Az történt, hogy a hétvégén elmentem egy vízilabdás összeröffenésre, ami szombati iszogatásból és egy vasárnapi másfél kilométeres úszóversenyből állt, amin egy páran indultak a fiúk közül. Mivel én elég későn értesültem az egészről, ezért nem volt időm benevezni, de, gondoltam, ha más nem, elmegyek és fotózok. Aztán valamiért mégis bepakoltam a úszódresszem, sapkám, úszószemüvegem, sose lehet tudni alapon.

Aztán vasárnap reggel hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy egy életem, egy halálom, én biza leúszom nevezés nélkül. Persze tízen akárhány éves vízilabdás múlttal elég ciki lett volna, ha nem tudok másfél kirit leúszni, viszont hozzá kell tenni, hogy ugye december közepe óta kényszerpihenőn vagyok, szóval volt bennem egy kis para... Egyébként még sose voltam nyílt vízi úszóversenyen, főleg nem sós vízben, hullámokkal. Igazándiból nagyon jó élmény volt, az egyetlen kellemetlenség az volt, hogy a só szétmarta a számat és a szemüveg ellenére is fájt kicsit a szemem, illetve ma van egy kis izomlázam a vállamba. És újra rám jött, hogy ki akarom próbálni a triatlont, mert úszni is jó! A csípőm sem reklamált, egyáltalán nem fájt, sem közben, sem utána, sem most:)

A távot végül 34 perc alatt teljesítettem. Öröm és bódottá volt! :)

(Futás update: a múlt héten megint leálltam, mert újra megfájdult a csípőm, de a héten megint elkezdem... Szépen lassan. Türelem, tornaterem. Jó kis lecke ez nekem, mert alapvetően nem vagyok túl türelmes... Soha vissza nem térő tanulási lehetőség. Köszönöm neked, drága Univerzum!)

Fekete úszósapka, sasszemek előnyben :)