Kedves Futókarma! Ígérem, sőt, megesküszöm most Neked, hogy egész jövő héten pihenni fogok és nem futok egy centit sem, de kérve kérlek, ne küldj rám már több futónyavalyát, hagy fussam le a vasárnapi félmaratont békében 2 órán belül, mert erre készülök 10 hete. Köszönöm és béke veled!

Better together...

Egy év nem otthon a világ legjobb helyén is sok. Egyedül (pasi/férj/szerető/szex-rabszolga/Anya/Tesó/A Barátok nélkül) duplán sok. Nálam is elszakadt a cérna. Tudom, hogy hülyeség, mert már itt vagyok a(z) (un)happy-finishben, de hát ez(ek) van(nak):

1. Valaki elég csúnyán meghúzta az autómat a parkolóban.
2. Egyesek egy év öt hónap után sem képesek megjegyezni, hogy nem bolgár (Bulgara) hanem magyar (Hungara) vagyok.
3. 4 hónap, ill. kb 600 kiri alatt tönkre ment a hiper-szuper és persze rohadt drága (itt minden import áru kétszer annyiba kerül, mint otthon, nagyon elszállt árak vannak) Asics 2150 futócipőm. Ez itt a negatív reklám helye, de persze lehet, hogy a hiba az én lábamban van: lefutottam benne a maratont 0 vízhólyaggal, de azóta össze-vissza töri a lábam. Szerintem félmarcsizni is a rövidtávos-alap Mizuno-ban fogok (mert két futócipőm van, mint a nagyoknak:), amit imádok és nagyon kényelmes, de zéró csillapítás. Még azért meggondolom...
5. Az utóbbi két hétben egyre szarabb időket futottam. Konkrétan minden nap lassultam. Nem, nem stagnáltam, lassultam. Tegnap már az órám is kinyomtam mérgemben... :(
6. Elegem van a futásból. (Ez a 5. pont folyománya.)
7. Fáj a vádlim. (Mindenről ő tehet!)
8. Vasárnap félmarcsi. (Szedd össze magad!!! Rengeteg energiát és kilométert pakoltál bele ebbe a felkészülésbe, szóval nem lehetsz ekkora blfsz hisztis pcsa, hogy elkrd a lényeget.)
9. "Let is snow, let is snow, let it snow", "I'm dreaming of a white xmas" & co., mindenhol, minden mennyiségben, közben meg 30 fok van és ezek itt sose láttak havat.
10. Úgy nézek ki, mint egy teleszart zokni. Miért nem tudok szépen izmosodni, mint a normális emberek?
11. Ezt inkább nem írom le. :)
12. Viktor politikai ámokfutása, ami romokba dönti szeretett hazám.
12. Merry crisis and a happy new fear!

xxx

Tiltott? Tűrt? Támogatott?

Már megint akkora káosz van a fejemben. Szokás szerint. A hazamenetel közeledtével egyenes arányban kattanok meg egyre jobban, mert ugye a maraton óta tudjuk, hogy mindig a vége a legnehezebb. A hét futás szempontjából nem érdemel túl sok említést. 57k-t futottam, bár a maiba sajnos a tegnapra már meggyógyultnak tűnő, de mára újult erővel támadó izomfájdalom miatt bele kellett sétálnom, amin természetesen jól felhúztam magam, természetesen teljesen feleslegesen. Áhh, hagyjuk is... Holnap pihinap, hála az Égnek....

Jöjjön inkább a legételbevágóbb kérdés: miért nem fogytam a maraton óta egy huncut grammot sem? Az a terv, hogy december elejére 60 kiló alá megyek, mert az jó lesz nekem, illetve az ízületeimnek. Minél kevesebb súlyt kell cipelniük, annál vidámabbak lesznek, nemde? Nem mérem magam csak kb. 3-4 hetente, szóval a héten láttam a szomorú igazságot. Ugyan annyi vagyok mint egy hónapja. De hogy lehetséges ez? Heti 10-15k-vel többet futok, mint a maratoni felkészülés alatt. Itt a nyár, dög meleg van, többet izzadok. Megiszok napi minimum 2liter vizet. Jobban odafigyelek arra, hogy mit és mennyit eszek. Eddig abban a hitben éltem, hogy egy kiegyensúlyozott, 'kicsivel több CH mint protein, nagyon kevés zsír' alapú étrenden vagyok. Vagy mégse? Soha, de soha nem számolgattam kalóriákat, de tegnap, pusztán kíváncsiságból, összeírtam mit és mennyit ettem. Hát nagyon durva! Tegnap összesen 1300 kalóriának megfelelő táplálékot vittem be a szervezetbe, ami borzasztóan kevés. Tök átlag nap volt, nem ettem kevesebbet mint máskor, persze ha pl. az adott napon eszek rizst/szóját vagy halat akkor kicsit többre jön ki, de akkor is bőven 2000 kcal alatt vagyok. Na álljunkmegegyszóratanárúr! Ezt magyarázza meg nekem valaki. (Az átlag nőknek egyébként napi 2000 kcalt javasolnak. Na de én mennyit sportolok már?!) Szóval a probléma a következő: bevittem 1300 kcal-t. A tegnapi 7k-s futással elégettem kb. 500 kcal-t. Marad 800 kcal. A BMR-em (Basic Metabolic Rate, azaz alap anyagcsere, vagyis az az energiamennyiség ami az alapvető életfunkciók ellátásához szükséges, teljes nyugalmi állapotban.) az internet szerint 1430 kcal. Szóval ezt kivonom a 800-ból és marad - (mínusz(!) 630!!! Ha ez így megy egy hónapja, akkor hogy lehet, hogy még életben vagyok?! És hogy lehet, hogy van energiám egyre jobb időket futni??? És hogy lehet, hogy nem fogytam??? Mert azért lenne még honnan. (Bár cicim már semmi nincs, az oldalháj még azért befigyel, hát hol itt az igazság kéremszépen?!) Nem értem, nem értem, nem értem. De valami nem stimmel, az tuti.

Azt sem lehet mondani, hogy a szervezetem adaptálódott a futáshoz, mert cross-trainingként ott a vízilabda meg a bicaj.

Olvastam egy cikket egy nőről, aki elkezdett a maratonra készülni és mellette nagyon alacsony kalóriabevitellel diétázott és elkezdett HÍZNI. Durva. Lehet, hogy nekem is ez van? Na tessék, még a végén hipochonder is leszek. Szóval itt van:
http://www.tesztoszteron.hu/emagazin_07_174_Arthat_a_nagy_kaloria_deficit.php

Verdicht: nehéz így egyedül nyomatni. Egyrészt nem cseszeget senki, hogy hajrá, megy ez gyorsabban is, másrészt meg amikor ilyen fura dolgok történnek, akkor itt állok tök tanácstalanul...

Hmm... Visszaolvastam és pont úgy hangzok mint egy megszállott...:) Ettől függetlenül, ha valakinek van valami ötlete, az ne kíméljen!

Négyes számú versenyző

Tudtam, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor felvághatok a nemlétező anatómia tudásommal (köszönet Sebestyén tanár úrnak, akinél annó ötösre szigorlatoztam, mert vizsga közben kiderült, hogy ő is egri:). Szóval a mai mese a kétfejű lábikraizomról szól. Vagy inkább hétfejű sárkányról, aki pár napja tüzet okád a bal vádlimban. Na jó, fájogat már pár hete, be is van csomósodva, kenegetem is a bűnös melegítő krémemmel -amit nemrég ugye sikerült a durva-vízhólyag alatt sarjadó friss húsra kenni-, de úgy voltam vele, hogy majd elmúlik, annyira nem fáj, csak picit meghúztam vagy valami hasonló. A futás elején mindig éreztem, de amint bemelegedett az izom, elmúlt a kellemetlen érzés. (A keddi utálatos résztáv alatt is így volt, bár ezeket a 6x800 avagy 3x1600 métereket a pokolba kívánom, annyira kifutom magam és megborulok utána, hogy fúj, a résztáv monnyonle!) Még tegnap is ok volt, de ma reggel felkeltem és éreztem, hogy bajok lesznek. Aki aggódik, ne aggódjon: azért sikerült elkacsáznom a fürdőszobába fogat mosni. Gondoltam, azért fáj ennyire, mert "hideg" az izom, majd a futás jól bemelegíti és minden rendben lesz. Ja persze. Ezek az öndiagnózisok nagyon mókásak. Szóval elindultam, de a fájdalom ezúttal nem szűnt meg az első ezres után, sőt! Nem csak fájdogált, hanem nagyon fájt. Éreztem, hogy sántítva futok és rosszul terhelek, ezért kb. 5 kili után természetesen megfájdult a jobb csípőm is, de persze futottam tovább, gondoltam, majd csak jobb lesz. És igazam lett, az utolsó 2 kili már egész elviselhető volt, kicsit meg is tudtam húzni a végét, így ugyanúgy sikerült 60 perc alatt lefutni a 11k-t mint múlt héten a fájás nélkül.

Ha nem rólam lenne szó, akkor azt mondanám, hogy a bejegyzés írója egy idióta állat és mé' nem marad otthon a seggén, ha fáj?! De mivel rólam van szó, így csak annyit mondok, hogy kis butuska vagyok és több mint valószínű, hogy holnap is elmegyek és lefutom az adagot.

Biztos ami biztos, éjszakára feltapasztom a "Fenaflan Patch" compressa térmica adesivát. ("Jujj de izgi, még sose használtam ilyen melegítős gyulladáscsökkentő cuccot.") És szerintem erőt veszek magamon, és végre bejelentkezek Ricardóhoz. Bár még sose találkoztunk, már szemezek vele egy ideje. Ricardo itt hirdeti magát a szomszéd utcában, mint személyi edző és sport-masszőr. Kb. minden nap elfutok a hirdetése előtt és megfogadom, hogy ma, futás után felhívom. De annyira fosok a sport-masszázstól, mert tuti, hogy fáááájni fog... Na de nó pén, nó gén, nem? De.

Ha valaki magára, illetve a fájdalmára ismer, az ne legyen rest, írja meg az ultimate gyógymódot.

Na, ez a hét totálbrutál volt: minden nap futottam, pihinap nélkül (elvileg a hétfő az) és összesen 71,2 killer-kilit szaladgáltam össze! És ez rekord, mert ennyit még soha nem sikerült egy hét alatt összehozni, szóval vállveregetés és egyebek. (Múlt vasárnap ugye nem tudtam futni, mert a Cascavelből visszatérvén 15 órát buszoztam, szóval rendes kislány módjára hétfőn pótoltam és futottam le a vasárnapra előírt 13k-t. Szóval ezért lett ilyen sok.) A heti átlag ezzel az edzésprogrammal nem nagyon megy 50k alá, szóval a heti km adag több mint a maratoni edzéstervben volt. Nem emlékszem belinkeltem -e már, de ezt csinálom most:
http://edzesonline.hu/edzesterv/174/felmaratoni_edzesterv_kozephaladoknak
Holnap kezdem a 8. hetet, bár az első két hetet nem csináltam, mert a maraton után kezdtem.

A másik gud nyúz, hogy úgy érzem, végre kezdek kigyógyulni a mumszból és lassan visszatér belém a futólélek. A mai 19k volt az első olyan hosszú futásom a maraton óta, amit nem szenvedtem végig, hanem élveztem! Újra elkapott a gépszíj, ahogy beszívtam a tenger illatú levegőt, éreztem, hogy az élet újra szép, jött az endorfin, és jött egy egész jó kis idő: 1:46 (5:34-es tempó). Ezzel, bár éppenhogycsak, de már megvan a két órán belüli félmaraton, és lesz ez még jobb is! Az erő újra velem van! Juhéééj!

(Mondjuk a tegnapi shoppingolás is tuti segített a visszamotiválódásban. Rájöttem ugyanis, hogy az elmúlt 3 hónapban futós cuccokon kívül nem vettem semmit, szóval úgy döntöttem, hogy itt a nyár, hajrá új ruhák. Erre mit vettem? Két sport melltartót és egy futószoknyát (igazándiból rövid kompressziós cupinaci, rajta egy szoknya). Nagyon király, tök kényelmes, mondjuk sose gondoltam volna hogy ÉN, aki mindig is utáltam a lábaimat, szoknyában fogok futni. Talán azért vettem meg, mert a lábaim végre kezdik elveszteni a dagadt-óvodás láb jellegüket és kezdenek futó lábakra emlékeztetni, hehe :) Éljen a futószoknyában való csajoskodás!

May the 4th be with you too!

Rájöttem mi a baj: mumszos vagyok, vagyis "maraton utáni motivációvesztési szindrómában" szenvedek. A diagnózisért köszönet a hosszútáv blogos fiúknak (http://hosszutav.blog.hu/). Normál esetben más nyomora nem boldogít, de most mégis örülök, hogy nem vagyok egyedül. Ennek ellenére heti 6x futok, csinálom az edzéstervet, de hiába várom az endorfinfröccsös elszállást, nem jön. Persze, mert mindig csak az élvezkedésen jár az eszem, na most jól megkaptam. Nehéz a komfortzónámon kívül futni, nem esik jól, meleg is van, de a fejlődés érdekében muszáj volt az edzés tempómon változtatni, mert a 6 perces, kényelmes-kellemes kilométerekkel nem fogok 2 órán belüli félmaratont futni. Szóval ma, bár fogcsikorgatva, végre sikerült a 11 kilit 60 perc alatt lefutni, ami 5:27-es tempót jelent. A cél érdekében egy óra alá kell mennem, szóval azt hiszem, beszerzek a egy fogvédőt... Ráadásul az elmúlt 3 hétben megtaláltak a futónyavalyák: két db leesőfélben levő lábujj-köröm (aka lila körömlakk), brutális feltörés hatalmas vízhólyaggal (két hét után lassan el is múlik) sunyi-bordás atléta által véresre kidörzsölt felkar (vazelin rulez), cuki kis izomcsomó a bal vádlimban (ouch!)


Sajnos ez a motiválatlanság sunyi módon rátelepedett a munkámra is. Bár, ha belegondolok, ez nem most kezdődött, hanem már vagy 2 hónapja. Tegnap meetingeltem a főnökömmel, hát nem volt kellemes, de sajnos elég sok igazság volt abban amit mondott. Motiválatlan vagyok és türelmetlen. Konduktorként ez a két legnagyobb bűn. Össze kell szednem magam. Eddig hivatásom volt és szerelemből csináltam, most úgy érzem, hogy munkám van, amit muszáj elvégezni azért, hogy pénzt keressek. Tudom, hogy ez nagyon szarul hangzik, de azt is tudom, hogy van rá megoldás. Fejben nem vagyok rendben, de ezen szerencsére képes vagyok változtatni. Lefutottam a maratont, és az is ugyan így, fejben dőlt el. Tudom, hogy jövő augusztusban én és a konduktorkodás könnyes búcsút veszünk majd egymástól, mert tudom és érzem, hogy az életem egy új, egyelőre ismeretlen irányba fog elindulni. De addig megint bele kell szeretnem, mert máshogy nem megy!

(Kedves konduktorok, nektek volt már ilyen szakmai motiválatlanságotok? Mondjatok valami okosat...)

(Azért zárójelben megjegyezném, hogy a kolléganőim engem kikerülve egyből a főnökömhöz mentek panaszkodni, és olyan dolgokat mondtak neki rólam, hogy... Például: azon a héten, mikor Apa meghalt, pénteken csak egy gyerekem jött, a hiszits kis "angyalka", aki ordít egész idő alatt, szóval tőle normál esetben is kivagyok, nemhogy abban a lelkiállapotban. Szóval aznap valóban nem csináltam semmi komoly konduktív programot a kis hisztigépnek, megkértem a csajokat, hogy játszanak vele, olvassanak neki mesét, stb. Na, ezt visszamondták a főnökasszonynak, hogy itt volt a gyerek és én nem voltam hajlandó dolgozni vele. Hát basszus.. Bár azok után, hogy a háromból egy kérdezte meg pár nappal előtte, hogy miért vagyok szomorú nem is kéne meglepődnöm. Az alapvető emberi tulajdonságok hiánya olyan fájdalmas. Tudom, hogy velem sem könnyű, nem vagyok jópofizós, megmondom a véleményem és velük ellentétben nem sunyizok, a saját fejem után megyek, makacs vagyok, stb, de azért mégis.......)


Szóval első lépésként jöhet a megbocsátás, mert elég sok negatívum összegyűlt velük kapcsolatban a szívemben, amik mérgeznek és nem segítenek a helyzet megoldásában. Akik viszont segítenek:


Villás Béla: http://www.ahogyerzed.hu/download/VILLAS_BELA_A_BUN.mp3
Balogh Béla: A tudatalatti tízparancsolata https://www.youtube.com/watch?v=iba3bPvfnGU

Villás Béla zseniális!
Balogh Bélával pedig remekül lehet meditálni:)

Na, akkor most hatalmas mosollyal az arcomon elmegyek dolgozni :D

"Egyetlen egy bűn van: a megbocsátásra való képtelenség."
(Villás Béla)

Itt a nyár. Vagy a tavasz. Vagy nem tudom, de a lényeg az, hogy meleg van. És párás. Nagyon párás. A 90-100% közötti páratartalom azt jelenti, hogy itt ülök a gép előtt és folyik rólam a víz. Futni sem túl kellemes, és akkor még finoman fejeztem ki magam. Bár gondolom és remélem hogy valamilyen szinten hozzászokok ehhez az új klímához, de egyelőre arra is külön koncentrálnom kell, hogy kapjak rendesen levegőt. Pedig az a helyzet, hogy mivel kitűztem a 2 órán belüli félmaratont decemberre (egész pontosan 1:50-et), bele kell húzni. A tegnapi a 19k futás alatt több holtpontom volt, mint a maraton alatt, rám jött minden nyavalya, ami futás közben jöhet, hányinger-fejfájás-derékfájás, ráadásul a gyönyörök fokozása végett a cipőm véresre törte a jobb lábam a bokacsont alatt. (Ez utóbbi mondjuk rejtély, mert a maratont ugyanebben a zokni-cipő kombóban futottam és 0 darab vízhólyaggal fejeztem be, most meg konkrétan egy 4x2 centis hólyag van a bokámon, na ezt fejtse meg valaki...) Szóval mondjam azt, hogy ez a tegnapi hosszú egy kínszenvedés volt amit végig hisztiztem? Tényleg nem éreztem magam jól közben, pedig ilyen ritkán van. Az utolsó 8 kili bénacsigahátramenetben tempóval, a végén teljes nyekkenéses-makkanás, szóval szar volt, na... Aztán itthon megnéztem az időimet és azt láttam, hogy majdnem 10 perccel gyorsabb voltam, mint egy hónappal ezelőtt ugyanezen a távon. Ez mondjuk váóóó, meg nagyon örülök, meg nagyon boldog vagyok, meg nagyon szeretek futni, de...

Az a helyzet, hogy tegnap annyira honvágyam lett, hogy most kivételesen ez sem vidított fel. Az történt, hogy édesanyámmal szkájpoltam és beszélgetés közben megszólalt az otthoni kapucsengő, ettől olyan volt, mintha otthon lettem volna, aztán rájöttem, hogy nem... 10 hónap után ennyi is elég a teljes lelki összezuhanáshoz :( Soha többet nem jövök el még egyszer ilyen messzire és ilyen sok időre. A jövő január-augusztusi etap is necces, de ez van, ezt kell szeretni, én döntöttem, én választottam, nem? De. Egyébként ma már jobban vagyok, de azért legyen már gyorsan december 20 és üljek már a repülőn :)

Ezt meg tegnap találtam, magamra is ismertem:))
https://www.youtube.com/watch?v=m-hCuYjvw2I

Szép hetet mindenkinek!

Bár nem va-gyok ro-bot, egy pár napig annak éreztem magam. A maraton után eléggé bemerevedtek az izmaim, (pedig jókislány voltam és rendesen nyújtottam utána), de nyilván 42 kilit mindenképp megérez a test. Leginkább a csípőm, a muszkuluszgluteuszmakszimuszom (magyarul a seggem) és a vádlim fájt. A hétfő reggelem viccesen kezdődött: gyorsan leesett, hogy nem fogok csak úgy felpattanni (a földön alszok egy matracon, mert az ágyon fáj a derekam) szóval térdkézláb odamásztam a falhoz és spiderman technikával függőlegesbe küzdöttem magam, közben persze folyamatosan röhögtem. A járás is kicsit nehezen ment elsőre, de úgy döntöttem, hogy kutyaharapást szőrivel címszóval séta indul. Kb. 3 kilométert sétáltam és egyre kevésbé fájtam, szóval mire dolgozni kellett menni, már egész jól mozogtam, mondjuk azért nem vittem túlzásba a mozgássérült gyerekek izomból emelgetését aznap. Sem. Kedden elmentem edzésre és kb. 1500 métert úsztam, na az nagyon jól esett, a simogató víz igazi gyógyír a fájó izmokra. (Oh, mily' költői lettem.) Szerdán az volt az első gondolatom reggel, hogy hiányzik a futás. És hogy ma már futnom kell. Le is kocogtam 9 kilit, nagyon lazán, éreztem, hogy még nem vagyok az igazi, de hihetetlenül jól esett, és olyan boldog lettem közben, hogy ihajj! Mert eszembe jutott, hogy lefutottam a maratont, futó lettem, vagyis olyan kincset találtam, ami boldoggá és teljessé tesz, ami már az életem része, most én mindörökké. Ámen.

13 hét
91 nap
553 kilométer
heti minimum 29k
heti maximum 58k
heti 5 nap futóedzés
heti 2 pihenőnap = rövid kocogás+erősítés
kb. 9500 hasizomgyakorlat
kb. 200 perc core erősítés
heti 3 cross training (vízilabda edzés)
-5kg (-zsír +izom:)

tempó futások (leggyorsabb p/km):
2011 június- 5:50 perc/km
2011 szeptember- 4:30 perc/km

lakás-Tower of Juréré (4,8k)
2011 július 3- 30:06
2011 augusztus 27- 26:40
2011 szeptember 10- 25:10
2011 szeptember 24- 24:48

Maraton:
átlagsebesség: 9,33km/h
átlagtempó: 6,25 p/km
bevitt kalóriák: kb. 500 kcal
elégetett kalóriák: kb. 2600 kcal
-2 kg (nagyrészt a folyadék veszteség miatt, a verseny utáni sörözéssel nagyjából vissza is jött:)

Tegnap átéltem életem eddigi legnagyobb élményét. Tegnap megértettem mit jelent a földöntúli boldogság kifejezés. Tegnap legyőztem saját magamat. Tegnap óta nem csak hiszem, hanem tudom is, hogy a lehetetlen tényleg nem létezik. Tegnap óta tudom, milyen érzés az utolsó erőmet összeszedve mindent beleadni az utolsó kilométerbe. Tegnap óta tudom, milyen érzés szinte önkívületi állapotban, fülig érő szájjal átfutni a célkapun. Tegnap szerelmes lettem. Tegnap valami véget ért. Tegnap valami elkezdődött. Tegnap óta tudom, hogy újra át akarom ezt élni. Tegnap lefutottam a maratont.

Simán, kínszenvedés, nagyobb holtpont, fal és egyéb kellemetlenségek nélkül:)

A maraton 35k-nél kezdődött. Addig tök nyugis volt, szinte meditatív állapotban telt: raktam egyik lábam a másik után, ittam, ettem, levegőt vettem, megnéztem az időmet, teljesen magával ragadott ez a kellemes monotónia, csak én voltam meg az út, egyszerre kitágult és beszűkült a világ. Aztán 35-nél elkezdődött a harc. Először a láb zsibbadás. Aztán a jobb csípőm. Aztán a jobb vállam. Szóval beszólt nekem a testem, és azt mondta hogy "Nem vagy te normális, miért csinálod ezt velem? Elég, elég, nem akarok többet!" Minden, de minden fejben dől el. Mert vajon mi a különbség azok között, akik megálltak, feladták, belesétáltak és azok között akik mentek tovább? Nem, én nem hiszem, hogy az edzettségi állapot. Sokkal inkább a gondolatok. A gondolatainkat tudatosan kell alakítanunk, és ez normál körülmények között is piszok nehéz. Hát még 30x kilométerrel a lábadban! Én segítséget hívtam fentről. Égi fájdalomcsillapítás:) (Akkor akkora, de akkora spirituális élményem volt, amilyen még soha:) Persze ott volt a tudat, hogy ha már lefutottam ennyit, nem fogok egy kis fájdalom miatt megállni a cél előtt. Szóval mentem tovább. A célhoz közel egy alagúton át futottunk. Az alagút elején volt a 41. k-t jelző tábla. Akkor esett le, hogy ez most már az enyém, mert egy kilométert már a földön kúszva is megteszek, ha kell. Akkor elsírtam magam és azt éreztem, hogy kicsit tudnék gyorsabban is futni. Az alagútból kiérve már láttam a célt! Lejtett odáig az út, szóval arra gondoltam, hogy akkor már legyen meg az a 4 óra 30 perc. Mert a 30 mégis egy szép kerek szám, és sokkal szebb mint a 31 vagy a 32.

És sikerült! És azt, hogy mit éreztem akkor, nem is próbálom meg leírni, mert lehetetlen. Földöntúli boldogság.  Szavak, amiket csak az ért meg, aki átélte...

Folyt. köv!

Az Univerzum minden nap küld fájdalomcsillapítót. Az családom és az igaz barátok, akik minden nap bebizonyítják, hogy a szeretet nem ismer határokat. Egy új 24:43-as PB ("personal best"), amivel áttörtem egy 25 perces álomhatárt. Egy csapat delfin. Napsütés. Tavasz. 6 nap múlva Maraton. Úgy érzem, fizikailag felkészültem.  Az elkövetkező hat nap az intenzív lelki felkészülésé. Úgy érzem, ez a fájdalom megtisztít. Arra ösztönöz, hogy magamba nézzek a nélkül, hogy magamba fordulnék. Ráébreszt arra, ami igazán fontos. Feledteti velem azt, amivel nem érdemes foglalkozni.

Szeretném megköszönni Nektek, akik egy kedves szóval, üzenettel, gondolattal és sok szeretettel mellettem vagytok. Nagyon sokat segítetek így messziről is. Csoda ez, nem más.

Véletlenek nincsenek. Hiszem, hogy minden okkal történik ebben az életben. Hiszem, hogy minden fájdalmas élménnyel több leszek, hiszen így tanítanak az égi tanítómestereim. Menni kell tovább. Az én esetemben futni:) Előre. Mindig. De nem valami elől, hanem valamiért...

Jó rég nem írtam, de van mentségem... 3 hét tábor, sok meló, új gyerekek, stressz. Sajnos nagyon úgy érzem, hogy a munkahelyemen negatív emberekkel és energiavámpírokkal vagyok körülvéve, szóval a saját magam "védelme" is elég sok energiát felemészt. Valamit ki kell találni, mert így nem jó, de ez egy másik sztori. Viszont a 3 új család, akik most ismerték meg a Pető módszert nagyon boldogak és elégedettek voltak, ketten szeretnének saját projektet beindítani itt Brazíliában! És a gyerekek rengeteget fejlődtek:) Szóval én is boldog lehetek, mert már kezdtem megfeledkezni arról, hogy miért is szép ez a konduktori szakma és ezek a családok ma emlékeztettek rá. Bár hozzátenném, egyre biztosabban érzem, hogy ez az év (mostantól jövő nyárig) lesz az utolsó évem konduktorként. Nem akarom szív és lélek nélkül csinálni, mert úgy hazugságnak érzem. Még egy évre vagyok elég:)

Meg persze futok is, mint a kisangyal, igaz hazudnék ha azt állítanám, hogy MINDIG van kedvem. Bár ha októberre olyan seggem lesz, mint JLo-nak, akkor megérte. Komolyra fordítva a szót, most, a maratoni felkészülés 5. hetén elérkeztem az első holtponthoz, amikor is inkább itthon döglenék futás helyett. Aztán persze futok, de kb. úgy, mint egy robot. A kedd volt a mélypont. Ma már jobb volt, pedig szakadt az eső. Erről megint az jutott eszembe, hogy ez a futás dolog tényleg egy függőség. Mert akkor is megyek, ha nem akarok. (Erről meg ez jutott eszembe: https://www.youtube.com/watch?v=AIGeHQsVD58)

A függőség dologról pedig a Nike Addict reklám ugott be. Nagyon jó! Itten van:
https://www.youtube.com/watch?v=XPTpEkdceic

Holnap pedig jól elutazok ide:
http://www.google.com/search?q=bonito+brazil&um=1&ie=UTF-8&tbm=isch&source=og&sa=N&hl=hu&tab=wi&biw=1280&bih=705
Állítólag a tukánok úgy repkednek mint otthon a verebek. A papagájok pedig úgy, mint a galambok.

Futócucc persze bepakolva, nincs lazulás, rend, terror, horror van.

Szép hétvégét mindenkinek!
Beijosxxx

Tavaly pont ezen a napon kezdtem meg itt Brazíliában a pályafutásomat. Azóta elég sok minden megváltozott, például már nem nézek hülyén, ha szólnak hozzám és szép kerek mondatokban tudom rendelni a szervézsát meg a kárpirannyát. Ezen kívül pár hónapja majdnem eltört az orrom, beköszöntött a tél és az autóm két hete nem döglött be! Talán inkább képes összefoglalót szeretnék tartani. Verdicht!

Utaztam:


Boldog voltam:


And my journey has begun:





Záróakkord:
Menj tovább!
https://www.youtube.com/watch?v=MC4h6N5vY9E&feature=related

(Ps: Bréking!!! Maratoni felkészülés első hét, futócipő vásárlás, futás zenével vagy zene nélkül, szóval futós bejegyzés is coming soon!)