Nyúlcipő

Nyúlcipő

Munkát keresek!

2012. április 18. - szancsurrr

Kedves Barátok, Ismerősök és Ismeretlenek!

 
Szeptembertől munkát keresek otthon, Magyarországon. Tudom, hogy sokan azt gondolják, hülyeség pont most visszamenni, mert a gazdaság helyett ugye a válság dübörög, és egyre többen épp most hagyják ott az országot. Én mégis úgy döntöttem, hazatérek. Lassan nyolc éve utazgatok a nagyvilágban, sok mindent láttam, rengeteg tapasztalattal gazdagodtam, folyamatosan tanultam magamról és másokról. A legfontosabb tanulság pofonegyszerű: sehol sem érzem magam otthon, csak Magyarországon. Ott a hazám, ott van a családom, ott vannak a barátaim, ezer szál köt oda. 
 
Úgy érzem, több szempontból fordulóponthoz ért az életem; egyrészt azért, mert úgy döntöttem, véget vetek a cigány-életnek, és hazatérek, másrészt pedig azért, mert mert eldöntöttem azt is, hogy a munka terén is váltok. Nyolc év konduktorkodás után úgy érzem, hogy egy időre pihentetem a kell szakmát. Nem mondom, hogy örökre abbahagyom, de jelenleg mégis azt érzem, hogy valami teljesen mást szeretnék csinálni. Méghozzá fotózni. Persze erre nyilván sokan legyintenek, egy páran pedig megpróbálnak majd lebeszélni, hogy milyen nehéz szakma és mennyi fotós van már, stb, stb. Én mégis úgy érzem, a fotózás kiteljesít, kiélhetem a kreativitásom, ráadásul örömmel tölt el, ha megmutathatom a világot másoknak a saját szememen keresztül, átadhatok néhány élményt, esetleg érzéseket ébreszthetek a képeimmel. Ezért szeptemberben kezdem is a fotóiskolát.
 
Persze nem vagyok naív, és tudom, hogy a National Geographic felkérésére még pár évet várnom kell, tehát beérem valami kevésbé előkelő melóval is.
 
Viccet félretéve, olyan munkát keresek, ami kreatív és nem helyhez kötött. Képtelen vagyok napi nyolc órát egy irodában ülni. Tudom, hogy ezzel jócskán beszűkítem a saját lehetőségeimet, de tudom azt is, hogy azt nem sokáig bírnám. Szóval nem bánom, ha sokat kell utazgatni, jönni-menni. 
Szívesen vállalok fordítást illetve tolmácsolást, mert gazdasági és társadalomtudományi szakfordító-tolmács is vagyok angolból. Beszélek portugálul is, nagyon szeretném, ha lenne lehetőségen otthon is használni ezt a nyelvet.
 
Állítólag elég jó a beszélőkém és édesapámtól örököltem némi írói vénát is, amit ezúton is köszönök neki.
 
Azt is szokták rám mondani, hogy határozott és talpraesett vagyok, a jég hátán is megélek (talán ezért is merek pont most hazamenni:), és még sose mondták nekem, hogy "ne legyél már ekkora szőke!"
 
Tudom, hogy az állás keresésnek nem ez a klasszikus módja, de veszteni valóm nincs, gondoltam megpróbálkozok ezzel is... 
 
Akinek felkeltettem az érdeklődését, az írjon nekem az ancsur.szabo@gmail.com-ra, hogy hivatalos mederbe terelve a dolgot küldhessek CV-t, meg hasonlókat.
 
Ja, ügynökmunka, biztosítás, befektetés, MLM, piramisjáték, saját testem áruba bocsájtása kizárva:)
 
Köszönöm előre is!
Minden jót, üdv, szép napot és aloha!
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://rabbitshoe.blog.hu/api/trackback/id/tr804459229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pannonfunk 2012.04.18. 19:08:24

Húha. Attól tartok, hogy hatalmas kapcsolati tőke kell ahhoz, hogy ilyen állást találjál.... :S

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.04.18. 19:40:55

@pannonfunk: Az lehet, de a Facebook világában semmi nem lehetetlen, pont most mondta egy ismerősöm, hogy látta a egy elég híres fideszes politikus volt feleségének a FB oldalán (neki ismerőse a csaj), hogy ő is megosztotta, nekem persze fogalmam sincs hogy ki ő, szóval ezzel csak arra akarok célozni, hogy nem feltétlenül az én kapcsolati tőkém számít, hanem az ismerősöm ismerőseinek az imserőséé. Érted, ugye?:D

pannonfunk 2012.04.18. 20:00:17

@borboleta: Persze, hogy értem :) Majd számolj be, hogy hogy sikerült, mert tényleg kíváncsi vagyok. Én 8-9 évvel ezelőtt jártam ezt az utat, ráadásul én csak másfél évet voltam kint, de kint is folyamatosan igyekeztem az itthoni kapcsolataimat tartani. Először örültem, hogy haza tudtam jönni, és utána voltam úgy, hogy fokozatosan építkeztem, hogy minnél inkább úgy tudjak dolgozni, ahogy te szeretnél. És nem volt egyszerű. Persze, ha nekem sikerült, akkor neked miért ne? Sok sikert!

Vad_Alma · http://hatodikelem.blog.hu/ 2012.04.18. 23:08:28

haza akarsz jönni dolgozni, oszt máris kizárod az össze munkalehetőséget.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.04.18. 23:34:56

@Vad_Alma: Azért reménykedek abban, hogy a kurválkodáson és a piramisjátékon kívül vannak még lehetőségek. Oszt majd leglássuk, mi lesz :)

Sosi 2012.04.19. 10:43:05

Kicsit túl optimista vagy, annak sincs rendes munkája akinek végzettsége van, olyat nem is ismerek szinte aki a végzettségének megfelelő helyen és bérért dolgozik, amit te szeretnél ahhoz meg nagyon komoly referenciák kellenek, először javaslom ha már ezzel szeretnél foglalkozni, h kezd el egy fotós sulit és keres egy már aktív és jó minőségben dolgozó fotóst és kérd meg h legyen a mentorod, aztán 1-2 éven belül talán majd lesz belőled valami. Ha ez nem tetszik akkor vedd le a rózsaszín szemüveget, hessegesd el a pillangókat és vedd észre, itthon nagyon sokan szeretnének ilyen állást, de max. a Tescóba tudnak elmenni.

2012.04.19. 12:39:55

@Vad_Alma: @Sosi: Nem tisztem borboletát védeni, a véleményem írom:

Ezzel a hozzáállással jelenleg is egy vízmosásban rohangálnánk bőrökbe öltözve, bunkóval kezünkben, a kardfogú tigrissel a hátunkban.
Volt lehetőségem kitekinteni kicsiny hazánkon jócskán túlra, s azt látom, nálunk sokkal szegényebb ország lakói köröket vernek ránk pozitív életszemlélet, nagyvonalúság, közösségben gondolkodás(az önzés ellentettjére gondolok) tekintetében.
S ez szerintem baj...

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.04.19. 12:45:28

@Sosi: Miből gondolod, hogy nekem nincs végzettségem? Két diplomám van. Sajnálom, ha te úgy gondolod, hogy reménykedni sem lehet. Én nem nyugszok bele a szarba és követem az álmaimat. És most kövezz meg!

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.04.19. 12:46:17

@Sosi: Egyébként nem vagyok hülye, és tudom, hogy nem fog egyik percről a másikra menni...

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.04.19. 12:48:33

@saaby.: köszönöm, pont ez a lényeg, és pont ezért szaladgál olyan sok bunkós ember otthon... Emberek!!! Ne legyetek már ennyire savanyúak!!!!

OpenDog 2012.04.19. 13:45:17

Good luck!

Aztán ha nem jön össze semmi, visszamehetsz barmikor külföldre ... :-)

Scagnetti 2012.04.19. 14:31:12

Remélem, van félretett pénzed! Mert ha Magyarországon akarsz egy olyan szakmába belekezdeni, amiben nincs tapasztalatod, és mellesleg, ami nem is tud túl sok embert eltartani, akkor a legvalószínűbb az, hogy semmi munkád nem lesz, ha meg mégis, akkor nevetséges fizetéssel. Tehát megélni néhány évig nem nagyon tudsz belőle.

Hasznos, ha vannak kapcsolataid, az itt többet ér, mint egy diploma, bár kezdőként igen jó kapcsolatok kellenek ahhoz, hogy jó helyre kerülhess. Mert azért valljuk be, egy kezdőt senki sem szeret pátyolgatni. Akkora a túlkínálat munkaerőből, hogy bármikor talál nálad felkészültebbet. Ezért igazán nehéz pályát módosítani, mert az elején egyedül kell megtanulnod mindent, hogy egyáltalán szóba álljanak veled.

A jó beszélőke és a talpraesettség szintén pozitív dolog, mert sokszor egy tehetségtelen dumagép jobban érvényesül, mint egy magát eladni nem tudó, de a szakmájában jó ember. Nem tudom, hogy ez külföldön is így van, vagy magyar sajátosság, de itt nem ritka jelenség. Tehát érvényesülés szempontjából nagyon is hasznos.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.04.19. 14:49:31

@Scagnetti: Teljesen igazad van. A fotós sulit többek között a kapcsolati tőke miatt is szeretném megcsinálni. Abban azért szerintem jogosan bízhatok, hogy nyelvtudással, diplomás szakfordító-tolmácsként sikerül elhelyezkednem, így talán éhen sem fogok halni addig, amíg megkeres a NatGeo :))

Scagnetti 2012.04.19. 15:08:54

@borboleta:

Ebből a szempontból talán szerencsés, hogy fotózni akarsz, mert az pont olyan dolog, amit magadtól is tudsz tanulni, nem kell hozzá munkahely.

2012.04.20. 01:55:47

Tokaj-hegyaljai patkolókovács:

"Ebből az országból ha kellett vóna hogy legyen valami, már régen lett vóna."
(copyright:Krimin Attila)

Nyavalygás, picsogás, irígykedés, hitetlenkedés. Ezt tudjuk felmutatni!
De ezt akár Árpád-sávosan...szánalmas.

Sosi 2012.04.20. 09:48:59

@borboleta: Nekem is van diplomám, sokra nem megyek vele, pedig nem rendezvény-szervezőnek tanultam. Elolvastam a posztod, tudom h van diplomád, én fotós végzettségre gondoltam. Tudod, én itthon élek és ostorozhatja mindenki a magyar mentalitást h milyen szar meg h ez milyen szánalmas így megy úgy mert mindig csak az írigykedés meg meg a negatívoskodás, de tényleg rossz helyzetben van az ország és rossz helyzetben az emberek és inkább kifele mennek sem mint haza jöjjenek. Tisztelem, becsülöm h mégis így gondolkodsz h hazajössz, de kinyílik a bicska a zsebembe, amikor nem 1 nem 2 okos, jóképességű barátom küszködik és próbál munkát szerezni h megéljen ( velem együtt ), de még egy se volt, aki a fészbúkra írta volna ki. Ha most minden ismerősöm elkezdené kiírni garantálom h 1 héten belül minden 2. poszt valakinek az álláskeresői posztja lenne. Gyere haza, tolmácsként baromi gyorsan el fogsz tudni helyezkedni ebben biztos vagyok, aztán majd meglátjuk. Én is fotózok hobbi szinten és én is megélnék ebből ha lehetne, ahogy van pár barátom aki szintén ezzel foglalkozik és szeretne megélni belőle. Nem az álmaiddal van a bajom, hanem a hozzáállásoddal.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.04.20. 10:33:52

@Sosi: én még mindig nem vágom hogy a hozzáállással mi a baj? hogy ő még nem adta fel és próbálkozik? ha belegondolsz elég elszomorító, ha elkezdjük lehúzni azokat, akikben még maradt egy kis lelkesedés. és hogy ez miért van? azért amit fent leírtál, mert minden egyre szarabb, mindenki elkeseredett és próbálja magából ezt valahogy kiadni, még ha a másik legyakásával is. nagyon szomorú ez az egész hangulat ami ma itthon van. :/

Sosi 2012.04.20. 12:59:56

@rrroka: Még mindig nem világos, pedig leírtam, azzal a hozzáállásával van bajom, hogy a fészbúkon kér másoktól " segítséget" meg másokat h terjesszék a bejegyzését, miszerint munkát keres. Én se teszem, más se teszi. Személy szerint én se tartom magam besavanyodottnak vagy irígynek vagy akármi...elfogadtam a helyzetem, 3 évet lehúztam egy nagyon kemény ágazatban és 23 évesen itt vagyok diplomával, ambícióval, töretlen lelkesedéssel keresem a lehetőségeket lassan több mint fél éve. Igen, a félretett pénzem élem fel mert a pofámról leégne a bőr ha a barátom tartana el teljesen, igen, kisebb lakásba költözünk h csökkentsük a kiadásaink és bár tavaly is csak 2 nap volt a nyaralás, idén eszünkbe se jut. Nem fáj áldozatokat hozni és követem az álmaim, nekem az az álmom h kimehessünk a párommal a barátainkhoz külföldre. Ott szeretnénk letelepedni és gyereket vállalni. A bloggoló se véletlen ment ki nyilván, csak azt nem értem hogy miért gondolja h pár éven belül a NatGeo-nak fog fotózni...több ismerősöm aki látta fészbúkon a bejegyzést érdeklődik egyébként a portfóliója után, ha van egyáltalán neki. Ha ezzel akar foglalkozni és tanulás mellett/helyett egyből ilyen munkát akar, remélem fel is tud mutatni valami. Kíváncsian várjuk.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.04.20. 13:26:34

@Sosi: óó mááj gáád!!! Szerintem sajnos eléggé besavanyodott vagy, pedig 23 évesen még előtted az élet, mi lesz veled 30 évesen? Nem értem, mi a problémád azzal, hogy másoktól kérek segítséget, ezzel az erővel állásbörzére se menjen az ember, sőt, apróhirdetést se adjon fel. Véleményem szerint a hülyeség a facebookot nem kihasználni, hiszen kell ennél jobb kapcsolatrendszer? Vagy csak irigykedsz, hogy neked ez nem jutott eszedbe?:) A NatGeonak való fotózás pedig POÉN volt, érted, VICC, hahaha, jót kell mosolyogni rajta, ilyenen fennakadni, és ha komolyan gondoltam, akkor mi van? Komolyan, ilyen fiatalon ne vedd már ennyire komolyan magad... Ha alaposan elolvasod a bejegyzést láthatod, hogy szeptemberben kezdem el a fotós iskolát, ezért nyilván portfólióm sincs. Azt is láthatod, hogy nem is fotós állást, hanem bármi kreatívat, illetve fordítói, tolmács munkát szeretnék találni első sorban. Amint látod, ezeket direkt félkövérrel szedtem, de úgy látszik, tényleg sok otthon a funkcionális analfabéta ( a legfrissebb felmérés szerint 18%:))
Én sem foglak leszólni azért, mert külföldön tervezed a jövődet, nem értem a rosszindulatot sem, de én akkor innen szeretnék neked sok sikert kívánni, és azt, hogy váljanak valóra az álmaid, találd meg, amire vágysz. És mosolyogj!!! Béke veled!

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.04.20. 13:34:51

@rrroka: Látod, a pozitív hozzáállásommal van a baj. Ez tényleg felháborító, de azért én bízok benne, hogy ha majd otthon fogok élni sem vesztem ezt el, és tovább borzolhatom a savanyú honfitársak kedélyét ezzel vérlázító gondolkodásmóddal :D

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.04.20. 13:41:31

@Sosi: a FB-on segítséget kéréssel mi a baj? a FB-nak pont az a lényege, hogy infó jusson el A-tól Z-hez. sőt, eredetileg erre találták ki, nem partifotók lájkoltatására, meg viccküldésre és cégek reklámtevékenységére.
ne haragudj de nagy butaság amit írtál, szóval inkább ne feszegessük, ha belátni nem tudod, mert csak egyre rosszabb helyzetbe kerülsz, ahol a végső megoldás már csak a "különben is hogy nézel ki és milyen a helyesírásod" lesz, addig meg kérem szépen hogy ne jussunk el...

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2012.04.25. 12:01:57

Ha netán többen kapkodnának utánad, az egyiket küldd hozzám :) Komolyan! Portugálul ugyan nem beszélek.

Sok sikert!

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.04.25. 13:54:06

@Bozót: :) köszi. Egyébként eddig két állásinterjút köszönhetek ennek a bejegyzésnek. A lehetetlen nem létezik!:)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2012.05.04. 16:02:15

Ez ugyan nem állás, de gyere el velem capoeirára, brazil oktató van, együtt gyakorolhatjuk a nyelvet, miközben egy rendkívül szép és nehéz sportot sajátíthatunk el. :-)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.04. 19:19:58

@azilinha: huhh, hááát, beszélgetni szívesen elmegyek, de én sajnos nagyon-nagyon béna vagyok minden kifinomult mozgást ill. ritmusérzéket megkívánó mozgásformához, aerobik, tánc, capoiera... Nem is érzem magam közben jól, mert tudom, hogy idétlen vagyok, szóval én ezeket inkább elkerülöm... :)

2012.05.04. 20:38:33

@Sosi: 23évesen egy 50-es éveiben járó megkeseredett ember monológját nyomod. Nincs okom, sem felhatalmazásom kritizálni. De amit írsz, szerintem egy oly' értékrend mentén működő világ terméke amelyben lehetetlen igazán boldog Emberré válni.
Persze, választhatsz... :)

2012.05.05. 08:04:30

@azilinha: @szancsurrr: Kapuéjra, brazil oktató, ejha! Tudtok élni Lyányok! :)

Tényleg Ancsúr, milyenek a brazil Nők-Férfiak?

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.05. 13:24:34

@saaby.: a férfiak tenyérbemászóan macsók, a nők meg könnyűvérűek. Tömören:)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.06. 13:13:36

@rrroka: a fiúknak nyilván jó:) nekem rossz. én ennyi egótól, mint ami itt van, rosszul vagyok...

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2012.05.09. 12:44:52

@szancsurrr: Ezzel én is így voltam világ életemben, amíg el nem kapott a zumba. Én is éreztem, hogy antitehetség vagyok, de közben annyira tetszett, hogy mégis mindig újra és újra ott voltam az órákon. Mostmár, másfél év elteltével úgy érzem, nem lógok ki a sorból a bénázásommal. :-)
A capoeira eléggé más, ott az elején szerintem nem annyira számít a ritmus, inkább az, hogy felfogd a gyakorlatokat (mikor mit melyik kézzel, melyik lábbal stb). Hogy mindez ritmusra is menjen, ahhoz még nekem is időnek kell eltelnie, de nem probléma, nem sürget semmi. Jövő ilyenkorra már biztos sokkal magabiztosabb leszek. Amúgy meg csomó erősítés és nyújtás van az órán, ami a futásban nincs benne, úgyhogy emiatt is szeretem. Nekem kell mindent fordítanom, ami elhangzik az órán, de ha te is jössz, eloszthatjuk ezt a feladatot. :-)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2012.05.09. 12:47:47

Off: Santa Catarinában sokk vicc van a gaúchokról? :-)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.11. 13:22:25

@azilinha: Hááát, nem tudom... Majd gondolkodok rajta. Vannak róluk viccek, de hogy sok e azt nem vágom:)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2012.05.11. 13:26:11

@szancsurrr: Most nekem is csak egy jut eszembe (a jacaré-s), de Brazília összes többi államában lebuzizták őket. :-) Persze, ők magukat kimondottan macho-nak tartják.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.11. 14:00:37

@azilinha: nekem itt Sc-ben is túl magas ez egó és macho faktor, és ahogy utazgattam azt láttam, hogy ez máshol sincs máshogy. Engem kimondottam idegesítenek a brazil férfiak ezzel a túlzott magabiztosságukkal, brrrr... Hát, Brazília nem az én országom. Gyönyörű és nem bántam meg ezt a két évet, de... Mindenütt jó, de legjobb otthon lesz :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2012.05.12. 09:10:31

@szancsurrr: Hát, van benne valami. Szerintem nálam se véletlen, hogy 4 év Brazilia után itthon találtam meg a kedvesemet. :-)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2012.08.11. 11:16:43

HUH! Nulláról elkezdeni bármit is igen kemény lesz, de örülök, hogy ilyen elszánt vagy. Kitartó munkával bármi elérhető. A Fotózáshoz nem feltétlenül fotós suli a legszükségszerűbb. Ha van látásmód, technikai készség egy használható felszerelés, no és vevő, hogy valamiért fizessen. az első vagy van, vagy nincs hamar kiderül, technikai készség jórészt gyakorlással elsajátítható, felszerelés, indulásként pár százerezer elég rá a vevő a legkérdésesebb. A haverok, ismerősök vagy nem kérsz vagy nem feltétlenül adnak, onnan kifele nyitni, meg nem könnyű. Nagy HAJRÁ! Remélem összejön a terved!

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.08.11. 12:29:35

@szasza75: köszi Szasza! Felszerelésem és látásmódom van, csak szeretném kicsit tudatosabban művelni a dolgot:) Most a legjobb barátnőm lagziján és leszek a fotós, ők kértek fel, hogy ez legyen a nászajándékom. Izgulok, mert még sose csináltam ilyet, de örülök neki nagyon...:) Elszántság és pozitív gondolatok, ez az ami számít:)
süti beállítások módosítása