Szeretem a májust. Nem csak otthon, itt is. Itt ez az ősz, de valahogy nem az elmúlásról szól, mert májusban kékebb az ég, bármikor máskor. Minden kontrasztosabb, mert kevésbé homályosítja be a világot a pára, ami egész nyáron fullasztóan rátelepszik mindenre. Még meleg van, de nem az a nyári, fülledt, trópusi, brazil meleg, hanem olyan otthoni nyári. Olyan igazi meleg, ami nem csak a bőrödet, a testedet, hanem a szívedet és a lelkedet is megmelengeti. Madárcsivitelés. Ezer különböző csipp és csivit száll a levegőben a langyos szél hátán, ráhangolódok én is a madárhullámhosszra... Aztán jön egy idióta motoros és rám nem üvölt, hogy "jó a segged", vagy a kedvenc kamionosaim dudálnak ezerrel. Kizökkenek, de mégsem, mert már ezt is megszoktam, ez is hozzátartozik a brazil feelinghez... Futok hát tovább, úgy visz a lábam, hogy szinte nem is érzem, nem erőlködök, csak érzem, hogy élek, egy vagyok az úttal, a fákkal a madarakkal, saját magammal, a testemmel, ami most úgy működik, mint egy tökéletes gépezet, ahogy teszem egyik lábam a másik után, olyan ez az egész mai futásom, mint egy tudattágító meditáció, utána meg úgy éreztem, mintha szerelmes lennék, tudom, kicsit kattant vagyok, de ez van, vállalom.
És tényleg, azt hiszem, ezekért az élményekért és pillanatokért futok. Ezért vagyok függő. Ma azt éreztem futás közben, hogy milyen jó élni, érezni a szelet, a nap melegét. És milyen jó érzés, hogy ezeknek az apró dolgoknak is lehet ennyire örülni. Tényleg nem kell sok a boldogsághoz, de az ember mindig többet akar, saját boldogságát más emberektől teszi függővé, pedig mekkora butaság ez. Bár így tudnék hozzáállni az élethez minden pillanatban, ilyen önfeledten örülni annak, hogy vagyok, hogy én én vagyok. Azt éreztem, hogy legszívesebben megölelném az egész világot, de be kellett érnem a szembejövő IM-es bicajos fiúkkal való összemosolygással és "bom dia"-val. (Na jóóó, azért ez sem olyan rossz, de tekerhetnének lassabban, mert én ugye a PK miatt nem futhatok utánuk, így meg röpke a gyönyör...)
A heti adagom egyébként 41,57k volt, kevesebb, mint a múlt heti, de azt az 51-et megérezte a csípőm, na, hát, oda kell figyelni még, és most már mindörökkön örökké, ezért is hagytam ki a csütörtököt...
| május 7-13 |
H pihi |
K 8k 7:53 avg HR:148 30p PP |
Sz 9k 6:37 avg HR:160 |
Cs 30 p PP |
P pihi |
Szo 8k 6:47 avg HR:156 |
V 15k 6:54 avg HR:155
|
Azért érdekes ez a PK, nagyrészt pszichés, és ez is fejben dől el, mint minden. A múlt héten annyira rá voltam parázva, hogy 150-es átlaggal futottam 8 perceseket, a héten 156-al 6:47-et... Vagy pedig ufó vagyok. Persze, fél percenként néztem az órát, láttam, hogy lassú, ezen jól felhúztam magam, na ez nem tesz jót a pulzusnak, de úgy döntöttem, hogy félnetek a pulzusmérőtől nem kell, és meg is van az eredménye.
Jesssz!!:)
Az élet szép!
(És már csak 84 nap!!!)
