Nyúlcipő

Nyúlcipő

Kis mell, nagy segg

2013. augusztus 22. - szancsurrr

Felül mindig is vékonyabb voltam, mint alul, de ami most történik az már tényleg igazságtalanság.

Hiába fogytam le az elmúlt két évben tizenvalahány kilót, mégsem vagyok elégedett. Az elmúlt hónapok kitartó edzésmunkájával az álom alak helyett sikerült a felső testemről az összes zsírt, beleértve a melleimet is, lepucolni. Ezzel csak az baj, hogy felülről a konyhásnéni karok eltüntetése óta már nem kell én nem is állt szándékomban többet fogyni.

Nagy cicim sosem volt, de most konkrétan semmi nem maradt. Cserébe a seggem és a combom meg mintha egyre csak szélesedne. Egyre aránytalanabbak látom a testem és ez nagyon zavar. Főleg azért, mert tényleg sokat edzek, hosszúkat bringázok, futok, úszok, és még arra is oda figyelek, hogy ne egyek szemetet.

pear_shaped_kari_by_butlova-d5j4gg3 (1).jpg

Balu azt javasolta, hogy igyak többet, mert az segíti a fogyást. Valóban keveset iszok, szóval pár napja magamba diktálok minimum 6 x 0,75 l Nagyatádi kulacsnyi folyadékot (citromos víz, sima víz, gyógytea), vagyis 4,5 litert.

Nem csak hiszti, nézzétek, erről beszélek, mikor nem létező ciciről, nagy seggről és vastag combokról beszélek:

1173651_666942206651747_167809189_n.jpg

Ne mondjátok, hogy ez genetika, mert nem voltam mindig ilyen aránytalan.

Ne mondjátok, hogy a bringától erősödtem meg ennyire alul, mert ez nem izom, ez háj.

Azt mondjátok meg, hogy mit csináljak, hogy ne fentről, hanem lentől pucolódjon le a zsír?

(A kérdés egyébként inkább szakmai abból a szempontból, hogy vajon miért nem fogyok alulról. Amúgy köbö annyit edzek, hogy élhetnék akár mekis kaján is és akkor sem kellene híznom. De persze nem teszem, csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy az átlag hobbi sportolónál én egy "kicsivel" több edzésmunkát végzek.)

Help!!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://rabbitshoe.blog.hu/api/trackback/id/tr455455771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.08.23. 14:12:19

Ellentmondás lehet a felszívódás-elfogyasztott kalória valós aránya, és a között amit a szervezeted észlel. Mindenképp VALÓDI szakembert kérdezz meg (akár plusz gasztroenerológust is), aki táplálkozástudománnyal foglalkozik, s ne hallgass az itt kapott tanácsokra! S jelentősebb paradoxonokért továbbra is fordulj bizalommal hozzám... ;)
u.i.: Amúgy a feneked nem nagy-ezt csekkoltam Szelidin-meg elképesztően szép szemed van. Jó csaj Vagy, fel a fejjel! :)

2013.08.23. 14:16:13

@saaby.: gasztroene..enete... Gasztroenterológus lesz az.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.08.23. 22:20:15

@saaby.: Nem vagyok elkeseredve, csak nem értem :)

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2013.08.24. 17:51:23

Tényleg érdemes utánajárni, bár ha valami hormonális vagy hasonló gondod lenne annak lenne más tünete is....
Lehet, hogy tényleg ennyire alkat kérdése. Nekem keskeny a csípőm, vékony viszonylag a lábam, de a hasamon még mindig egy csomó zsír van és a mellem se fogy le, pedig edzek, fogyok, erősödök....

dominik-a 2013.08.26. 10:35:57

Kifejezetten csinos, vonzó vagy, az a lényeg hogy pici a pocid. S az arcod nagyon szép!

S=klogW 2013.08.26. 15:23:58

"Ne mondjátok, hogy ez genetika, mert nem voltam mindig ilyen aránytalan."

de, genetika. menstruálni se menstruáltál mindig.

"Ne mondjátok, hogy a bringától erősödtem meg ennyire alul, mert ez nem izom, ez háj."

a háj alatt meg izom. jobb lenne hanyagolni a bringát, helyette napi 60 perc folyamatos kocogás 10 percenként maximális erővel sprint kifulladásig utána nem megállni hanem tovább kocgni még ha a 3. 4. sprint már csak vánszorgás

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.08.26. 21:14:43

@S=klogW: Mivel triatlonozok, elég necces lenne elhagyni a bringát. Heti 50-60 kilit futok, ebben van résztáv is.

otgorbebogre 2013.08.26. 23:28:32

en is tok igy fogyok (fogytam) mindig. szerintem ez genetika.

aztan tavaly volt egy eleg durva terdmutetem es most kifejezetten lab/terd/csipo/fenek izom erosito tornat kell vegeznem (es nem futhatok). kb 3/4 ora talaj minden nap. es lass csodat hasznal, egy egesz nadragmeret lejott egy honap alatt. mellette biciklizek 1 orat kb munkaba menet jovet szoval van egy kis kardio is.

vegul is nem meglepo de az azert igen hogy ez a viszonylag kisebb intenzitasu de celiranyos edzesprogram mennyivel masfajta testet epit (regebben futtottam biciglizetm usztam en is bar valoszinu nem olyan kemenyen mint te). fogyni jo utemben fogyok igy is mivel onnan fogyok ahonnan van mit leadni.

talan erdemes lenne neked is direkt ilyen edzesprogramot osszeallitani, es mint mostmar tudom a gyogytornasztol gondosan ugyelni hogy a megfelelo izmokat edzed.

2013.08.27. 00:02:13

A bringát ne is hagyd abba. Lehet, hogy vékonyabb lenne a lábad, de biztos nem javulna az izom/zsír arány.

Az alkatoddal meg ne foglalkozz túl sokat. Az tényleg genetika, hogy kin hogy oszlik el a felesleg. Lehet, hogy ha elégedett lennél a lábaiddal, akkor a bordáid már kilátszanának. Nem biztos, hogy érdemes kipróbálni.

A férfiak különben sem mérettáblázatokkal mászkálnak. Ha egy nő a helyén van, azt általában így vagy úgy, de elismerik.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.08.27. 09:05:21

@otgorbebogre: @khamul: Én már nem szeretnék többet fogyni. A poszt nem arról szól, hogy hogy adjam le az utolsó 3 kilót, mert az már rég nem érdekel. 13 kilót fogytam másfél év alatt, az így is elég jó :) Nem akarok 55 kiló lenni, mert ahhoz abba kellene hagynom a sportolást, arról meg szó sem lehet. Stabil párkapcsolatban élek, tehát nem izgat, hogy más férfi mit gondol, amíg a kedvesemnek tetszek. Arra keresem a választ, hogy vajon miért fogytam mostanában ilyen sokat fentről.(Tavasszal, vagyis a kemény bringa+futás edzések előtt, ill. amikor még "csak" hosszútáv futottam, nem voltam ilyen lapos.) A célzott tornát el fogom kezdeni, hátha nekem is segít. Köszi a tippeket :)

otgorbebogre 2013.08.27. 11:50:45

@szancsurrr: jaj nem , felreertheto voltam. nem hiszem ,hogy tobbet kene fogynod . sot ha jol tudom ha nem mozgassal fogy az ember az ugyis vissza jon egy ket ev alatt ugyhogy folosleges is megprobalni. csak azt akartam irni hogy amikor sima egesz testet mozgato mozgasokat vegeztem en is igy fogytam le, semmi mellem nem volt de maradt a fenekemen folosleg. mindg azt hittem hogy mindegy hogy mit mozgok csak intenziv mozgas legyen. sztem a genetika miatt mindig a felso testemrol jott le a suly. most nagy meglepetesemre a celzott mozgas (erosito, ami faraszto, de kivulrol nem nez ki tul intenzivnek) teljesen mashogy fogyaszt, erosit. nem is hittem hogy ilyen hatasa lesz, csak a terdem miatt ram ijesztettek hogy ezt kell csinalni es masra mar nincs sok idom egy nap. de en is biciklizek (hegyre fol) es meg az sem "art." mindenesetre gratulalok az uj alakodhoz es sok sikert a tovabbiakhoz!

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.08.27. 14:30:50

@otgorbebogre: Mondanál egy pár ilyen speckós feladatot, amiket te csinálsz? Nekem most így hirtelen a pisilő kutya, lábemelések, kitörések jutnak eszembe.

kultúrpesszimista 2013.08.27. 21:22:56

Vállald fel magad, így ahogy vagy és ennyi. Teljesen felesleges frusztrálni magad, már csak azért is, mert teljesen mást tartanak vonzónak a férfiak és a nők. (Azért az sokat elárul rólad, ill. a jellemedről, hogy 1) egy ilyen banális témában képes vagy posztot írni, 2) vulgárisan beszélsz magadról. Segg. Brrr. Hidd el, egy férfi számára kiábrándítóbb, ha egy nő nem kifinomult és férfi módra használ bizonyos szavakat - pláne magára vonatkozóan! -, mint az, hogy épp nőiesebb itt-ott... És nem, ez nem eufemizmus.)

kultúrpesszimista 2013.08.27. 22:45:11

"Azt mondjátok meg, hogy mit csináljak, hogy ne fentről, hanem lentől pucolódjon le a zsír?"

De hogy érdemben is válaszoljak, ne csak kioktatólag: ez genetika első- és utolsósorban is. Küzdhetsz ellene, sportolhatsz, ehetsz egészségesen - mindez teljesen felesleges. Hogy mit csinálj? Szerintem kezdjél gyűjteni, ha tényleg zavar a dolog, amit abszolút megértek, teljesen emberi dolog. Zsírleszívás. Semmilyen más épkézláb, tartós és látványos megoldás nincsen, mondjon bárki bármit.

Slano 2013.08.28. 09:19:32

Ha ezt itt kérdezed meg, mindenki mondani fogja a saját okosságát, nem mondom, hogy nem lehet hasznos ez is, de jobb lenne szakembertől megkérdezni, akár neten is, én pl. Béres Alexandrától kérdeztem valamikor régen, kaptam is választ, lehet, hogy nem tőle személyesen, de hasznos volt. Persze azért leírom, amit én gondolok, vagyis, ami eszembe jutott.
- az egyik barátnőm igazi nagydarab nő, vaskos combokkal, felül kicsit keskenyebb, én is azt mondtam, hogy genetika, 3 hónap alatt olyan alakja lett, hogy nem hittem el, úgy nézett ki, mint egy modell, naponta 2 óra step aerobic volt az ára, és gondolom mellette nem sokat evett.
- ne igyál 4,5 liter vizet, mert az baromi sok, terheled vele a szervezeted és még látszani is fog rajtad, mert az is vastagít, ha valaki ilyen sokat iszik, igyál 2-t, az is bőven jó
- a bringázástól nekem nem erősödik a lábam, de ez gondolom egyéni, a kocogástól viszont még én is elkezdtem vastagodni derékban és combban, pedig nem vagyok nagydarab, sőt.
- arról nem írsz semmit, hogy hogyan edzel, szerintem egy célzott fenék-comb-csípő edzéssel nem fog fogyni a melled, én simán dvd-ről nyomom, de szerintem neked érdemes lenne személyi edzőt keresni, ő pontosan meg tudja mondani, hogy milyen gyakorlatokat csinálj.

Slano 2013.08.28. 09:43:06

Amit dvd-ből tudok ajánlani: az én comb-fenék kombóm: Béres Alexandra: Új kihívás: elejétől a fenék részig kiegészítve az extra farizommal, ez kb. 30 perc, utána Rubint Réka: Napi 20 perc önmagadért fenék blokk, vagy Rubint Réka: Add önmagad 3., szintén fenékerősítő blokk (ez a nehezebb és 30 perces, viszont a Napi 20 perc önmagadért dvd-n van külön comb rész is, azt én nem szoktam csinálni). A másik ami eszembe jutott az a paprikakivonat, az elvileg sokat lehoz a zsírból, narancsbőrt is eltünteti, én masszázsolajat vettem belőle, valamilyen Kelen a márkája és érdemes ilyen nagy kiszerelésben venni a sima olajat, mert így sokkal olcsóbb (kétezer ft alatt van), mint a krémjeik, és koncentráltabb is. Edzés közben érdemes használni, bár eléggé csípi a bőrt, de hatásos. Bioboltban tudod megvenni, a többi termékükből van a Rossmanban is.

Sassika 2013.08.28. 10:28:44

Hmm... 6 x 0,75 ml = 4,5 ml. Az azért elég kevés, nem gondolod? :) :D

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.08.28. 10:28:49

@kultúrpesszimista: Ha nem tetszik, ne olvasd. Ennyi. Ha értelmezted volna a posztot, akkor rájöttél volna, hogy nem arról szól, hogy nem vállalom fel magam. @Slano: Köszi a tippeket, de elég távol áll tőlem, hogy dvd-re tornázzak, viszont célzott feladatokat mindenképp fogok csinálni. A csoda krémekben pedig nem hiszek, a narancsbőröm durván szebb lett, mióta sportolok, tehát már nem is zavar annyira.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.08.28. 10:31:18

@kultúrpesszimista: És ne haragudj, de nem is ismersz, a személyiségemről pedig fogalmad sincs, tehát tisztelettel kérlek, hogy trollkodj máshol. thx :)

Slano 2013.08.28. 10:41:56

Most néztem bele a blogodba és ennyi sport mellett tényleg nagyon furcsa, hogy nem megy le a combodról a felesleg, ami tényleg hájnak tűnik. Csak a saját tapasztalatomat tudom átadni, nekem a futás pl. nagyon nem jött be, vastag lettem tőle, abba is hagytam gyorsan, ezek a női tornák, lehet, hogy gagyik, vagy távol állnak tőled, de arra valók, hogy konkrét helyekről leszedjék a zsírt, ezért ajánlottam. Ha edzőterembe mennél, akkor is azt mondanám, hogy álljál be ugrálni a többi lány közé, szerintem az még távolabb állna tőled, de ezek karcsúsítanak, amit csinálsz az meg valószínűleg erősít. Mindamellett sokkal jobb kondíciót ad a futás, bringázás, stb., mint az alakformáló dvd, szóval érdemes mérlegelni. Azt is el tudom képzelni (nincsen róla kép), hogy nagyon szép nagy izmos feneked van, pl. az én férjem odavan az ilyenért, szóval valamit valamiért.

Sassika 2013.08.28. 10:42:54

6 x 0,75 dl = 4,5 dl :) Ez még mindig kevés!
Tehát akkor leírom: 6 x 0,75 liter! :)
...és akkor így pontos. ;)

kultúrpesszimista 2013.08.28. 11:10:40

@szancsurrr: sajnálom a dolgot, de leginkább téged, mert azt hittem, a primitívségnek azt a szintjét azért még nem árulja el a szóhasználatod, amit most sikerült e két válaszoddal bizonyítanod. Nemcsak ostoba vagy, amiért korlátoltságodban félreértesz és trollkodásnak tartasz egy konstruktív, jószándékú kritikát a részemről, de nő létedre még taszítóan is férfiasan adod elő magad, amikor személyeskedve válaszolsz, ahogyan ez netes fórumokon szokás. Tanulj empátiát!

Lzooltan · http://lukacs.eu 2013.08.28. 12:07:57

@kultúrpesszimista: Na most aztán jól megmondtad :D
A tanácsom: ne ítélj, hogy ne ítéltess. Amúgy pedig biztosan van millió másik blog, ahol megfelelően modorosan és úri módon fogalmaznak.

kultúrpesszimista 2013.08.28. 12:25:47

@Lzooltan: Zolcsikám, a "ne ítélj, hogy ne ítéltess." típusú bornírt és hamis közhelyektől kérlek kímélj meg engem és a netes közönséget. Ez ugyanis bár frappánsnak tűnik, de nem igaz. Bárkinek joga van ítélkezni, nem kell külön indokolni ezt, legfeljebb csak a "píszi" ostoba világában... Amennyiben pedig a modoros fogalmazás a választékos, meggondolt, körültekintő fogalmazás szinonimája, úgy én örömest fogalmazok modorosan. Kivéve most, amikor azt állítom (ítélkezve biza), hogy te egy jófejkedő, a korszellem langymelegét kritikátlanul átvevő seggfej vagy.

Lzooltan · http://lukacs.eu 2013.08.28. 12:27:40

@kultúrpesszimista: Köszönöm a minősítést, mindig erre vágytam!

namile 2013.08.30. 22:21:39

Szia!

Erről a bejegyzésről eszembe jutott a problémád:
mozgolodok.blogspot.hu/2013/08/lepcsozes-sportoloi-szemmel.html
(De van még ott sok érdekesség, pl. ez:
mozgolodok.blogspot.hu/2013/05/ilyen-genetikank.html)

Aztán ajánlom pl. ezt a cikket:
www.tesztoszteron.hu/emagazin_01_84_lhg_568_ot_sulyzos_edzest_ovezo_mitosz.php
Szerintem főleg ez a rész lehet számodra érdekes:
"Emellett ritkán látsz ultra-állóképességi atlétát extrémen alacsony testzsírral, aminek főként az az oka, hogy a rengeteg futás növeli a kortizol és csökkenti a tesztoszteron szintet. Ez a hormonális elcsúszás izomtömeg-vesztéshez vezet (izom, ami kalóriát égetne), és növeli a zsírraktározásra való készséget."

Ha esetleg a táplálkozással kapcsolatos dolgok is érdekelnek, akkor itt is érdemes olvasgatni:
www.leangains.com/

Hirtelen ennyi jutott eszembe, de remélem, érdekesnek találod, és talán segít is!

Sok sikert a céljaidhoz! Nem ismerjük egymást, de olvasom egy ideje a blogod, szuper, amit elértél! :) Gratulálok!

Üdv,
Vera

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.08.30. 22:35:31

@namile: Hú, köszi szépen a linkeket, nagyon hasznos volt.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.08.31. 07:39:35

@namile: Mondjuk egy kicsit vitatkoznék az idézettel: azért nem mondanám egy ultrafutóra sem, hogy zsíros lenne. Pl. Lubics Szilvi, Lőw András, Pecsenye. Ők világ szintem is elég komolyan nyomják, többszörös spártai hősök, de hogy nagy lenne a testzsírszázalékuk? Hááát, nem hiszem.

namile 2013.08.31. 22:30:07

@szancsurrr: Nem tudom. Nem vagyok szakértő, csak elég sokat olvasok a témában.
Mindenesetre egy vékony embernek is lehet viszonylag magas a testzsír%-a, ha nincs izomtömege, mert itt százalékról beszél a cikk, és nem zsírtömegről. Nekem logikusnak tűnik, hogy az ilyen ultra állóképességi sportolóknak az az előnyös, hogy a lehető legkevesebb izom legyen rajtuk (persze ami mellett még a mozgást fenn tudják tartani), hisz így kevesebb a "teher", amit magukon kell "cipelniük" (és pl. futás szempontjából az "erősebb" felsőtest nagyobb akadályozó lehet, mint a vastagabb combok).
Plusz izomból sokkal nehezebben jut energiához a szervezet, mint zsírból. Márpedig energiára bőven szükség van az ilyen extrém hosszan tartó terheléseknél, tehát az is logikus, hogy a szervezet raktároz magának.
De a lényeg, szerintem - legalábbis a te szempontodból -, a megemelkedett kortizol szint. Talán ezzel érdemes lenne foglalkozni, pl. valamilyen kiegészítő mozgást keresni, ami ezt valamennyire tudná ellensúlyozni. Jó lehet pl. a lépcsőzés, amiről a blogban is ír a lány, vagy valamilyen erőteljesebb erősítő jellegű edzés akár saját testsúllyal, mint a pl. a fegyencedzés, akár súlyokkal, pl. kettlebell, vagy valamilyen cross training jellegű dolog. Amit meg tudnál szeretni. (Nem olyan nehéz, mint elsőre gondolja az ember lánya. :))
Persze ez is csak egy tipp. Tényleg nem vagyok szakértő. :)

namile 2013.08.31. 22:40:29

Visszaolvasva a korábbi kommenteket, annyit még hozzáfűznék, hogy az mostanra már bizonyított, hogy helyi zsírégetés nem létezik. A célzottan comb-, farizom formáló gyakorlatoknak akkor van igazán értéke, ha az izmot már nem fedi zsír, és látszik a formája. Az egész testet dolgoztató gyakorlatok ilyen szempontból hatékonyabbak. Vagy pl. a felsőtest erősítésével nagyban lehet javítani a testképen, csökkenteni az aránytalanságon.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.09.01. 18:20:35

@namile: Tudom, hogy helyi zsírégetés nem létezik. Egyébként lépcsőzni is szoktam, bár nem minden héten. Heti 2x plank, hasizom, lábemelések. Ezekről a régebbi bejegyzésekben említést is teszek. Cross-fit edzésen is voltam már, nagyon tetszett de egyszerűen képtelenség mindenre időt szakítani... Lehet elkezdem az insanityt, annyi jót hallottam már róla.
süti beállítások módosítása