segget, vádlit, hátat és vállat. Így, ebben a sorrendben. Elég sokszor lettem szerelmes. Lehet mégsem vagyok apáca? Nyálcsorgatásból jeles, leülhetsz. 

Aztán azon gondolkoztam futás közben, hogy milyen durva, hogy edzésképp lazán lefutok egy húszast, és tényleg, lefutottam simán, ment volna még tovább is, egyáltalán nem zuhantam meg utána. Ez viszont tuti, hogy a PK áldásos hatása, tavaly azért jobban megéreztem a hosszúkat, most meg szinte el sem fáradtam... Aztán hazáig még volt 2,5k tempós séta hegymenetben. Ezt azért nem futottam, mert tökre tette volna a csodálatos pulzusgörbémet, elég durva emelkedő szinte végig, a hilleket szoktam itt futni. Szóval azért a kilométerfutóállóképességem annyira nem rossz, ha ehhez a pulzus is alakul, akkor én leszek a királylány.

Ja, a gumicukros posztra érkezett kommentek hatására nem ettem, csak ittam, de azt sem sokat, mindösszesen egy fél liter vizet. Természetesen túléltem, de azért ha ennél gyorsabb lett volna a tempó, lehet megborulok kicsit. Vagy nem? Minden esetre jó tudni, hogy megy 20k kaja nélkül. Szóval ezúton is köszi Joe-nak és Rrrókának a határfeszegetős eszmefuttatásukért, értek én a szóból. Csak nő vagyok meg ráadásul kissé önfejű is...:)

Písz end láv!

Szeretem a májust. Nem csak otthon, itt is. Itt ez az ősz, de valahogy nem az elmúlásról szól, mert májusban kékebb az ég, bármikor máskor. Minden kontrasztosabb, mert kevésbé homályosítja be a világot a pára, ami egész nyáron fullasztóan rátelepszik mindenre. Még meleg van, de nem az a nyári, fülledt, trópusi, brazil meleg, hanem olyan otthoni nyári. Olyan igazi meleg, ami nem csak a bőrödet, a testedet, hanem a szívedet és a lelkedet is megmelengeti. Madárcsivitelés. Ezer különböző csipp és csivit száll a levegőben a langyos szél hátán, ráhangolódok én is a madárhullámhosszra... Aztán jön egy idióta motoros és rám nem üvölt, hogy "jó a segged", vagy a kedvenc kamionosaim dudálnak ezerrel. Kizökkenek, de mégsem, mert már ezt is megszoktam, ez is hozzátartozik a brazil feelinghez... Futok hát tovább, úgy visz a lábam, hogy szinte nem is érzem, nem erőlködök, csak érzem, hogy élek, egy vagyok az úttal, a fákkal a madarakkal, saját magammal, a testemmel, ami most úgy működik, mint egy tökéletes gépezet, ahogy teszem egyik lábam a másik után, olyan ez az egész mai futásom, mint egy tudattágító meditáció, utána meg úgy éreztem, mintha szerelmes lennék, tudom, kicsit kattant vagyok, de ez van, vállalom.

És tényleg, azt hiszem, ezekért az élményekért és pillanatokért futok. Ezért vagyok függő. Ma azt éreztem futás közben, hogy milyen jó élni, érezni a szelet, a nap melegét. És milyen jó érzés, hogy ezeknek az apró dolgoknak is lehet ennyire örülni. Tényleg nem kell sok a boldogsághoz, de az ember mindig többet akar, saját boldogságát más emberektől teszi függővé, pedig mekkora butaság ez. Bár így tudnék hozzáállni az élethez minden pillanatban, ilyen önfeledten örülni annak, hogy vagyok, hogy én én vagyok. Azt éreztem, hogy legszívesebben megölelném az egész világot, de be kellett érnem a szembejövő IM-es bicajos fiúkkal való összemosolygással és "bom dia"-val. (Na jóóó, azért ez sem olyan rossz, de tekerhetnének lassabban, mert én ugye a PK miatt nem futhatok utánuk, így meg röpke a gyönyör...)

A heti adagom egyébként 41,57k volt, kevesebb, mint a múlt heti, de azt az 51-et megérezte a csípőm, na, hát, oda kell figyelni még, és most már mindörökkön örökké, ezért is hagytam ki a csütörtököt... 

Azért érdekes ez a PK, nagyrészt pszichés, és ez is fejben dől el, mint minden. A múlt héten annyira rá voltam parázva, hogy 150-es átlaggal futottam 8 perceseket, a héten 156-al 6:47-et... Vagy pedig ufó vagyok. Persze, fél percenként néztem az órát, láttam, hogy lassú, ezen jól felhúztam magam, na ez nem tesz jót a pulzusnak, de úgy döntöttem, hogy félnetek a pulzusmérőtől nem kell, és meg is van az eredménye.

Jesssz!!:)

Az élet szép!

(És már csak 84 nap!!!)

A héten ezeket abszolváltam (50k feletti hét!!! Jesssz!):

Nos, nem, nem sántultam le vasárnapra, nem is hátrafelé futottam, pedig a tempóból kb. ez jön le. Ma belépett az életembe a pulzuskontroll (péká) és Mr Hadd (haddelhadd). (A PK-ról a nálam sokkal tapasztaltabbak már sokat írtak, pl. itt van Szasza három részes cikke, illetve még több info itt és itt.) 

Egyelőre nem tudom, hogy lesz ebből szerelem. Szóval az a lényeg, hogy eddig elég magas pulzussal futkároztam, 170-175 körülivel, 5:30 körüli kilométerekkel, mert ugye én vagyok a király, hogy olyan gyors vagyok mint a villám és a kanalam együttvéve. A tavalyi évről nem tudok nyilatkozni, mert akkor pulzusmérő nélkül futottam, de gyanítom, hogy a túledzés részben ennek volt köszönhető. Köszi, vettem a lapot. Ha egy hosszútávfutó hosszútávon magas pulzussal szaladgál, akkor úgy jár, mint Mekk Mester. Ezen a héten éreztem is, hogy valahogy elfáradtam. Látszik is, a második 1k résztáv után meghaltam, a csütörtöki hetes is 6:40-el ment csak. Közben több helyről is hallottam, hogy péká, péká, pékááááááá, és hogy az milyen jó és milyen szép és, és, és én meg azt mondtam, hogy na ne máá, hogy majd lassabban futok, mint a sokévi átlag, mert hogy az hogy néz már ki, hogy tudok 5:30-at, aztán meg 7:43-al csigázok. Elég szarul néz ki, de be kellett látom, hogy a pulzuskontrollban van logika. Mert ugye azért sportolunk, hogy egészségesek, erősek (és szépek) legyünk, nem azért, hogy beledögöljünk. Egyébként meg egy képmutató barom vagyok, mert másoknak annyira jól tudom mondani, hogy mit és hogyan, de valamiért úgy gondolom, hogy azok a dolgok rám vonatkoznak, szóval én nyugodtan beledögölhetek és beletörhetem a csípőm. De ennek most VÉGE. Tényleg. Elkezdem a PK-t és jó lesz.

Ez a gyakorlatban annyit jelent, a hosszúknál nem mehet a pulzusom 150 fölé. (Egyébként a hiperpontos pulzuskontrollos edzéshez meg kell határozni a laktát küszöböt is, amely során jól összeszurkálnak, na ez nekem kimarad egyelőre, majd otthon.) Szóval max. 150 lehet, legyen BÁRMILYEN lassú az ehhez társuló tempó. Pont. Hüpp-hüpp. Egyébként itt az a kedves ismerősöm, akinek végül sikerült rávennie, hogy ne csak kilométerfasiszta, hanem pékáista is legyek. Sok lesz a jóból. Ja, erről jut eszembe, itt írom a kajanaplómat, amelyből kiderül, hogy kajanáci is vagyok. (Ez egy tök jó ingyenes oldal egyébként, és rengeteg cucc van az adatbázisban, még itteni, brazil kaják is, szóval tök király.)

A mai LSD adagomat tehát gumicukor evés közben 150-es átlagpulzussal és 161-es maximális pulzussal (rám dudáló őrült kamionosok, kergető kóbor kutyák, alliteráló ancsurok és kisebb emelkedők, kösszépen!) lekocogtam. Szóbeli pirospont magamnak, hogy ilyen fegyelmezettem kibírtam, hogy ne fussam el. Ez nagyon-nagyon-nagyon nehéz volt. Egyelőre még nem látom, hogy lesz ebből 4 óra körüli marcsi, viszont vesztenivalóm az nincs és hiszem, hogy nem véletlenül hozott össze a sors ezzel az edzésmódszerrel. Köszönöm, vettem!

(LSD=Long Slow Distance, na, tegye fel a kezét, aki nem erre gondolt!:)

Igen, egy újabb fotós blogbejegyzés következik, kezdek belejönni a magamutogatásba, ezért mától nem csak egy mezei futófasiszta-kilométernáci vagyok, hanem egy exhibicionista-futófasiszta-kilométernáci...:D Mentségemre szóljon, hogy ez is motivációs célokat szolgál. Azért egy kicsit büszke is vagyok arra, ami most következik, mert még sose volt nekem ilyenem, tegnap mikor visszanéztem a fotókat kicsit sokkot is kaptam, mert hogy sose vót még ilyen jó...:)

Íme az elmúlt két hónap aktív hasizomkodásának és futásának eredménye:

Na. Most már akkor alul is elkezdhetnék alakulni. Szerintem az egész alakos képeket nem érjük meg :D

Szóval a lényeg a kitartás, mert olyan nincs, hogy a befektetett energia ne térüljön meg. Még ha lassan is, eredmény mindig lesz. Ez persze mindenre igaz. Lassan de biztosan. Sztep báj sztep (úúúú béjjjbeee). Hát ezt nem is tudom kihagyni:)

Mindig megfogadom, hogy gyakrabban írok, és akkor nem kell mindent egyszerre egy bejegyzésbe belesűríteni, de rám a közlésvágy rohamokban tör, akkor viszont írni kell, szóval akkor noshát, tehát!

Powerplate

Én alapvetően nem vagyok oda ezekért a hipertrendi újdonságokért, és pont leszarom, hogy a Valamilyen Linda nevű, tökéletes alakú celeb is ilyenen edz. Ami miatt mégis felkeltette az érdeklődésemet, az az volt, hogy ez a szerkentyű rezeg :D Na jó, nem is. Szóval a főnököm mondta, hogy állítólag csontritkulás megelőzésére, illetve a csontok erősítésére kimondottan javasolják. Decemberben kiderült, hogy a csípőm eléggé szar állapotban van (főleg a törött bal oldali, be a jobb sem tökéletes), a diagnózis szerint osteopénia, ami még nem osteoporosis, csak majdnem. Persze ilyen fiatalon ebbe nem akarok belenyugodni, főleg, hogy még egy pár maratont szeretnék lefutni, tehát azóta szedek mindenfélét, hogy erősödjenek azok a csontok, meg folyamatosan kerestem valamit a futáson kívül (a futás, kocogás kimondottam ajánlott, mert a földdel való kontakt serkenti a vérkeringést a csontokban, ezzel párhuzamos serkentve a csontképzést is) ami erősíti őket. Ezért kicsit utána olvastam, és valóban, bizonyítottan csonterősítő hatása van.

De mi ez? A honlap szerint: "Heti 3 X 30 perc nyújtás, erősítés, relaxálás és masszázs.A vibrációs tréning, vagy még pontosabban a gyorsulási tréning olyan erőgyakorlatokat takar (mint pl. guggolás vagy fekvőtámasz), melyet egy különböző frekvencián fel és le mozgó platón végzünk. A plató gyors függőleges  kimozdulása (másodpercenként 25-50 alkalommal) izom összehúzódási és elernyedési reflexet vált ki, mely automatikusan jön létre, nagyjából olyan sebességgel, mint ahogyan a plató mozog. A rezgések alapvetően a gravitációs erőt erősítik, mely a testre hat, így a szervezet erre reagál. Az eredmény? Több izomrost aktiválja magát, és sokkal gyorsabban, mint ahogyan az az edzőteremben történik. Azaz az edzési idő felére csökken." (Forrás és bővebb infó itt: http://www.power-plate.hu/Power_plate/Technologia8.html)

Eddig négy edzésen voltam, heti 2x járok, hogy mennyiért, azt inkább nem írom le. Lehet, hogy a fentieknek nem igaz a fele sem, de tény, hogy a csípőmben eddig érzett, már a futások elején jelentkező "diszkomfort" érzés szinte teljesen megszűnt. Persze az is lehet, hogy e nélkül is pont most múlt volna el, akár hogy is, ez hatalmas eredmény. Egyébként egy alkalom 30 perces, először kevésnek gondoltam, de elfáradok elég rendesen, ugyanakkor tele vagyok energiával utána. Szóval szerintem király! 

Új futócipellő

Mindenképpen szerettem volna egy pronáló lábra való cipőt a normál Pega mellé, mert én egy kicsit pronálok és abban bízok, hogy a "dagadt combú óvodás fogócska közben" stílusomon egy ilyen cipő kicsit finomít. Volt már pronáló lábra való cipőm, egy Asics 2150, ami, bár ebben futottam a maratont, nem jött be túlságosan. Tavaly egy egészen alap Mizunot is használtam, az viszont nagyon bejött, így úgy gondoltam, legyen újra Mizuno, szóval beszereztem egy ilyet: http://www.mizunousa.com/running/products/mizuno-womens-wave-nexus-6-running-shoes. Mizuno nexus 6. Mivel tavaly elhagytak a lábkörmeim, és mostanra nőttek vissza, ezért a 37-es lábamra 38,5-öset vettem, mert érzem, hogy a Pega is kicsit nyomja őket. Ma már ki is próbáltam. Sokkal pattogósabb, keményebb, gyorsabb a Pegánál, ugyanakkor nagyon kényelmes, szóval az első benyomásom mindenképp pozitív. Az egyetlen szívfájdalmam, hogy a színe nem túl csajos. Ezért vettem hozzá egy ezüst körömlakkot :D

Vasárnapi hosszúk reloaded

Már két hete, hogy vasárnap tíz kirinél többet, vagyis "hosszút" futottam. Ezzel félig hivatalosan el is kezdtem a maratonra való felkészülést, egyelőre edzésterv nélkül (keresem az igazit), de a maratoni edzéstervek szempontjait szem előtt tartva: 

• heti 4-5 futás (Szent hétfő és péntek mindképp pihi)
• a heti 4-5- ből egy tempó avagy fartlek avagy résztáv (brrrrr) avagy hill
• A Szent Vasárnapi Hosszú

Kedves Barátok, Ismerősök és Ismeretlenek!

Kedves Szabó Anna !
Nevezésedet sikeresen leadtad a következő rendezvényre:
27. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton 

Rajtszámod: 2683

Kedves Szabó Anna ! 
Nevezésedet sikeresen leadtad a következő rendezvényre:
27. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton 
Rajtszámod: 4901

Danny Dreyer Chi futás című könyve rám kacsintott a könyvesboltban, véletlenek pedig ugye nincsenek, szóval azzal a lendülettel meg is vettem még decemberben. A borító szerint a chi futás forradalmi módszer az erőlködés- és sérülésmentes futáshoz, nekem meg pont erre van szükségem. Azt mindig is sejtettem, hogy futás-szépség versenyt sem nyernék, de igazándiból a Törés előtt nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy javítsak a technikámon, mert ugye én úgy sem sérülök le, ha le tudtam így futni a maratont, akkor nem lehet nagyon gáz, stb, stb... Utólag persze már tudom, hogy a Törésben bizonyára nagy szerepe volt a helytelen technikának, úgyhogy úgy döntöttem, ideje változtatni és megtanulni rendesen futni.

Problémák:

-Úgy futok, mint egy csaj. Vagyis nem középen hozom előre a lábaimat, hanem oldalt, szóval mintha X lábakkal futnék. Érdekes, mert amúgy nincs X lábam, bár egy kicsit pronálok, de a problémát a pronáló lábra való cipő sem oldotta meg. Egyszerűen idétlen ahogy futok, pont mint egy idióta, aki életlében nem futott még 500 métert sem. Ezen esztétikai okból is szeretnék változtatni, mert tök bénán nézek ki a futós fotókon :(

-Overstride, azaz túl hosszúkat lépek, vagyis a súlypontomnál előrébb fogok talajt. A lábnak ugyanis elvileg a test súlypontja alatt, vagyis a medence alatt kell földet érnie.

-Heel strike, vagyis sarokra érkezés, ez a hosszúlépés (roséból kérem!) egyenes következménye.

-A csípőm nincs nyújtva és nem vízszintes, vagyis túlságosan előre dőlök, plusz még a fenekem is kitolom.

Szóval a karmozgáson kívül kb. mindent rosszul csinálok, persze nem kizárt, hogy egy külső szemlélő abba is bele tudna kötni, szóval maradjunk annyiban, hogy ezeket a hibákat fedeztem eddig fel...

A chi futás módszere többek között ezekre is megoldást nyújt.

Mi a módszer lényege?

A chi futás szemlélete arra tanít, hogy befele figyeljünk és összpontosítsunk. Ez a szemlélet az elménk és testünk közötti tiszta kommunikáció fenntartásán alapul. A módszer holisztikus, vagyis minden összefügg benne mindennel, a cél maga a folyamat, vagyis az, hogy a chi (a minden dolgot éltető energia, erő) szabadon, folyamatosan, akadály nélkül áramolhasson. Fuss lazán, erőlködés nélkül, egységben saját magaddal. 

A módszer 10 fókuszra épül, ezek a következők:

1. megfelelő testtartás, vagyis a "vattába csomagolt acéltű"

2. dőlés

3. sarokemelés

4. homokgödör (cél a "kráteres" lábnyomok tisztává alakítása)

5. medenceforgatás (medence vízszintezéssel)

6. láblendítés hátra

7. karlengetés

8. térdhajlítás

9. ritmus (rövid lábúaknak 85-90 spm-et (step per minute), vagyis lépésszám/percet javasol. Én 78-ról indultam, szóval valóban túl nagyokat léptem, most 82-83 között vagyok, de azt hiszem, egy 85 körülivel már elégedett leszek. Tök egyszerű meghatározni, egy percig számold, hogy hányszor lépsz az egyik, mondjuk a bal, lábadra. Érdemes többször ismételni a pontosság kedvéért. Nekem amúgy Garmin Gizi megmondja, de utána számoltam, és stimmelt.)

10. lépéshossz

A módszer ezeket a szempontokat kapcsolja össze a "szellemi" háttérrel. A chi futás elsajátításához egyébként nem kell feltétlenül spirituális gurunak lenni, más kérdés, hogy én alapvetően nyitott vagyok az efféle dolgokra, ezt csak azért írom le, hogy ez ne ijesszen el senkit.

Pluszok és mínuszok

Alapvetően nagyon pozitív, hogy most már tisztában vagyok a hibáimmal, tehát tudom, hogy min kell változtatnom, ugyanakkor kicsit el is vette a kedvem az, hogy szinte mindent rosszul csinálok. Az elején beleestem abba a hibába is, hogy mindenen egyszerre akartam változtatni, és ez persze nem sikerült. Nagyon-nagyon sokat kell gyakorolni, türelemmel és egy-egy fókuszra összpontosítva.

Bár még nem sikerült teljes egészében elsajátítani a módszert, bizonyos részeit azért már sikerrel alkalmazom és ezek nagyban segítették illetve segítik az újrakezdést, mert a sérülés mentességért a Törés óta mindenre hajlandó vagyok, még arra is, hogy tudatosan fussak, váó!

Mára eljutottam odáig, hogy lerövidültek a lépéseim (78 helyett 83 spm), kevésbé dőlök előre, a medencém vízszintes(ebb). Remélem idővel az X lábas idétlen futástól is megszabadulok, bár a rövidebb lépésekkel talán ez is javult egy kicsit.

A tanulság pedig az, hogy ha fáj valami, akkor érdemes azon is elgondolkozni, hogy talán a futó technikán kell javítani, változtatni sosem késő, és sokkal jobb, mint beszopni egy huncut kis sérülést. Aki csapatban fut, kérjen tanácsot az okosabbtól, mert én már alig várom, hogy otthon el kezdje nekem is osztani valaki az észt:)

Akit bővebben érdekel a téma, mindenképp szerezze be a könyvet, illetve utube-on vannak fent angol nyelvű videók is.

Pelikán elvtársnak igaza volt. Főleg most, hogy azt hiszem már több mint 3 hete nem ettem semmi édességet. Se habostorta, se csoki, se süti, se gumicukor, se, se, se.

Eldöntöttem ugyanis, hogy idén nagyböjt alatt ez lesz. Húst már évek óta nem eszek ebben az időszakban, de amúgy nem is vagyok egy nagy húsevő, szóval az igazándiból nem kihívás, úgyhogy idén a hús mellé betársítottam az édességet is. Mert azt azért szeretem. Az a baj, hogy ha ott van előttem, akkor nem bírom megállni, hogy ne egyek, elképzelhetetlen pl., hogy megveszek egy tábla csokit és csak két kockát eszek meg, a többit meg szépen visszacsomagolom és elrakom. Illetve a csomagolás és az elrakás az oké, de ha tudom, hogy ott van, muszáj enni "csak még egy kockát" belőle, és ha nem figyelek oda, megeszem az egész táblával. Ezt úgy küszöbölöm ki, hogy soha nem veszek táblás csokit. Csak kis kiszerelésűt és azt is csak ritkán, mert a csoki nagyrészt zsír, a zsír meg nem a haverom. Viszont olyan finom, ráadásul szaladgálnak benne az endorfin manócskák, az meg kire nem fér rá? Az, hogy egyedül élek sem könnyíti meg a dolgom, mert ha lát valaki, akkor visszafogom magam, hiába, nincs mit tenni, zugcsokievő vagyok.

Lényeg a lényeg: Lassan három hete, hogy így önmegtartóztatok, de egy huncut grammot nem fogytam! Ráadásul újra kezdtem a futást is, ha nem futok 5-6 kirit, akkor bicajozok kb. 18-at a munkahelyemre és vissza. Persze arra is odafigyelek, hogy ne egyek többet mint eddig. Ha rámjön az édességehetnék, akkor almát eszek. Szóval hol itt az igazság? Odaát. Tök mérges vagyok. Mondja meg nekem valaki, hogy lehetséges ez? 

Ennek ellenére természetesen végig fogom csinálni, mert egyáltalán nem csak az esztétikai szempontok miatt találtam ezt ki, és egyébként sem szokásom semmit feladni, például nagyon jól tudok félmaratont futni repedt medencével, de úgy hiszem, hogy ha már tisztában vagyunk egy rossz tulajdonságunkkal (jelen esetben például azzal, hogy túlságosan kitartó vagyok, bár egyesek szerint ez makacsság, de ez aljas rágalom!!), akkor próbáljunk meg abból előnyt kovácsolni illetve felhasználni a cél eléréséhez. Így lesz a rosszból jó, vérből víz, kutyából Madonna és kurvából szalonna. 

A következő bejegyzés már futós lesz, sőt, chi-futós, mert Rókáéknak is ígértem egy posztot, meg ahhoz képest, hogy ez itten egy futós blog lenne, csak szalonnázok meg kurvázok...

Március 15-ét azért szeretem, mert a tavasz illata már benne van a levegőben. Süt a nap, és igazi tavaszi fényeket varázsol a kopott házak falára, minden mosolyog. Kitűzöm a kokárdát, a szívem együtt dobban a magyar tavasszal ahogy kilépek az utcára és belélegzem ezt a gyönyörű, arany fényt. A nap sugarai simogatnak, becsukom a szemem és azt érzem, hogy legszívesebben átölelném az egész világot.

A tavaszi szél a Nemzeti Dalt dúdolja és elhozza a Márciusi Ifjak szellemét; a tüzet a szemükből, a hazaszeretetet a szívükből, az őszinte tenni akarást, bátorságot és hitet a lelkükből. Hitet, hogy egy nap mindenki megérti azt, hogy ha nincs hazánk és nincs nemzetünk, akkor semmik nem vagyunk. Hitet, hogy egy nap mindenki szívében felébred a hazaszeretet, és, hogy édesapámat idézzem, az "egészséges nacionalizmus".

Adja az Isten...

Ismerős Arcok: Szakadjon szét!

https://www.youtube.com/watch?v=t0ccFnWv4Cs

(Elcserélni a márciusi magyar napfényt a tenger zúgására? A tavaszi szél dallamát az anyagi biztonságra? Milyen hülye ötlet... Semmi másra nem vágyok most, csak arra, hogy reggel kinyitom az ablakot és a fülledt meleg helyett beárad a március tizenötödike. Szeretnék Otthon lenni. És ott is maradni. Örökre...)

Ma melóba menet megállítottak és igazoltattak. Ha jól tévedek, ez eddig egyszer fordult elő, mióta kocsim van itt (kb. egy éve) és akkor is annyi történt, hogy amikor a rendőr meglátta az magyar jogsim/elbűvölő mosolyom/nem tudom mim, már intett is, hogy menjek Isten hírével. Ezt a mait viszont nem úsztam meg ennyivel.

Elég brutál rendőrbácsi, volt vagy 195 centi magas, szép nagydarab és majdnem olyan elvetemült feje volt, mint annak a másiknak a fotón. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a magyar droidok ezekhez az itteniekhez képest szánalmas, plexi mögül kukucskáló csicskák... Szóval itt a képen látható példány az átlag. Ő is volt vagy 2 méter, meg ez a nézése, brrr, nem is értem, hogy mertem lefotózni?) Szóval kérte a jogsit és a forgalmit. Én már akkor tudtam, hogy se a nemzetközi jogsi, se a forgalmi nincs nálam, de ártatlan arccal és szende mosollyal odaadtam neki a magyar jogsim, gondoltam hátha meghatja az EU zászló, elvégre a brazil zászlón is vannak csillagok... De nem hatotta meg, pofátlan módon végezte a dolgát (hát nem felháborító?:) és udvariasan, de nagyon határozottan kérte a többi papírt. Na, akkor jött az, hogy nem értek portugálul. Csak ráztam a fejem, meg mutogattam, szerintem tök élethűen adtam elő, de ő meg magyarázott, hogy akkor már hívja is az angolul beszélő kollégát. Ekkor arra gondoltam, hogy itt már csak az segít, ha elbőgöm magam. Mert ilyen helyzetekben simán tudok bőgni, ez nagyon hasznos, otthon már húzott ki a kakiból... Bőgés közben hirtelen megtanultam portugálul is, látszik, hogy nem vagyok még profi, kiestem a szerepből, na. De hiába. Ez egy igazi büszke REND-ŐR volt, nyilvánvalóan hatalmas hivatás tudattal, szóval nem lehetett ilyen színházzal meglágyítani a szívét. Közölte, hogy mivel nincsenek nálam a törvény által előírt dokumentumok (nem kezdtem el neki magyarázni, hogy milyen nehéz az egyik táskából a másikba átpakolni mindent, szóval már hónapok óta szaladgálok így, amúgy meg teljesen igaza volt), ad nekem másfél órát, hogy bemutassak mindent. Addig a kocsi ott marad. Adjam a kulcsot. Ha nem adom neki oda a kulcsot, akkor elszállíttatja az autót (kikérem magamnak, ez zsarolás!). Remek.

Közben már persze elkéstem melóból, hívtam is a főnökömet folyamatosan, egyrészt, hogy kések, másrészt, hogy ha tud, szedjen már fel az út széléről és vigyen haza a cuccért, de nem vette fel, küldtem sms-t, semmi. Ott vagyok az autópálya szélén, 33 fok, tűző nap, kb. 7 kilométerre a lakásomtól, kettőre a legközelebbi buszmegállótól. Szóval tempós séta a buszmegig, busz sehol, meleg van, haladjunk. Buszra fel, 2 megálló, leszállás,  kb. 3 kiri futással kevert erőltetett menet hazáig. Cucc megkeres, a kis huncut nemzetközi jogsi direkt elbújt előlem, rend a lelke mindennek :D Aztán bicajra fel, sprint a rendőrbácsihoz. Aki már nagyon várt. Menet közben szuggeráltam, hogy legyen minden rendben, ne kössön bele semmibe, legyen kedves, stb. Szóval odaértem simán időben, odaadok mindent, nézi, nézi, nagyon nézi a nemzetközi jogsit, és azt mondja, hogy ezzel itt nem vezethetek, mert az autó az én nevemen van. (Imádom ezeket a brazil szabályokat, nem tudom, honnan kéne pl. ezt tudnom?) De tök normális hangon, sokkal barátságosabban, mint az előbb. Ezt amúgy tényleg nem tudtam, mondtam is neki, hogy most akkor mi lesz? Erre odanyújtja a kocsi kulcsot, hogy majd akkor menjek az üveghegyen túl és ott, ahol a kurta farkú malac túr, el tudom intézni. Viszontlátásra kisasszony, legközelebb ne felejtse el a papírokat. Boszorkány vagyok, belemásztam az agyába és tök kedves lett!

Közben a főnököm is kapcsolt (másfél órás késéssel), és jött tőle az sms, hogy most nagyon mérges, mert vártak rám, stbstb... Mégis mit gondolt, miért hívtam 6x?!

A tanulságokat persze levontam. Tényleg ideje lenne már egy kicsit összekapnom azt a szórakozott, figyelmetlen, szétszórt, stb fejemet.

De legalább a reggeli betervezett 18 kiris tekerést kiegészítettem egy kis futással, gyaloglással és még egy kis tekeréssel, a csípőm meg nagyjából rendben van, szóval öröm és bódottá! Ja, és szerintem augusztusig már kihúzom itt a nemzetközi jogsival, mert itt ügyintézni, na azt nem kívánom senkinek...:)

Az történt, hogy a hétvégén elmentem egy vízilabdás összeröffenésre, ami szombati iszogatásból és egy vasárnapi másfél kilométeres úszóversenyből állt, amin egy páran indultak a fiúk közül. Mivel én elég későn értesültem az egészről, ezért nem volt időm benevezni, de, gondoltam, ha más nem, elmegyek és fotózok. Aztán valamiért mégis bepakoltam a úszódresszem, sapkám, úszószemüvegem, sose lehet tudni alapon.

Aztán vasárnap reggel hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy egy életem, egy halálom, én biza leúszom nevezés nélkül. Persze tízen akárhány éves vízilabdás múlttal elég ciki lett volna, ha nem tudok másfél kirit leúszni, viszont hozzá kell tenni, hogy ugye december közepe óta kényszerpihenőn vagyok, szóval volt bennem egy kis para... Egyébként még sose voltam nyílt vízi úszóversenyen, főleg nem sós vízben, hullámokkal. Igazándiból nagyon jó élmény volt, az egyetlen kellemetlenség az volt, hogy a só szétmarta a számat és a szemüveg ellenére is fájt kicsit a szemem, illetve ma van egy kis izomlázam a vállamba. És újra rám jött, hogy ki akarom próbálni a triatlont, mert úszni is jó! A csípőm sem reklamált, egyáltalán nem fájt, sem közben, sem utána, sem most:)

A távot végül 34 perc alatt teljesítettem. Öröm és bódottá volt! :)

(Futás update: a múlt héten megint leálltam, mert újra megfájdult a csípőm, de a héten megint elkezdem... Szépen lassan. Türelem, tornaterem. Jó kis lecke ez nekem, mert alapvetően nem vagyok túl türelmes... Soha vissza nem térő tanulási lehetőség. Köszönöm neked, drága Univerzum!)

Fekete úszósapka, sasszemek előnyben :)

Az történt, hogy tegnap az Angyalkám a fülembe súgta, hogy megpróbálkozhatnék újra a futással. Hallgattam rá, mert Ő sose téved. Ennek eredményeképp tegnap kb. 8 hét után futottam 2.26 kirit. 16 perc 21 másodpercig tartott és komolyan mondom, hogy csoda volt! Úgy örültem ennek a 2 kilométernek, mint majom a farkának, pedig ugye "mi ez a maratonhoz, vagy egy a 1:54-es félmáriához képest?" Kérdezhetném, de nem teszem. Inkább boldog vagyok, mert, bár éreztem a csípőm, le tudtam ennyit futni, mielőtt azt éreztem volna, hogy meg kell állni. Kicsit tartottam attól is, hogy ma majd fájni fog, de nem! Éljen!!! :) Szóval mostantól hivatalosan is megkezdem az újrakezdést.

Ja és végre, végre, végre-valahára kipróbáltam Jézuska ajándékát, Garmin Gizit, akit a képen is láthattok, és Mega Pegát (27-es Pega, nagyon óccsóé vettem még otthon, életem első Nike-ja, bár nem futottam sokat, de nagyon kényelmes.)

Szóval itt a tervem:

Két naponta fogok 2,5 kirit futni, ötször ismételve a távot, vagyis 10 nap: 12,5 kiri.

Ha bírom, emelem a távolságot heti 500 méterrel, és így futok ugyanúgy, két naponta, ötször ismételve a távot, addig, amíg nem érem el az 5 kirit.

Ha eljutok 5 kilométerig fájdalom nélkül, akkor elkezdek gondolkodni a továbbiakon (tempó, Nike Félmaraton, Budapest maraton).

Meg persze e közben csízek is, de ahhoz ugye idő kell.

Mit gondoltok? Szerintetek ez így jó lesz?

Bréking!!! Most olyat teszek, amilyet még soha:)... Bár a tapasztalataimat szívesen megosztom másokkal és jó kisdoboshoz méltóan ahol tudok, segítek -ezért jött létre ez a blog is-, embertársaim lelki fejlődésének megóvása érdekében saját testemet nem szokásom kidobni az internet húspiacára...

Tegnap próbáltam rendet tenni a gépemen a fotók közt, ami mondjuk mission impossible, mert lelkes fotósként az mutatóujjam kb. rá van nőve a kisszerelmem exponáló gombjára... Lényeg a lényeg, hogy ráakadtam egy 2010 novemberi fotóra és megdöbbentem, hogy milyen kövér voltam. Éreztem én annó, hogy meg vagyok kicsit husisodva, na de hogy ennyire? Aztán jött egy kevésbé ijesztő, tavaly decemberi fotó.

Mi történt a kettő között? Elkezdtem futni és odafigyelni arra, hogy mit eszek. (Igaz, én nem a fogyás miatt kezdtem el -bár a novemberi kép láttán simán lehetett volna ez is a helyzet- de egy nő ugye sose lehet elég vékony...) Szóval egymás mellé raktam ezt a két képet és eléggé megdöbbentem. Bár lehet, hogy csak számomra annyira szembeötlő a változás, mégis úgy döntöttem, hogy felrakom ide, motiváció gyanánt. És kicsit izgulok, mert még sose tettem közszemlére saját magamat, de a cél szentesíti az eszközt és remélem lesz olyan, akit sikerül ezzel rávenni a mozgásra.

Még egy utolsó gondolat: a test valóban a lélek temploma. Lásd el tápláló és egészséges ételekkel, szeretettel gondolj rá és figyelj a jelekre, amikkel üzen neked. A tested meghálálja a gondoskodást...

Jöjjön akkor a kép:

Ennyit futottam tegnap előtt. Aztán rájöttem, hogy ez még nem megy. Ez a rehab tovább fog tartani, mint gondoltam:( Eltelt 8 hét, pihentem, nem terheltem, már nem is fájt, szóval gondoltam, megpróbálom, mert már nagyon hiányzik a mozgás. Mióta az eszemet tudom, sportolok, és most, hogy visszaértem a nyaralásból a normál kerékvágásba, ma kezdem a melót is, kb. ezerszeresen tört rám az érzés, hogy újra fussak. Mert ha nincs futás, akkor mi fog nekem segíteni a "túlélésben"? Már abból a szempontból, hogy itt vagyok megint a világ másik felén, egyedül, meló, vissza a mókuskerékbe, stb. Tavaly is nagyon sokat segített nekem a futás, hogy kibírjam egy évig itt, szóval most eléggé el vagyok keseredve, hogy még ki tudja mennyit kell várnom az újrakezdéssel... Ha egyáltalán... (Fúj, de negatív vagyok, ezt nem szabad!!!) Bár hál' Istennek most "csak" augusztusig kell kihúznom, ami csak 6 lapozás szemben a tavalyi 12-vel, de akkor is...

Egyébként amikor most megpróbáltam futni, már nem az a nagyon éles, sántítós fájdalom volt, hanem inkább egy kicsit fájdalmas-kellemetlen érzés, hogy "valami még ott nincs rendben." Arra épp elég volt, hogy megtudjam, még nem futhatok. Most szomorú vagyok és el vagyok keseredve. Olyan kilátástalannak tűnik, hogy csak várok, várok, hogy majd egyszer újra kezdhetem :( Ráadásul még arra sem sikerült rájönnöm, hogy mire akar tanítani az Élet azzal, hogy elveszi tőlem az egyetlen olyan dolgot, ami igazán segít nekem megküzdeni a külföldi lét nehézségeivel.

Addig is, jobb híján, bicajozni fogok, mert attól legalább nem fáj és még el is lehet benne fáradni. 

Hát ez van :'-(

Jajj, jajj, de nagyon regen irtam ide. Mivel a csipom miatt mar lassan 6 hete futas-mentes eletet elek, ezert szeretett blogom is hanyagoltam, pedig azert zajlik az elet, es ugye azt mondjak, hogy ugy szep az. A csipom szerencsere szepen javul, mar csak nagy ritkan erzem, hogy van nekem egy torott szemeremcsontom, szoval a tervek szerint februarban ujra kezdem a futast, persze esszel.

Tegnap elott mindennek oromere 20 kirit bicajoztam mindenfele vicces terepen, annyira jo volt vegre mozogni, foleg fajdalom nelkul!! Ma pedig 9-et setaltam a tengerparton abban a remenyben, hogy megtalalom a nyilvanvaloan elolem bujkalo tekiket, hat sajna oket nem talaltam meg, de a seta nagyon nagyon jol esett. Szoval az ero velem van, alig varom, hogy az izomvesztett-osszeplottyedt-fuuuj testemet kicsit helyre pofozza a rendszeres futas.

Na, errol egyelore ennyit, inkabb irok par szot arrol, hogy merre jarok eppen. Bar itt vegre van normalis net, sajna kepeket egyelore nem tudok feltenni, mert annyira azert megsem szaguldoznak a megabitek...

Szoval az eredeti terv Kolumbia meghoditasa volt, sok turaval es hegymaszassal, romvarosokkal. Persze mikor kiderult, hogy el vagyok torve, akkor beindult az ujratervezes, mert torott csipovel megsem kene hegyet maszni, ugye? Ugye. Ekkor talaltam ki, hogy akkor legyen eszak-kelet Brazilia, (alvilagi neven "Fekete Brazilia", mert annak idejen ez volt a rabszolgak kozponti elosztoja, es valoban, kisebbseg lettem...). Ennek a teruletnek a 3 fo varosa Salvador (Bahia allam), Recife (Pernambuco) es Fortaleza (Ceara), en ezeket es ezek kornyekeit lottem be. (Bovebb info in inglis itt:

http://en.wikipedia.org/wiki/Northeast_Region,_Brazil

Az utvonalam Recife-Salvador-Praia do Forte-Fortaleza. Ha valaki megnezi a terkepet az lathatja, hogy ez utvonal abszolut logikatlan (kiindulasi pont Florianopolis), de azert mentem igy, mert minden lehetoseget kitotozva igy jottem ki a legolocsobban repjegy szempontjabol.

Minden alaklommal, mikor elhagyom A Szigetet (Floripat) rajovok, hogy en egy elkenyeztetett urilany vagyok es burokban elek ott. Szoval udv a Nagy Brazil Valosagban: drog, bunozes, elkepeszto szegenyseg. Mindezek mellett gyonyoru es meglepoen tiszta tengerpartok, kristalytiszta viz, "hanguatosan lepattant" varosok. (Csak zarojelben jegyzem meg, nem vagyok felos, de mind Recife-ben, mind Salvadorban para volt. Most itt vagyok Praia do Forte-n, Salvadortol 55 kirire, itt hihetetlen nyugi van, olyan igazi turistas hely, szoval kicsit mar unom is, nem banom, hogy holnap megyek innen tovabb... A salvadori action roviden: "A tegnap estem csak egy artatlan szabadteri koncertnek indult, de mivel ingyenes volt, rengeteg mindenfele fura figura volt ott egy viszonylag kicsi teren osszezsufolva. Egy csomo rendor is volt a tomegben es amikor kiemletek valakit, aki balhezott, akkor minket teljesen osszepasziroztak, hogy legyen helyuk kivinni az illetot, aki altalban nem hagyta magat ezert jol megvertek tomfaval, az egyiket tolem ugy egy meterre, mondjuk ilyet mar lattam otthon is, csak nem ilyen kozelrol... ez 3x fordult elo, az utolsonal a mellettem allo csajt kiraboltak, kihasznalva ezt az osszenyomorgast. Szerencsere nem egyedul voltam es csak egy pici taska volt nalam, de azt ket kezzel szoritottam, plusz ketszer a csuklomra tekertem a pantjat...

Most mar itt vagyok a paradicsomban, de persze az idejutasom is kalandosra sikeredett; a buszrol rossz helyen szalltam le meg Salvadorban es valami getto buszpalyaudvaron kotottem ki egy favella szomszedsagaban, ahol ugy szoritottam a borondom huzokajat, hogy vizhogyagos lett az ujjam... Bele se merek gondolnmi abba, hogy vannak olyanok, akik nyelvtudas nelkul belevagnak egy ilyen eszekkelet- turaba, nagyon sokat segit, hogy beszelem a nyelvet.")

Szoval holnap irany a salvadori repter es aztan az utolso allomas: Fortaleza. Bizom a legjobbakban es remelem nem lesz fosos varos.

Februarban jonnek a kepek is!

Addig is tshau brothers! (Mert itt mindeki "brada", ami a brazil portugal kozepette eleg vicces...)

Ma Este 19.50-kor Indulamandulaaaa :D

A "teljes körű" egészségbiztosítás itt azt jeleni, hogy nem mehetek ma MRI-re, mert ez a köcsög biztosító nem hagyta jóvá. Azt nem közölték, miért. Köszi, most akkor parázzak még pár hetet, mire kiderül, hogy tényleg "csak" fáradásos törés, vagy esetleg csontritkulásom, vagy valami más csontbajom van. Persze ezeket a negatív gondolatokat töröl-töröl, de az az igazság, hogy eléggé be vagyok szarva, és szeretnék megnyugodni, hogy a túledzésen kívül semmi "komoly" ok nincs... Otthon elmenni nem opció, mert mivel nincs otthon melóm, nem fizetek TB-t, a nélkül meg kicsit drága lenne.

Hát ez fakk és szakk!!!

Ma voltam dokinál és kiderült, hogy el van törve a csípőm, pontosabban a szeméremcsontom. (Mondjuk legalább mókás a hely. És nem, nem azért :) A röntgen alapján valóban elég egyértelmű, még nekem, laikusnak is. Mit mondjak, ez nagyon durva. Erre nem számítottam. Azt mondta, valószínűleg "fratura por stress", vagyis fáradásos törés. Túlerőltettem, és eltört. Elküldött MRI-re is, a biztonság kedvéért, oda vasárnap megyek.

A doki azt mondta, hogy 6-8 hétig nem futhatok. Pihentessem. Ne erőltessem. És ne emeljek. Ha emelek, tényleg jobban fáj, szóval kedden a 2x22 kilós bőröndömet majd a szolgák hozzák utánam. 

Ez van. Most nagyon szomorú vagyok :(

Ma 9 napja, hogy pihenek, vagyis nem futok, péntek óta úszni sem merek. """"Szerencse""", hogy fáj a csípőm, mert így még véletlenül sem esek kísértésbe és legalább nem sérülök rá. Őszintén utálom ezt így. Tudom, hogy hülyén, sőt, talán szánalmasan hangzik, de úgy érzem, hogy futás nélkül üres az életem és én sem érek semmit. Persze, mert nyilván nem helyes, ha csak egy dolog van ami kitölti, illetve kiteljesíti az életet. Én bele esetem ebbe a hibába. Is. A többi mellett. Jó kis "learning curve" ez, az már tuti. De azt hiszem, ezt meg tudom magyarázni. Illetve inkább igazolni, saját magamnak, hogy a lelkemet kicsit megnyugtassam, hogy mégsem vagyok olyan szánalmas. Szóval, itt vagyok külföldön, nagyon messze, a világ másik felén. Bármilyen jól is beszélem már a nyelvet, bármennyi embert is ismerek, mindig csak egy külföldi leszek. Egy kívülálló. Ez persze nem csak itt van így, de itt jobban érzem ezt, mint eddig bárhol máshol. Lelkileg talán még 4 hónap Szaúd Arábia sem viselt meg ennyire, mint itt Brazíliában ez az egy év. Persze könnyű azt gondolni, hogy mit hisztizek, hiszen ott élek, ahova mások csak vágynak eljutni. Ja. Más nyaralni egy hónapot és egy évet család, barátok és az anyanyelv nélkül túlélni. Persze, lehet megint mondani, hogy miért panaszkodok, hiszen én választottam. Igen. De hiába élem már ezt a cigány-életet 2004 óta, ilyen sok időre még sose voltam távol és nem is sejtettem, hogy ilyen nehéz lesz...

Szóval egyedül vagyok és magányosnak érzem magam. A melóm dög unalmas és nincs benne semmi kihívás. Valamit ki kellett találnom, ami motivál. A futás valahogy adta magát. Szerelem, első látásra. A futás csak adott nekem, de úgy, hogy nem vett el tőlem semmit. Bele tudok merülni úgy, hogy nem fulladok meg, sőt, feltöltődök, spirituális szárnyakat kapok, teljesnek és szépnek érzem magam. Szépnek, de nem kívülről, hanem belülről.

És most, hogy ez nincs, hirtelen olyan, mintha a nagy nehezen felépített lelki harmóniám és kiegyensúlyozottságom romba dőlt volna. Hülyeség, tudom. Annál is inkább felesleges így a végére befordulnom, mert egy hét múlva megyek haza, és egy év után megölelhetem az Édesanyámat, a Tesómat, és a drága barátaimat.

Pénteken megyek orvoshoz a csípőmmel. Igen, dokihoz, én, mert aki ismer tudja, hogy dokihoz csak akkor, ha a halálomon vagyok, szóval ez csak a dolog komolyságát mutatja (igen, még mindig eléggé fáj). Kíváncsi vagyok, mond e valami okosat azon kívül, hogy pihentessem... Majd beszámolok...

Méghozzá nagyon. A belsőcombom a combcsont körül, amit kisugárzik a csípőm felé, olyan érzés, mintha minden görcsben lenne ott. A félmaraton előtt 4 nappal kezdődött, megfájdult tök hirtelen, a verseny után bicegtem is, elég tisztességesen. A héten pihentem. De tényleg. Nem futottam, csak úsztam, ami kimondottan jól esett neki. Szépen múlt is fájdalom, én meg tökre örültem, már tervezgettem, hogy akkor jövő héten egy laza 8-as... Tegnap már tényleg jól voltam, szinte egyáltalán nem fájt, el is mentem edzésre, persze csak lájtosan úszkálni meg picit labdázni. Aztán egyszer csak teljesen hirtelen elkezdett megint fájni. De olyan nagyon, hogy alig bírtam kimászni a medencéből és ketten "vittek" el az öltözőig, mert nem tudtam járni. A kocsim és az uszoda közti 100 métert új PB-t felállítva 5 perc alatt tettem meg. Érdekes volt hazavezetni, mert alig bírtam kinyomni a kuplungot. Most már másnap van, reggel 9, és szinte semennyire nem tudok terhelni rá, nagyon fáj:(...

Nem emlékszem, mikor sírtam utoljára fizikai fájdalom miatt, de tegnap este, amíg a kocsi fele sántultam, potyogtak a könnyeim. Egy "kicsit" meg vagyok ijedve. Nem értem, mitől lett megint ilyen szar, mikor már tök jól volt.

Nektek volt már ilyen? Mondjatok valami okosat... A sportkórházba lehet beutaló nélkül menni? Help!

Fájdalommentes hétvégét mindenkinek!

Acaí, az univerzális superfood :D

Tehát: nők között 11. hely

25-29 éves nők között 2. hely

Összesítésben 81.hely

Összesen kb. 1000-en indultak, de ebből kb. 400-an futottunk félmaratont. Hát ez a fajinság:D