Nyúlcipő

Nyúlcipő

Lélekfutás

2011. december 13. - szancsurrr

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ma 9 napja, hogy pihenek, vagyis nem futok, péntek óta úszni sem merek. """"Szerencse""", hogy fáj a csípőm, mert így még véletlenül sem esek kísértésbe és legalább nem sérülök rá. Őszintén utálom ezt így. Tudom, hogy hülyén, sőt, talán szánalmasan hangzik, de úgy érzem, hogy futás nélkül üres az életem és én sem érek semmit. Persze, mert nyilván nem helyes, ha csak egy dolog van ami kitölti, illetve kiteljesíti az életet. Én bele esetem ebbe a hibába. Is. A többi mellett. Jó kis "learning curve" ez, az már tuti. De azt hiszem, ezt meg tudom magyarázni. Illetve inkább igazolni, saját magamnak, hogy a lelkemet kicsit megnyugtassam, hogy mégsem vagyok olyan szánalmas. Szóval, itt vagyok külföldön, nagyon messze, a világ másik felén. Bármilyen jól is beszélem már a nyelvet, bármennyi embert is ismerek, mindig csak egy külföldi leszek. Egy kívülálló. Ez persze nem csak itt van így, de itt jobban érzem ezt, mint eddig bárhol máshol. Lelkileg talán még 4 hónap Szaúd Arábia sem viselt meg ennyire, mint itt Brazíliában ez az egy év. Persze könnyű azt gondolni, hogy mit hisztizek, hiszen ott élek, ahova mások csak vágynak eljutni. Ja. Más nyaralni egy hónapot és egy évet család, barátok és az anyanyelv nélkül túlélni. Persze, lehet megint mondani, hogy miért panaszkodok, hiszen én választottam. Igen. De hiába élem már ezt a cigány-életet 2004 óta, ilyen sok időre még sose voltam távol és nem is sejtettem, hogy ilyen nehéz lesz...

Szóval egyedül vagyok és magányosnak érzem magam. A melóm dög unalmas és nincs benne semmi kihívás. Valamit ki kellett találnom, ami motivál. A futás valahogy adta magát. Szerelem, első látásra. A futás csak adott nekem, de úgy, hogy nem vett el tőlem semmit. Bele tudok merülni úgy, hogy nem fulladok meg, sőt, feltöltődök, spirituális szárnyakat kapok, teljesnek és szépnek érzem magam. Szépnek, de nem kívülről, hanem belülről.

És most, hogy ez nincs, hirtelen olyan, mintha a nagy nehezen felépített lelki harmóniám és kiegyensúlyozottságom romba dőlt volna. Hülyeség, tudom. Annál is inkább felesleges így a végére befordulnom, mert egy hét múlva megyek haza, és egy év után megölelhetem az Édesanyámat, a Tesómat, és a drága barátaimat.

Pénteken megyek orvoshoz a csípőmmel. Igen, dokihoz, én, mert aki ismer tudja, hogy dokihoz csak akkor, ha a halálomon vagyok, szóval ez csak a dolog komolyságát mutatja (igen, még mindig eléggé fáj). Kíváncsi vagyok, mond e valami okosat azon kívül, hogy pihentessem... Majd beszámolok...

A bejegyzés trackback címe:

https://rabbitshoe.blog.hu/api/trackback/id/tr633460676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Névtelen Géza 2011.12.14. 14:05:48

Akkor már csak pár nap van hátra, én is tépek haza, jöhet a forralt bor meg a jingle bells, minden giccses cucc. :D

Én nem szeretek futni, de nyáron, korán reggel ilyen helyen bármikor:

fotozz.hu/r/original/fotozz_219068.jpg

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2011.12.14. 15:14:21

Szépen, tudatosan szerkesztett kép, gyönyörű fényekkel:) Te is fotozz!-ol? Akkor szép fényeket! Pontosan 7 nap múlva Egerben a a Kis-Dobó téren fogok forralt borozni:D

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2011.12.14. 15:14:55

Szépen, tudatosan szerkesztett kép, gyönyörű fényekkel:) Te is fotozz!-ol? Akkor szép fényeket! Pontosan 7 nap múlva Egerben a a Kis-Dobó téren fogok forralt borozni:D

Névtelen Géza 2011.12.14. 19:38:32

Elveszett a kommentem, ki győz vajon, a blogmotor vagy én?

Névtelen Géza 2011.12.14. 20:05:53

Na jó, úgy látom egy-null oda. :) Én sajnos nem tudok így fotózni, de tervbe van véve, elméletben már jó vagyok. :D

Ez egy kép azok közül, amiket szívesen nézegetek, ha olyan hangulatom van. Pár hasonló:

Névtelen Géza 2011.12.14. 21:47:08

@borboleta: én sajnos még nem tudok így fotózni, de már vettem egy csomó könyvet a témáról, rajta van a bakancslistán. :) Viszont csináltam egy albumot, amit ha olyan kedvem van, akkor nézegetek, berakok párat:

fotozz.hu/r/original/fotozz_21842.jpg
fotozz.hu/r/original/fotozz_124509.jpg
fotozz.hu/r/original/fotozz_2296.jpg
fotozz.hu/r/original/fotozz_72000.jpg
fotozz.hu/r/original/fotozz_153784.jpg
fotozz.hu/r/original/fotozz_85631.jpg
fotozz.hu/r/original/fotozz_87055.jpg

Névtelen Géza 2011.12.14. 21:47:16

Na jó, úgy látom egy-null oda. :) Én sajnos nem tudok így fotózni, de tervbe van véve, elméletben már jó vagyok. :D

Ez egy kép azok közül, amiket szívesen nézegetek, ha olyan hangulatom van. Pár hasonló:

fotozz.hu/r/original/fotozz_18797.jpg
fotozz.hu/r/original/fotozz_87055.jpg
fotozz.hu/r/original/fotozz_124509.jpg
fotozz.hu/r/original/fotozz_21842.jpg
fotozz.hu/r/original/fotozz_2296.jpg
fotozz.hu/r/original/fotozz_72000.jpg

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2011.12.14. 21:49:49

@Névtelen Géza: kicsit megzakkant a blogmotor. Én fotózok és imádom, persze nem vagyok profi. Egyelőre:) Ha gondolod nézz szét itt: www.flickr.com/photos/51212648@N04/

Névtelen Géza 2011.12.15. 10:53:13

@borboleta: Csak megkerültek a kommentek. :) Szerintem te ki tudod törölni a feleslegeseket. Nekem a gondom a fotózással, hogy egy autó árával vetekszik a felszerelés ára, és ha nem abból élsz, sosem térül meg. Egyszer...

Megnéztem a képeket, az éjszakai riós, a sugarloafos és a Krisztus szobros megvan nekem is. :) Meg gondolom sokaknak. A sri lankás tetszik a legjobban, meg a fekete-fehérek.

De 2 dolgot máig nem tudtam megfejteni: az egyik a bikiniárus. Egyrészt ha lemegyek a partra, akkor van nálam fürdőcucc, másrészt sehol nem volt egy kis bódé sem átöltözni, ha hirtelen mégis vennék egyet. Márpedig gondolom adnak el minden nap, de nem értem.

A másik, hogy minden brazil lány rövid shortban, bikini-felsőben, ÉS térdig felhúzott zokniban fut a parton.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2011.12.15. 12:24:36

@Névtelen Géza: örülj neki, hogy csak ezt a 2 dolog van amit nem tudsz megfejteni. másfél év után tudnék mesélni...
süti beállítások módosítása