Most épp úgy fel vagyok pörögve, hogy nehéz összeszedni a gondolataimat, pedig ez az élmény ezerszeresen is megérdemli, hogy egy normális bejegyzést hozzak össze, szóval megpróbálom:)
Az én utam tavaly ilyenkor kezdődött, amikor is elmentem önkénteskedni az IM Brasil-ra, ami itt Floripában kerül megrendezésre. 8 órán keresztül ragasztgattam rajtszámot a bringákra és teljesen magával ragadott a pozitív hangulat, a légkör, az emberek, a sportolók. Annak ellenére, hogy épphogy csak nyökögtem valamit portugálul, sokakkal váltottam pár szót, de leginkább mosolyt :) Aztán másnap maga a verseny, az élmény nézőként is meghatározó volt nekem. Akkor és ott döntöttem el, hogy maratont fogok futni. És lőn!
Tavaly óta vártam az ideit, és végre eljött.
Idén is dolgoztam szombaton, rajtszámot, kék (bringa) és sárga (futás) zacskókat, féket, kormányt és pedált csekkoltam. Ez sokkal jobb volt, mint a tavalyi rajtszám ragasztgatás, mert többet lehetett kommunikálni a versenyzőkkel, amit idén már gond és különösebb nyökögés nélkül meg is tettem.
Egyszerűen leírhatatlan az egész esemény hangulata. Amikor összejön 3000 elhivatott, céltudatos, pozitívan gondolkozó, "mind over matter" vallású férfi és nő elég, akkor elég magas lesz a rezgésszám és egyszer csak azt veszed észre, hogy te is velük vibrálsz, és nézőként is elkap a gépszíj. Többé nem külső szemlélő vagy, hanem részt-vevő és részt-adó, amikor biztatod őket 70k bringa vagy fél maraton környékén. Ők pedig nagyon hálásak ezért, a legtöbben visszatapsolnak, megköszönik, sőt egyesek még táncra is perdülnek (lásd videót a végén), azok után, hogy letoltak 3,8k úszást, 180k bicajt és a maraton felét/negyedét. Egyébként a videón látható táncoló családnál ott ragadtam kb. másfél órát, vigyorogtam és elfelejtettem minden bajom és azt is, hogy mit nem szeretek ebben az országban. EZT például nagyon szeretem, hogy ilyenek:) Én is ilyen vagyok, amíg várakoztunk, hogy a bringások áthaladjanak, és én a kocsiból kihajolva tapsoltam meg szurkoltam, nem éreztem azt, hogy ezért bárki hülyének nézne, sőt, a többi autóban ülők sem bosszankodtak a dugó miatt, hanem szurkoltak ők is. Bezzeg otthon... Sok a savanyú ember, de megfogadtam, hogy ezek után én otthon sem fogom magam visszafogni, hazaviszek egy kis brazil szenvedélyt és őrületet, mert abból hiány van Magyarországon... Taps, pacsi, egy hajrá és a futók szinte új életre keltek. És én is! Megint azt érzem, hogy több lettem, energiát kaptam és adtam, hálás vagyok az Égnek, hogy újból átélhettem ezt! Pont, amikor kezdtem kicsit elkettyenni megint, mert kicsit úgy érzem, a PK óta visszafele fejlődök. Kitartok és jobb lesz, de ehhez is idő kell. A türelem a kulcs és a pozitív gondolatok, mert az vagy, amit gondolsz. Persze megkönnyeztem az első befutókat, és Motorzinhot és Arturékat is... :)
És valamit megint eldöntöttem. És meg is fogom csinálni, mert amit az IM alatt döntök el, az úgy is lesz. Eldöntöttem, hogy két év múlva én is Iron Man leszek. Jövőre pedig 70.3 (féltáv). Otthon veszek is egy bringát gyorsan, amíg van pénzem:) Úszni tudok, tekerni tudok, futni tudok, a többi meg fejben dől el és logisztika kérdése.
Képek az eseményről itt láthatók.
És itt a videó a táncoló-szurkoló családról. Amúgy volt olyan futó, aki megtáncoltatta a nőket:)) Az egyik pasi meg kötelet dobott le, és azon húzta fel a futókat, hihetetlen jó fejek voltak és a futók többségének nagyon bejött, szinte mindenki hatalmas mosollyal futott tovább... :D