Nyúlcipő

Nyúlcipő

LSD gumicukorral és Mr Haddal

2012. május 07. - szancsurrr

A héten ezeket abszolváltam (50k feletti hét!!! Jesssz!):

H

pihi

K

11k

avg 5:54

 

Sz

RT: 5x1k gyors

+2k bem&lev

Cs

7k

avg 6:40

30p PP

P

pihi

Szo

7k

avg 5:52

V

18k

avg 7:43

 össz:

51,51k


Nos, nem, nem sántultam le vasárnapra, nem is hátrafelé futottam, pedig a tempóból kb. ez jön le. Ma belépett az életembe a pulzuskontroll (péká) és Mr Hadd (haddelhadd). (A PK-ról a nálam sokkal tapasztaltabbak már sokat írtak, pl. itt van Szasza három részes cikke, illetve még több info itt és itt.) 

Egyelőre nem tudom, hogy lesz ebből szerelem. Szóval az a lényeg, hogy eddig elég magas pulzussal futkároztam, 170-175 körülivel, 5:30 körüli kilométerekkel, mert ugye én vagyok a király, hogy olyan gyors vagyok mint a villám és a kanalam együttvéve. A tavalyi évről nem tudok nyilatkozni, mert akkor pulzusmérő nélkül futottam, de gyanítom, hogy a túledzés részben ennek volt köszönhető. Köszi, vettem a lapot. Ha egy hosszútávfutó hosszútávon magas pulzussal szaladgál, akkor úgy jár, mint Mekk Mester. Ezen a héten éreztem is, hogy valahogy elfáradtam. Látszik is, a második 1k résztáv után meghaltam, a csütörtöki hetes is 6:40-el ment csak. Közben több helyről is hallottam, hogy péká, péká, pékááááááá, és hogy az milyen jó és milyen szép és, és, és én meg azt mondtam, hogy na ne máá, hogy majd lassabban futok, mint a sokévi átlag, mert hogy az hogy néz már ki, hogy tudok 5:30-at, aztán meg 7:43-al csigázok. Elég szarul néz ki, de be kellett látom, hogy a pulzuskontrollban van logika. Mert ugye azért sportolunk, hogy egészségesek, erősek (és szépek) legyünk, nem azért, hogy beledögöljünk. Egyébként meg egy képmutató barom vagyok, mert másoknak annyira jól tudom mondani, hogy mit és hogyan, de valamiért úgy gondolom, hogy azok a dolgok rám vonatkoznak, szóval én nyugodtan beledögölhetek és beletörhetem a csípőm. De ennek most VÉGE. Tényleg. Elkezdem a PK-t és jó lesz.

Ez a gyakorlatban annyit jelent, a hosszúknál nem mehet a pulzusom 150 fölé. (Egyébként a hiperpontos pulzuskontrollos edzéshez meg kell határozni a laktát küszöböt is, amely során jól összeszurkálnak, na ez nekem kimarad egyelőre, majd otthon.) Szóval max. 150 lehet, legyen BÁRMILYEN lassú az ehhez társuló tempó. Pont. Hüpp-hüpp. Egyébként itt az a kedves ismerősöm, akinek végül sikerült rávennie, hogy ne csak kilométerfasiszta, hanem pékáista is legyek. Sok lesz a jóból. Ja, erről jut eszembe, itt írom a kajanaplómat, amelyből kiderül, hogy kajanáci is vagyok. (Ez egy tök jó ingyenes oldal egyébként, és rengeteg cucc van az adatbázisban, még itteni, brazil kaják is, szóval tök király.)

A mai LSD adagomat tehát gumicukor evés közben 150-es átlagpulzussal és 161-es maximális pulzussal (rám dudáló őrült kamionosok, kergető kóbor kutyák, alliteráló ancsurok és kisebb emelkedők, kösszépen!) lekocogtam. Szóbeli pirospont magamnak, hogy ilyen fegyelmezettem kibírtam, hogy ne fussam el. Ez nagyon-nagyon-nagyon nehéz volt. Egyelőre még nem látom, hogy lesz ebből 4 óra körüli marcsi, viszont vesztenivalóm az nincs és hiszem, hogy nem véletlenül hozott össze a sors ezzel az edzésmódszerrel. Köszönöm, vettem!

 

 

(LSD=Long Slow Distance, na, tegye fel a kezét, aki nem erre gondolt!:)

A bejegyzés trackback címe:

https://rabbitshoe.blog.hu/api/trackback/id/tr414492545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.05.08. 08:20:47

Hogy is tartja a mondás? Jobb későn mint soha? :)
Azért lefutott maraton után ismerkedni a pulzuszónákkal, khmmm...merőben érdekes. :D
A lassú tempó pediglen ne zavarjon, tudatosítsd magadban, hogy ezzel teszel JÓT a testednek(ha az egód veri is közben a tam-tamot)!
A kajanapló nekem már perverz szint, arra nem lennék képes(meg nem értem neked minek, nem vagy túlsúlyos?!).

A pulzuszóna szerinti edzéshez kitartást, ahogy Forrest mamája mondaná:
"Ígéret szép szó, ha megtartják!" :)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.08. 12:47:35

Hát... Tavaly pulzusmérő és egyéb kütyük nélkül futottam. A futócipőn kívül egy stopperes órám volt. Ennyi:) A pulzus zónákkal mér rég tisztában vagyok, de eddig úgy gondoltam, hogy rám nem vonatkoznak :D Tudom, hogy előbb kellett volna, de...:) Ahogy mondod, jobb később, mint soha.

2012.05.08. 14:13:19

@szancsurrr: Azért kukoricára még nem kell térdepelni emiatt! :)

Régi jó futóscikkek szerint(rrroka most örülni fog!), ha tudsz beszélgetni futás közben, nagyjából aerob zónában futsz. Ez szerintem egy amatőr, kedvtelésből futónak elég infó, ha nem fél éven belül akar (fél-)maratonokat futni...igen, arra a Leányra nézek ott a hátsó sorban! ;)
Azért a 150-170 közti különbséghez bőven nem kell kütyü, az egy kis tapasztalattal érződik(hajjajj!). :)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.08. 16:07:21

@saaby.: a maratont 6:30-as átlaggal futottam simán, fal nélkül, most meg 8 perces kirikkel szarakodok. Nem igazán értem...

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.08. 16:12:21

@saaby.: mert ezek szerint elvileg 6:30-as kirik kb 170-es pulzust jelentenének, ami tuti, hogy laktát felett van, tehát elvileg nem lett volna szabad kibírnom a 42k-t, fal és különösebb holttpont nélkül. Na erre mi a magyarázat vajon?

2012.05.08. 18:54:42

@szancsurrr: Valószínűleg UFO Vagy, s a tempóval fordítottan arányos a laktátszinted! :) Fogalmam sincs...
Ha tényleg ennyire mélyen bele akarsz menni, egy Dottorét kérdezz meg akinek ez a szakterülete. De előtte miért nem edzel így pár hetet, s akkor kiderülne neked jó-e(magadhoz elvileg csak Te értesz a legjobban).
Ez a laktátküszöb méricskélés nekem mán sok, vidéken még nem dívik! :D

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2012.05.11. 14:48:48

jó csak nem kéne közben gumicukor.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.11. 15:07:39

@Joe.: nekem bejön a gumicukor... Versenyen óránként egy gél, közben gumicukor. nálam bejött:)

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2012.05.11. 15:16:47

@szancsurrr:
Eléhezni valszeg nem fogsz így az biztos :)
De nem a gumicukor a lenyeg, hanem hogy edzesen is tolod a szenhidratot. Az is celja a drogozasnak, hogy fejleszted az anyagcseredet, tobb zsiregetes, meg nagyobb glikogen raktarak lesznek amikbol a szervezet tovabb birja stb..
Viszont, amint a szervezet megkapja az ujabb cukoradagjat, bolond lesz a zsiregetessel meg a hatekonysaggal foglalkozni.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.11. 15:25:28

Ebben nem értünk egyet. A hosszú (egy órásnál hosszabb) futásoknál ugyan úgy enni kell, mintha versenyen lennél. Pont azért, hogy ne ürüljenek ki a glikogén raktárak és ne ess össze. 13k alattiaknál természetesen nem eszek. Egyébként még sose próbált senki lebeszélni hosszú futás alatti CH bevitelről:))

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2012.05.11. 15:33:48

13 km az biztos, hogy nem hosszú. 25 fölött 2 óra után inkább, sztem. Persze csináld, ahogy a legjobbnak érzed. :)

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2012.05.11. 15:34:30

Lemaradt a vagy a táv és ídő között. :)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.11. 15:42:46

Azért egy félmaratonnyi távot letolni frissítés nélkül elég nagy baromság, már bocs:) Ez a futás 18k volt, az majdnem egy félmarcsi...

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.11. 15:50:46

@Joe.: Ennél a futásnél (18k) elégettem 1100 kcalt. Gumicukorral bevittem kb 100-at. Ezt barátok közt sem sok... Ja, izót sem ittam, csak vizet...

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2012.05.11. 16:04:10

@szancsurrr: Ezzel meg is válaszoltad magadnak mennyire kelhetett az a pár gumicukor. :)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.11. 16:11:53

@Joe.: Tényleg nagyon kellett. Ha nem kellett volna, nem ettem volna:)

2012.05.11. 19:58:49

@Joe.: Mifelénk vidéken is szokás, hogy csak azért csinálunk valamit mert jólesik. Fene se tudja, ilyen buta az ember... :D

Amúgy 1.000.000 kalóriás deficitnél nem tökfaszmindegy?!

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.11. 23:35:53

@saaby.: mivan? Azért eszel, hogy ne legyen 1000000 kalóriás deficited...:)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.11. 23:36:27

@saaby.: ja, és ne beszélj csúnyán, mert kimoderállak :D

2012.05.12. 00:50:29

@szancsurrr: Ááá, csak néha besokallok a hi-tech futókultúrától.
Ha sokat futsz pótolni kell ezt-azt, én személy szerint enni ugyan nem szoktam, de a 4kilométeres köreim második-harmadik fordulójánál megállok egy pár korty vízért.
A kalóriadeficit praktikusan jó is lehet, minden 10 Nőből 11erre hajt, fogyásnak mondják itt vidéken.
Ha 1000000, akkor annyi, Te számoltad ki! ;)
És a francos betyármindenit a moderálásért! :D

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.12. 01:04:08

@saaby.: a maratont is kaja nélkül akarod letolni? Mert akkor a fal az szinte biztos. Én nem javaslom, de szerintem más sem... Érdemes utána olvasni azért...

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.12. 01:09:15

@saaby.: ha valaki hosszútáv futó, az nem fog CH nélkül futkosni huszonakárhány kiriket, még akkor sem, ha nő, és még akkor sem ha fogyózik... Senki sem akar elájulni a futópályán eléhezés miatt. Aláírom, hogy mások vagyunk, de egy több órás hosszúnál nem enni veszélyes...

2012.05.12. 01:11:42

@szancsurrr: Ha a Lexikonban címe lenne a félreértésnek, a legutóbbi soraink állnának például.
Joe írta, nem jó gumicukrozni.
Szabi írta hogy 1Mcal mínusz után miért is lenne baj egy pár gumimaci.
Egy véleményen vagyok Véled, csak vidékiesen fogalmazhatok... :D

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2012.05.12. 01:44:03

Csupa félreértés :) Mindenkinek van igazsága. Én hiszek benne (szeretném hinni) hogy fejleszthető ez a fajta tűrőképessége a szervezetnek, illetve van aki alapból jobban bírja kaja nélkül. Akár maratoni távon is (valljuk be,ennyi zsír még a vékony embereken is van, az égetéséhez szükséges CH az izoból is bevihető). Ezzel együtt, túl sűrűn nem érdemes éhezni, mert megterheli a szervezeted,

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2012.05.12. 01:47:26

@szancsurrr: Ööö...miért volna az? Ha ennél jelentős hosszabb a futás akkor persze érdemes frissíteni már az elejétől, rendszeresen, de ha összesen az a kb 2óra az edzés akkor nem muszáj, pláne ha nincs hőség.

(figyelem, nem azt mondtam, hogy nem szabad vagy hogy hülyeség, csak nem muszáj:)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.12. 01:47:42

@saaby.: Ládde Szabesz, ha egri akcentussal nyomnád, nem lenne ilyen gond:)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.12. 01:51:59

@Bozót: persze, mások vagyunk. Egyet is értek én, pl. veled is, mert ugye te sem jelented ki kategorikusan, hogy márpedig ezt így KELL csinálni... Én így szoktam meg. Valaki óránként megeszik egy Snickers-t, én erre képtelen lennék, de ha neki ez jön be, áldásom rá:)

2012.05.12. 01:58:28

Félmaratonon én nem ettem, pusztán iszonyat vízszükségem van minden futás közben. De ha más máshogy működik az tök természetes!
Észt nem kéne osztani ezügyben par excellence(kedves Joe), oszt nem is lenne ezzel baj... :)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.12. 12:53:15

@saaby.: Azért van ez a blog, hogy az emberek észt osszanak. Az más kérdés, ha valaki olyat ír, amivel nem értek egyet. Vagy csak félig:) Mint most én veled:)

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2012.05.12. 14:12:14

Sajnálom, ha neked ész osztásként jött át. Láttam, hogy maratonra készülsz.
Tippnek szántam. Nem én találtam ezt ki, hanem nálam sokkal okosabb szakemberek. Akik a fentebb írt távokig (20-35) azt mondják felesleges és a maratoni felkészülés része. (ezt csak a "baromság" miatt írom).
Saaby, sztem Ancsur az álláspontját le tudja szépen írni magától is, nem kell a megvédő, beszológató nagyfiú szerepét játszanod. Kár, hogy csak szelektíven olvasol. (Nem a gumicukor a lényeg, és írtam hogy Ancsur is úgy csinálja, ahogy neki bejön!)
Bozót igen, talán ha jobban kifejtem nincs ekkora hűhó.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.12. 14:58:52

@Joe.: Látod, az a baj, hogy most megint nem veszed figyelembe, hogy mások vagyunk. Én is elég sokat olvastam a témában, de olyat nem láttam sehol, ahol azt mondanák, hogy ez káros lenne. Ha te frissítés nélkül futsz 35 kirit, gratulálok és hajrá. Nekem az első maratonomon is maximálisan bejött ahogy frissítettem, se fal, se holtpont... Ezzel nem akarok elkezdeni kísérletezgetni. Annál is inkább, mert a hosszúkat eléggé a senki földjén futom, aztán ha ott beájulok, akkor a kutya nem segít rajtam...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.05.12. 15:58:00

@szancsurrr: jó ez a pulzukontroll, de én bakker sosem használtam, lehet, hogy kellett volna... úri huncutság, de kezdőknek mindig mondom, hogy vegyenek pulzusmérőt, mert az elején (vagy egy nagyon masszív felkészülésnél, mint a félmaratoni edzésterv volt) nagyon jó kontroll tud lenni. Az alacsony pulzushoz tartozó tempód viharos gyorsasággal fog emelkedni, mert edzett vagy és tudsz sokkal jobb résztávot, szóval csak kis türelem kell. :)
A laktátköszüb már nekem is űrtechológia, hogy lukat szúrjanak a vénámba azért, hogy fussak, az extrém szadizmus, nemnemnem, nem szeretném. :) ha mégis kifejted egy cikkbe mi a fenefranc az, azt azért elolvasom, mert az okosságokat azért figyelembe veszem, akárhogy berzenkedek is.

hosszú futáskor az eléhezéstől elájulni nem fogsz, ahhoz nagyon nagy tempót kéne futni, de ilyenkor fejben elkezdi kipakolni az ember a hűtőt, és hazaérve meg is teszi, összejöhet egy jó kis gyomorgörcs és hányás. nekem volt már, hogy dunagát tempós futás és nagy meleg után bevágtunk Lemúr Mikivel 1,5 liter jéghideg limonádét amíg hazaértünk, és úgy megfeküdte a gyomrom, hogy ki is raktam a klotyóba.
Egyébként Joe jól írja, hogy edzésen a kaja és víznélküliséget is edzeni érdemes, mert bármikor előfordulhat, hogy nem jutsz elég frissítéshez verseny közben (mellé öntöd, kiköhögöd, kilökik a kezedből, és ilyenkor visszafordulni nem fogsz), és akkor fejben összeomolhat az ember, ha erre ráparázik. Mostanában én is mindig viszek frissítést edzésre, és tényleg nagyon kényelmes előkapni, de amikor nincs, vagy elfogy, akkor nagyon fájó tud lenni a hiánya.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.12. 16:19:46

@rrroka: nekem Joe hozzászólásával annyi volt a bajom, hogy kategorikusan kijelentette, hogy hülye vagyok, mert megettem 10 db gumimacit. És igen, valószínűleg a gumimaci ebben az esetben palcebó, de a tudat, hogy gumimaci van a szervezetben, megnyugtató... A pulzusomat 155, max 160 alatt fogom tartani ezen túl, mert ez a 8 perc körüli tempó borzalmasan unalmas és lassú volt, úgy értem haza, hogy többet nem akarok így futni. Annyit nem ér, hogy megutáljam. 156-os pulzus ma 6:50-re volt elég, kedden 160-al futottam 6:40-et, szóval 4-10 ütés különbség és sokkal gyorsabb tempó... Nem igazán értem, hogy működök, de szerintem ilyen kis különbségél felesleges a 150-et erőltetni, főleg ha megutálom az életem futás közben. Hát, nekem abba a félmaratoni edzéstervbe tört bele a medencém, de ez nem a terv, hanem az én hibám volt. Azt az edzéstervet még egyszer meg akarom csinálni, csak ésszel:)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.05.12. 16:31:54

@szancsurrr: hogy szoktuk mondani?

fuss ahogy jól esik! :)

ez a legtöbbször messze van az optimálistól, dehát amatőr futók vagyunk, mindenki maga szépen eldönti mennyire akar magával szemben szigorú lenni. :)

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2012.05.12. 16:46:48

@szancsurrr: Télleg utolsó, sehol nem mondtam hogy a futás közbeni frissítés, vagy gumicukor evés káros (korábbi hozászólásod), de főleg azt nem, hogy emiatt hülye vagy. (utolsó hozzászólásod). Így nehéz bármiről is beszélgetni. Vettem.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.12. 16:53:07

@rrroka: Igen, valahol pont Szabi is idézett Téged:) Így fogok tenni. Akkor nagy bajom nem lehet, mert már így is túl agyalom, mondjuk egy ilyen sérülés után érthető, hogy parázok..

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.12. 16:59:42

@Joe.: "Viszont, amint a szervezet megkapja az ujabb cukoradagjat, bolond lesz a zsiregetessel meg a hatekonysaggal foglalkozni." Vagyis, hülye aki edzés közben eszik, mert nem hagyja, hogy a szervezete hatékonyan működjön. Nem kell megsértődni, de azt nem vitathatod, hogy mindenki más és mindenkinek más jön be...

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2012.05.12. 17:22:00

Hol ezzel a mondattal a gond? Amit beleolvasol az hibás. Ez az egész csak egy aspektus. Aki edzés közben már rövidebb távokon is szénhidrátot visz be, az ezt a hatékonyságát a testének nem nagyon fejleszti. Ez egy tény, fakt, megállapítás, nem betartása BTK-ba nem ütközik, senki nem lesz hülye tőle.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.12. 18:09:09

@Joe.: Semmi gond vele. Valószínűleg én értettelek félre...:)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.12. 21:25:41

@Joe.: Bocsi és písz. Legalábbis részemről :)

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2012.05.12. 23:06:34

@szancsurrr: Részemről is. Meg majd jobban odafigyelek, hogyan fogalmazok. De mint eddig soha, most sem negatív céllal írtam a blogodra. Písz. :)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.12. 23:49:51

@Joe.: Igen, tudom. És rég nem láttalak itt, örültem is, hogy visszajöttél, csak aztán meg elbeszéltünk egymás mellett...:)

2012.05.13. 11:45:09

Szerintem írj új címet: a félreértések posztja! :D
Mindenkinek igaza van! ;)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.13. 13:32:31

@saaby.: Én egy gumicukorfüggő drogos vagyok és ezt vállalom :D A mai futásomat a félreértéseknek szentelem, mert az elmúlt egy hónapon azokról szólt. Hosszabb futás közben mindig megváltom a világot.. Aztán jön róla a poszt, csak figyeljetek:)

cindbl 2012.05.16. 18:10:23

vicces, en is majus elejen (konkretan 2-an) kezdtem hadd-dal futni.

szerintem hasonlo idoink lehetnek, csak a pulzusom alacsonyabb :) elso nap 8:06-os 7km-et nyomtam 141-es atlag, 147-es max pulzussal.
tegnap 7:10-es 10km-et 137-es atlag, 144-es max pulzussal.
a ketto kozott volt 2 het, szoval tenyleg eleinte sokat fog valtozni.
ugyhogy neha visszanezek, hogy allsz vele :)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.16. 18:29:37

@cindbl: húú, jó neked, nekem 141-es átlag gyors séta:D Nem vagyunk egyformák... Én úgy döntöttem, kicsit feljebb engedem a pulzusomat, mert a 8 perces kirik elvették a kedvem, főleg hogy tudom, hogy 10 kilométert is simán tudok 5:30-al (és egekben levő pulzussal) futni, szóval ahhoz képest a 8 perces, háát, nem túl motiváló, meg jól rá is paráztam az egészre (miért magas, miért lassú, stb, aztán ha futás közben ilyeneken húzod fel magad, az nem tesz jót a pulzusnak:).. Most 155-160-ig engedem, ez 6:30-6:50-es tempóra elég, szóval ezzel már ki vagyok békülve. Remélem azért idővel lejjebb megy a pulzusom, illetve ha belegondolok: két hete: átlag 150 8 perces kirik. Ma: átlag 155 6:40-es kirik. Különbség: 5 bpm és másfél perccel vagyok gyorsabb. Durva!:) Sok sikert, gyere máskor is, és mesélj, hogy neked hogy megy, Haddozzunk együtt!:)

2012.05.16. 19:26:31

@szancsurrr:
Semmi közöm hozzá, de te írtad:
"Szóval max. 150 lehet, legyen BÁRMILYEN lassú az ehhez társuló tempó. Pont."
Mint a hentesnél? 165bpm lett, maradhat? :) Azért hajrá!

@Joe.:
"jó csak nem kéne közben gumicukor." Nem vagyok sem megvédő, sem beszólogató. Még nagyfiú sem. :D

cindbl 2012.05.16. 19:59:58

@szancsurrr: lactate merest nem csinaltal? lehet, hogy az az 5bpm mar pont a hatar nalad.

en hetvegere tervezem a conconi tesztet futopadon, mar megirtam a scriptet, ami kiszedi a garminom tcx filejebol az idot es a hozza tartozo hb erteket, igy konnyu lesz grafikont rajzolni :)

amugy engedheted magasabbra, csak torekedj arra, hogy letold 140-145 korulire. en sokat olvastam maffetone irasait is, hadd es maffetone nekem nagyjabol azonosan, 138-140 korulire mondja a szukseges hb erteket. maxot meg nem mertem merni amugy :)

cindbl 2012.05.16. 20:02:57

ja es abszolute nem futok gyorsakat, a heti ket "gyors" az 150-155-os pulzust jelent nalam, kb 6-6:10-es ezrekkel. eleinte utaltam nagyon, most mar jo (plane, hogy minden nap tudok futni, mert egyaltalan nem vagyok faradt).

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.17. 00:31:37

@cindbl: nem mérettem laktátot egyelőre. én képtelen vagyok olyan lassú futásra, ami a 140-es pulzushoz szükséges, de lehet, hogy nekem nem is kell olyan alacsonyan tartani. egyelőre ez a 155 körüli nekem jóleső, nem lihegős, úgy érzem, bármeddig el tudnék futni vele.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.17. 00:35:56

@saaby.: 165 bpm? Hol láttál olyat? A héten pl. minden futásom 155 bpm-es lett, és egy perccel gyorsabb, mint 150-nél. Szerintem 5 bpm-et megér az, hogy ne utáljam meg egy életre a futást, mert a 8 perces kilométereknél azt éreztem, hogy így soha többet nem akarok futni. Lehet szarul csinálom, de ez eddigieknél (abszolút kontrollálatlan, magas pulzus, ami a túl gyors tempóhoz társult) mindenképp jobb, illetve azt is beláttam, hogy korai még az 5:30-as tempót erőltetni, ha megszakad közben a szívem.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.17. 00:43:52

@cindbl: ja, és szerintem a minden nap futással óvatosan. Nem árt heti 2 pihenőnapot beiktatni... Ez saját tapasztalat. Ha kicsit visszaolvasol a blogomban, láthatod, hogy túledzéssel, fáradásos medence töréssel és egyéb nyalánkságokkal volt tarkított a tavalyi évem... Szóval okosan :)

2012.05.17. 01:07:37

@szancsurrr: Sehol. 160-at sem eleinte...

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.17. 01:19:58

@saaby.: Szerinted 150 helyett 155-el futni emberiség ellen elkövetett bűn? így is tök visszavettem a tempóból... Ha 140-es átlagpulzust akarok, akkor nem futnom, hanem sétálnom kell kb. Annak nem látom értelmét, szóval maradok a "fuss ahogy jólesik"-nél...:)

cindbl 2012.05.17. 08:42:55

@szancsurrr: a testem mindig szol, hogy pihi van, ma peldaul rendesen nyakon vagott. 8 perces ezreket futottam, kozben is setaltam egy csomot. ugyhogy remekul erzem magam :)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.05.17. 12:54:26

@cindbl: Elvileg nem szabadna megvárnod, hogy ennyire lefáradj... Pihenőnap (nem lassú futó nap, hanem olyan nap, amikor nem futsz, nem gyúrsz, hanem tényleg pihensz) KELL. Egy kedves ismerősöm ezt írta nekem, hogy a pihenőnapok az edzésmunka építőkövei, mert akkor építi be a tested a heti futásokat... S ez tényleg így van. Nem akarok beleszólni, csak tényleg jól megszívtam én is...

cindbl 2012.05.17. 20:12:18

@szancsurrr: kozben kiderult, hogy fejfajas es torokfajas is elojott. ugyhogy tutti nem tuledzes, de most ket nap pihi :)
süti beállítások módosítása