Nyúlcipő

Balaton Szupermaraton

2013. április 22. - szancsurrr

Nehezen találom a szavakat, nehéz leírni azt, amit ott tapasztaltam, amit ott éltem át.

Ancsur október-november környékén vetette fel, hogy menjünk, mert jó lesz, és mert kell ez nekünk. Az elején azt hittem, hogy tréfál, én egy négy napos versenyre, alig 1 éves futómúlttal?!?!

KIZÁRT.

Amikor már sokadjára vetette fel a témát, és felsorolta az okokat, hogy miért jó ez nekem, már leesett, hogy ez nem áprilisi tréfa. Végül sikerült meggyőznie, és beadtam a derekam. Őszintén szólva, nagyon jó esett, hogy pont rám gondolt, hogy pont velem szeretné körbefutni a Balatont. Rám, aki egy DK.

Első nekifutásra úgy gondoltuk, hogy majdcsak lesz valahogy. Nem stresszeltünk rá. Szépen lefutjuk, és majd minden megoldódik valahogy… Elég lesz, ha a télen okosan, szépen pakoljuk a kilométereket a lábunkba. Na persze… :D

Zoli vetette fel december-január körül, hogy ő segít nekünk, kísér minket bicajjal. Nagyon örültem neki, hogy akkor legalább valaki majd figyel ránk. Most, hogy vége a versenynek, be kell, hogy valljam, ennél jobb dolgunk volt. Tulajdonképpen, mindent megoldott helyettünk, tényleg csak a futásra kellett összpontosítanunk.

A tél néhány „összeszoktató” futásoktól és megbeszélésektől eltekintve kilikben gazdagon telt. Mondjuk azért egy kicsit megijedtem akkor, amikor Ancsur megbetegedett, és nem egy egyszerű náthát kapott el. Mindannyian rengeteg energiát fektettünk, már a felkészülésbe, hogy lemondjuk, valamint tudtuk, hogy összefogással meg tudjuk csinálni.

A nyugalmas felkészülés mindaddig tartott, míg Zoli át nem küldte a részletes itinert. Azaz az utazás előtt 2 nappal még nyugodt voltam. Egészen addig úgy gondoltam a BSZM-re, hogy lemegyünk a Balaton partjára, futunk egy kellemest. Mikor megláttam úgy görcsbe rándult a gyomrom, mint az első félmaratonom előtt. Akkor már éreztem, hogy innen nincsen visszaút, most már meg kell csinálni. Pedig olyan szívesen visszatáncoltam volna…

Zoli szülei nagyon kiettek magukért minden tekintetben. anyukája nagyon izgult értünk. Kaptunk is tőle egy-egy bárányfelhőt kabalának.

A verseny mindegyik napjára szikrázó napsütést és 10-14 fokot vártunk az időjósokkal együtt. Vártuk, de nem jött… Pedig Zoli anyukája készített nekünk kabala bárányfelhőt, hogy szerencsét hozzon, valamint, hogy jó időnk legyen.

Nagy meglepetést okozott az, amikor a BSI fejével, Kocsis Árpival is találkoztunk az útvonalon. A vele való találkozás sokkal emberközelebbivé tette a versenyt. A frissítőpontokon, illetve a szpíkerek is sokkal közvetlenebbek voltak, mint egy-egy nagyobb budapesti versenyen. Ezzel nagyon családiassá tették a versenyt. Hihetetlen erőt adott a frissítőpontosok figyelmessége, a szpíkerek szövege, a csapattársak energiája, odafigyelése, valamint a nutellás gofri. :)

7595_10151422476409961_768735786_n.jpgSzámomra a legnagyobb küzdelem az utolsó nap volt. Szombaton egy kicsit elfutottam a 13 kilimet. Vasárnap a 35-nek kicsit fáradtan, fázósan indultam neki. Nem esett jól az aznapi szembe süvítő szél, és a szakadó hó (vagy jég?). A rajt előtt 2 perccel annyira fáztam, hogy random minden meleg futócuccomat felvettem. A távon nem is vetkőztem nagyon neki, nem úgy mint szombaton pólóban futottam az 5 fokban. Vasárnap a 8. km körül nagyon kínlódtam a gyomrommal… Zoli kicsit meg is ijedt… Szegény nem tudta, hogyan tud segíteni a vergődésemen. A 12. km körül közölte, hogy a popsimban van a záróbusz, naköszi…, ezzel átlendített a holtponton. Finoman szólva megijedtem. 4. napja futunk, nem adhatom fel az utolsó nap… Onnan már könnyebben ment a dolog.

(Amúgy ittatok már izójégkását? A BSI utolsó nap a táv elején frissítőpontokon ezzel kedveskedett a futóknak. Jó volt :))

Egy hónap távlatából azt kell, hogy mondjam, ezt a versenyt nem lehet egy éjszaka alatt kipihenni. A versenyt követő 3-4 napot végigkajáltam, folyamatosan éhes voltam. Majdnem 3 hétig alig futottam valamit, nem esett jó, szenvedős volt. Jól esett a testemnek-lelkemnek a lazított edzésrend (na jó, azért futottunk Ancsurral egy Velencei tókört, meg tegnap hárman lefutottuk a Vivicitta félmaratoni távját is. Zoli teljesítette az első félmaratonját! Szenzációs!)

ppic_6_BSZM_CSAPATFOTOK_UJ_188.jpg

Fantasztikus volt a 4 nap. Köszönök mindent Ancsurnak, Zolinak, és mindenkinek, aki hozzájárult valamilyen módon ahhoz, hogy ott lehessünk!

 Vanda

Balatoni misszió

2013. március 24.

4. nap

20:10

Budapest, Budapest állomás. Hazaértünk! 

21 óra, 196 km, teljes extázis!

15:00

MEGCSINÁLTUK!!! Együtt, közösen, egymásért! <3

10153_531861853523630_131755899_n.jpg

P1080984.JPG

 

(Azért csak lefutottunk még 800m-t a Meki előtt, hogy meglegyen mindkettőnknek erre a hétre a 100 kili...)

 

Amikor Vanda reggel mondta, hogy esett a hó, azt hittem, viccel. De sajnos nem. Pár centi "csak", de minden fehér, ahogy kinézek az ablakon. Az időjárás nem túl kegyes hozzánk, Vandával azon röhögtünk, hogy 4 nap alatt megkaptuk a 4 évszakot. Első nap ősz az esővel. Második nap tavasz a széllel és napsütéssel, illetve nyár, a szélmentes pillanatokban (mondjuk ebből nem volt túl sok), tegnap és ma pedig tél, hideggel és hóval.

8:50

Vanda fél 9-kor elrajtolt Zolival, a cél Balatonakarattya, a táv 35k. Ott fogom őket várni. Remélem az utakat sózzák, vagy elkezd olvadni, mert az autón nyári gumi van. Egyébként fizikailag teljesen jól vagyunk mindannyian, persze érezzük már a lábainkban a 80 egynéhány kilométert, de semmi komoly fájdalom nincs.

Az én részem 15 kili mára. Azt tervezem, hogy beleadok mindent, ami bennem maradt.

Befutni természetesen közösen fogunk, szép zöld DK pólóban:)

Ja igen, tegnap az optika kiállításon tartottuk a keresztedzést és napsütésről álmodoztunk:)

IMG_2767.JPG

 9:15

Most hagyták el Vandáék a 150 kilométert jelző táblát! Olyan felfoghatatlan, hogy 3 nap alatt ketten ennyit futottunk. És itt egy friss ropogós fotó is:

fotó (3)_1.JPG

2013. március 23.

3. nap

14:46

A 3. nap is véget ért, 4:39-es idővel értünk célba. Nagyon kemény volt, folyamatos hullámvasút. Széllel és esővel szerencsére nem kellett megküzdeni, de a folyamatos 200 m emelkedő, 200 m lejtő lelkileg és testileg is megterhelő. Ha az energiánk engedi, este jelentkezünk bővebben is, most viszont a maradék erőnkkel futunk ebédelni/vacsorázni. (Zoli)

10:10

Ancsur és a többiek felültek a hullámvasútra.  Az északi part gyönyörű. (V)

10:00

Badacsonynál egész szép DK-s különítmény jött össze. Hideg, de legalább szélcsend van. Jó lesz a mai nap! (V)

08:00

A füredi parkolóban megvolt a CH-dús reggeli. Ancsur robotos mozgás már jobb, a gyomrom egy kicsit vacakol. (V)

 

2013. március 22.

2. nap

16:05

Ancsur beért. Nagyon-nagyon jól ment! Felfutott Szigliget várába is. Csúcs!

 

15:50 

Ancsur és Zoli mindjárt itt vannak. Mint SzpídíGonzálesz. :):)

 

15:34

Végre megtaláltam a laptopot :) Szigligeten vagyok, Ancsurt és Zolit várom.

31.7 km teljesítve. Nagyon jó idő volt végig, a szél fújt, a nap sütött, és a hajam a Taftnak köszönhetően tartott. J Szerencsére minden rendben volt. A vízhólyagtapasz és a kinesio tape ma már megmutatták áldásos hatásukat. (Az utolsó 6-7 km-en alig érezhető orkán volt, természetesen a buci fejembe kaptam az egészet…)

Ádival találkoztam 24.5 km-nél. Kicsit meglepett, mivel azt mondta, hogy a négy napot szub 20 alá akarja hozni…

16.15 km-nél, a  váltópontnál (, ahol nem váltottam) Péter Attila megjegyezte, hogy szeretné, ha mindenki olyan mosolyogva futna át mint én.

28,95 km-nél a frissítőponton ott volt Kocsis Árpi és a felesége. Nagyon megörültek, amikor tslálkoztunk, és még mindig nem tudnak napirendre térni az fölött, hogy hogyan kerültem a DK Teambe, és hogyan lehettem f.e. (futás előtt) ennél jóval kipárnázottabb…:D

A sztorihoz az is hozzá tartozik, hogy szerdán a János kórházban voltam szemészeti gyakorlaton, és Árpi felesége hozta anyukáját szemműtét utáni kontroll vizsgálatra, és én vizsgáltam meg. Mivel a hölgy BSI-s pulcsiban volt, nem bírtam ki, hogy meg ne kérdezzem, hogy mi köze van a BSI-hez.

(Vanda)

 

11:42

Keszthely, Keszthely állomás. A robotkurva csak hátráltat a tájékozódásban, de végül megtaláltam a váltópontot. Vanda most tart 10 kilinél, minden ólrájt. Egyébként szikrázó napsütés van, hozzá borzalmas széllel. Vandát most oldalba kapja, ez a jobbik eset, az én 21 kilis szakaszomon Szigligetig viszont valószínűleg szembeszelem is lesz. A tegnapi végeredményeket elnézegetve elmondhatom, hogy van hova fejlődni, egyszerűen fel nem foghatom, hogy lehet 3:50-es ezrekkel letolni 49 kilit?! A hangulat amúgy sokkal jobb, éljen a napsütés!

Én jól érzem magam, a lábaim is köszönik jól vannak a tegnapi után, szerintem nem lesz semmi para, csak azt nem tudom, hogy mit vegyek fel? Nincs egy rongyom sem!:D Kb. 8 fok van,de ha jön a szél, akkor meg befagy a seggem. Még a végén kukásmellény lesz a vége?!

578996_10151417685889961_1467150795_n.jpg

(Ancsur)

2013. március 21. 1. nap

Vanda jelentkezik:

A száraz tények: 16.3km, avg:6:34, hr:145. A kellemes szellő nagyon felüdítő volt... A legjobb az, amikor lépsz, és a repülő fázis közben odébb fúj vagy 5 cm-rel... 

Amúgy ezt leszámítva kellemes volt a mai adag. Zoli nagyon jó bringás kísérő, nagyon figyel ránk, köszönet érte! Találkoztunk egy futóval aki ötödjére futott neki a távnak... nem nézett valami jól ki. Mögötte futva csak azt láttam, hogy húzza a lábait 46 km-nél, és nagyon szenved... Na rossz volt látni. Nagyon örült a Ca-Mg koktélnak, amit Zoli szervírozott :).

Kocsis Árpi a BSI feje az egész versenyt végigmotorozza. Amikor találkoztunk megállt, érdeklődött, hogy hogy' vagyunk. Nagyon jó érzés volt, hogy a "legnagyobb" ember nem csak az irodából, vagy egy fűtött kocsiból nézi a helyzetet, hanem köztünk jár, ő is harcol az elemekkel, és biztat mindenkit.

(Vanda)

Véget ért a mai 49 kilométeres etap, 5 óra 7 perc alatt abszolváltuk. Zoli tökéletes bringás kísérő, bár a hiszti kiképzés még nem indult be, hehe :) Bár a lágy orkán végig kísért utunkon, de a hajam még mindig tart :) Holnap állítólag még durvább lesz. Egyébként Ádi is nagyon jól nyomta, igazi Ádis széles vigyorral futott be, saccra 6 perc alatti ezreket ment, szóval le a kalappal:) Érdekes tapasztalat lesz ez a verseny, még soha nem voltam kitéve ilyen terhelésnek, holnap egy félmaratoni táv vár rám. Köszönjük mindenkinek, aki szurkol és gondol ránk, nagyon sokat jelent.

Ne menjetek sehova, a reklám után visszajövünk sztárvendégeinkkel: Vandával és Zolival.

(Ancsur)

15:03?

Ancsur már az autóban ül Fonyódon, a mai etap utolsó állomásán:) Vanda Szemesen leváltott én onnan ide hoztam a kocsit, most itt várom őket. Megvolt a 32k, végig lágy, orkán erejű szellő fújdogált, most is itt lökdösi az autót. A körülmények közel sem ideálisak, de kemények vagyunk mint a rigalánc. Ja, az laza, de mindegy :)  Egyébként átlag 6:10-es ezrekkel jöttem, kb így is terveztem, szóval happyness. Épp most mondja a szpíker, hogy holnapra sárga riasztást adtak ki,m 70 km/h szél lesz. De esni legalább nem fog. Ezzel a jó hírrel búcsúzok, legalábbis egyelőre. I'll be back :)

(Ancsur)

13:52

Ancsurnak már csak 3 kili van hátra. :) (V)

13:45

Az eső elállt. A szél továbbra is fúj... Ancsur fél órán belül Szemesre ér. :) (V)

12:50

Megérkezett Szemesre az első versenyző. 110 perc alatt futott le majdnem 32 km-t. Durva... (V)

12:05 

Szemesre elhozott Zoli. A bringa kész. Most indult vissza Ancsurhoz! Ancsur mai etapja 31.9 km. Ügyes lány, meg fogja csinálni! Remélem a gyomrával rendben lesz minden.

A váltóponton a fiúk kicsit furán néztek ránk, hogy hogyhogy ilyen korán itt vagyunk. Azt hitték, hogy, 3 perc/km-t tervezünk. :D:D Aztán felhomályosítottam őket...(V)

10.00

Ancsur, Ádi, Matteo elrajtolt az orkán erejű szélben. Az eső már csak csepereg. A rajtnál találkoztunk Gyuszival is. Nagyon jó volt látni.

A bringás kísérők között van egy egykerekűs is. Kuriózumként tekintenek rá!

Rajtzene. No comment...

http://www.youtube.com/watch?v=YJQp7Id2ywE

(V)

09:00

Az úton végig szakadt az eső... A szél viharos. Innen lesz szép győzni. Rajtszámok megvannak. Az eddigi BSI versenyeken mindig volt jó néhány ismerős arc. Most...alig.  (V)

07:00

Amikor versenyre jelentkeztünk, illetve utánanéztünk milyen is ez a BSZM mindenhol a szikrázó napsütéses képeket találtuk. Namármost a valóság az, hogy kora reggel az eső kopogására ébredtünk az ébresztőóra csengetése helyett. Kicsit fejbe vágott minket a valóság.

(Vanda)

 

 

2013. március 20.  0. nap

 

Rég indultam el versenyre gyomorgörccsel.  Persze az egészséges izgalom mindig megvan…. nade gyomorgörcsöt a legelső versenyem, tavalyi Vivicitta FM óta nem tapasztaltam.

A vonatút elég volt arra, hogy Zoli által összerakott szuperjó, minden adattal és térképpel ellátott itinert nagyjából átbeszéltük.

Zoli szülei isteni sportoló-vacsival vártak. Husi, tészta, zöldség. BTW ettetek már  bio algás-tönkönytésztát? Tegnapig én sem…

Zoli anyuja csinált nekünk cuki bárányfelhőt (értsd szó szerint: felhőn a barika) kabalának.

Vacsi előtti töltődés: 301512_10151415565714961_994783262_n.jpg 

(Vanda)

Final countdown

pic_13418.jpg

Élek és megtöröm a nemírás jegét. Azaz csak törném, ha vége itt lenne a tavasz. Elegem van a hidegből, nehezen veszem rá magam a futásra és az írásra is. De most! Végre rászántam magam, mert hírek azért vannak. A legfrissebb nyúz az, hogy csütörtökön indul a Balaton Szupermaraton! Ez a 4 napos Balaton-kerülő verseny az UB-val ellentétben leről felfelé megy, vagyis épp az ellenkező irányba futunk majd. Vandával párosban vágunk neki, Zoli bringán kísér majd minket, őt előre is sajnálom, a 3. nap felé már tuti hisztizni fogok, mint egy fürdősörömlánynéni :)

Az össztáv 195,4k, ezt kell 4 nap alatt letolni. A távokat úgy osztottuk fel, hogy egyik napra hosszú jut, a következőre pedig rövid(ebb), ez valahogy így fog kinézni:

nap

össz. napi adag

Vanda

Ancsur

  1. nap (cs)

46,7k

16,1k

30,6k

  1. nap (p)

52,9k

30,7k

21,2k

  1. nap (szo)

43,6k

13,1k

30,5k

  1. nap (v)

52,2k

35,1k

17,1k

 

Bár Vanda futja a leghosszabbat, rám a csütörtöki 30-as után egy félmarcsi vár, szóval így kb. egyenlő a terhelés. Vanda nagyon jól tolta a felkészülést, jó kondiban van, futott sok hosszút, jó tempóval és felháborítóan alacsony pulzussal nyomja. És sajnos betegség miatt februárban 3 hetet kihagytam, pont azt a 3 hetet, amikor a hosszúkat kellett volna futni. (Egy hétig folyamatosan lázas voltam, staphylococcus fertőzésem volt, ez okozza a tüdőgyulladást, nekem a lábamon jött ki, a vádlim tele volt fájdalmas, gyulladt erythema nodusummal (legalább tanultam valami újat latinul:), mellé a láz, szóval elég komoly volt, viszont ki dicsekedhet azzal, hogy tüdőgyuszija volt a lábán?) Szóval ezek után az erőlétem sem jött hipp-hopp vissza, nem tudtam egyből LSD-zni sem, a múlt héten letoltam ugyan egy 82 kilis hetet (ez amúgy PB), de úgy érzem, a felkészülésem sajnos nem sikerült úgy, ahogy terveztem. Futottam azért így is január végén 30-at, múlt héten 25-öt hegyen, illetve a hosszabb futásokat nem pihenőnap, hanem futós nap követte. Fejben kell erősnek lennem és akkor menni fog. Ugye? Lassan két éve futok, a hátam mögött két maraton, számtalan feles, jó néhány 30 feletti edzés. Tavaly óta a mostani 3 héten kívül nem hagytam ki többet pár napnál, minden héten megvolt stabilan a minimum a 50-60 kilométer, elkezdtem az 70.3 felkészülést, így bringázok és úszok is a futás mellett. Nagyon várom ezt a kihívást, hiszen idén az UB-n és a Balcsiman-en kívül ez a fő versenyem, de izgulok, nem is kicsit.

Ja és míg el nem felejtem, a BSZM mission-t folyamatos beszámolókkal közvetítjük itt a blogon; Zoli, Vanda vagy én be fogunk rendszeresen jelentkezni a legfrissebb infókkal.

Szóval csütörtöktől kérjük a csít, a szurkot és a hajat ránk :)

(Addig is, nyugtassatok meg, hogy menni fog.)

Písz end láv!

 

Csak a tiéd!

YT-Yours-Truly__65551_zoom.jpgRégen írtam, sőt, idén még nem is, pedig lenne miről, de időm, na az nincs. Brazíliából hazatérve pofán csapott a vad magyar valóság, vagyis hogy több millió embertársamhoz hasonlóan nekem is napi 8 órát kell melóznom. Az ottani 4 napos, 5 órás munkahéttel azért valljuk be, el voltam kényeztetve, meg úgy általában a konduktori éveimet ritkán töltöttem napi 8 óra melóval és milyen jól tettem, amíg megtehettem. Szóval évek óta először szembesülök az időhiány problémájával; a kilométernáciskodás eleve elég időigényes hobbi, de a 70.3 felkészülés jegyében most még a heti 4-5 futáshoz hozzá csaptam heti 2 úszást meg 2 bringát is. Amúgy tök jó, mert utálok ebben a hülye hidegben futni, így legalább ez edzések egy részét fedett, meleg helyen letudom.

Ma viszont Yours Truly nap volt. Szerettem volna menni Dunakeszire a DK-sokkal, meg Vandával is megdumáltunk, hogy végre futunk megint együtt, mert együtt futni jó, de sajnos lesújtott a munkásököl-vasököl. De eldöntöttem, hogy ettől függetlenül én is lefutom a magamét, csak egyedül. Amúgy sem futottam a maraton óta igazi hosszút, tehát igazán rám fért már egy harmincas karika, annál is inkább, hogy a Balcsi kerülésre is készülni kell. És végre kipróbáltam az új szopós-hátizsákot, amit a Jézuska hozott. (Mit hozott a Jézuska? Szopós hátizsákot! Gyönyörű:) A szopós malac jobban hangzik, de mindegy. A szopós hátizsák egy decathlonos camelback, nagyon tetszik, bevált, ellentétben a kulacs övvel, ami a legidegesítőbb futó cuccok egyike, mert futás közben sunyin egyre feljebb kúszik és a végén már szinte a nyakadból veszed ki a kulacsot, borzalmas, csak mazochistáknak ajánlom.)

Szóval elindultam 2 db rafaellóval, és egy liter l-karnitines lötyivel a Római  part felé. Tök jól esett, viszont sajnos a gyomorbajom megint előjött, nem tudtam még megfejteni, mitől lehet ez, de ahogy olvasgatom, a hosszútáv illetve ultrafutók nagy százaléka folyamatosan küzd a gyomormanóval. Ismét megbizonyosodtam arról is, hogy új cipőt kell vennem, kínomban már a Pegában futottam, pedig azt sose szerettem, de az összes többi kedves cipellőmet szétfutottam tavaly (2012k az 2012k.)

Szeretek a Rómain futni, ott mindig jönnek a világmegváltó gondoltok. Most is azt vettem észre, hogy tök sötét van és jeges az út, annyira, hogy csak sétálni lehet, szóval visszafordultam, mert lelki szemeim előtt megjelent a magányos futókra vadászó rézfaszúbagoly, na, attól meg félek, tehát hátra arc. Kellemes tempóban kocogtam vissza, a vége 30,2 kilométer lett 6:36-os ezrekkel és 148-as avg HR-el. Nem egy világverő tempó, de jól esett. Ennek egyébként is az volt a lényege, hogy a futás csak a tied. Ez a mai harmincas kicsit gyomorbajos, kicsit sötét, kicsit jeges, kicsit lassú, de az enyém. Mine truly.

MFE Lőrincz Olivérrel - pulzus kontroll

Olivér előadása a PK-ról, közérthető, igényes és profi tálalásban. Aki nem ismerné, azok kedvéért említem meg, hogy Olivér többek között Lubics Szilvi edzője, szóval ő aztán tényleg tudja, hogy miről beszél. Aki PK-val fut, vagy kétségei, kérdései vannak, annak mindenképp ajánlom ezt a videót. Oli rulez! Előtte Szíj Zoli meséli el, hogyan lett Dagadt Köcsögből menő hegyimenő.

Bujjék!

Meglett a 2000, sőt, egész véletlenül:

2012.jpg

Boldog új évet, sok kilométert, hegyet, völgyet, szintet, napsütést, erőt, egészséget, bort, búzát, békességet minden futónak, a nemfutókból pedig legyenek futók. 

A 2013-as év fő célja pedig mostantól hivatalosan is a BalatonMan 70.3 lesz, ugyanis beneveztem:) Épp most vettek meg egy tök jó bringát az orrom elől, de sebaj, hamarosan meg lesz az Igazi.

Hajrá!

1892

Smiley-Face-Emoticon.jpgMa Lubics Szilvi azt írta az egyik before-after fotómra, hogy "főhajtás". Szilvi ezt. Nekem. Durva.

Törzsfutó lettem.

Beneveztünk Vandával a Balaton Szupermaratonra.

Egy bácsitól megtudtam, hogy varázs-cipőm van és ez erőt úgy tudom átadni, ha rálépek a lábára. Ezen kívül azt megtudtam tőle, hogy nem vagyok elveszett kislány.

Eddig idén, április óta, 1892 kilométert futottam.

Szerinted meglesz 2012 december 31-ig a 2000?

Tél

snowIQ - caution winter ahead sign.jpgHa rám jön az írhatnék, leülök egy sarokba és megvárom, amíg elmúlik, mert csak olyan nyögvenyelős rámjövés volt. Aztán mikor végre összeszedtem magam és írtam végre egy bejegyzést, az jól elszállt, Föld körüli pályára állt aztán eltűnt egy fekete lyukban és mint tudjuk ott edzeni nem ildomos, tehát ne is beszéljünk többet róla.

Mostanában amúgy is minden másfeledik futó blogol, főleg arról, hogy milyen csodálatos élmény télen futni, mert a pofidba vágó jeges szél, az átázott és jéggé fagyott cipő, a futás közben meginduló takony és az ezzel járó folyamatos orrfújás tulajdonképpen fasza dolgok, és aki mást állít, az szégyellje össze magát. Nos. Én nem vagyok elájulva a téli futás szépségeitől, de az igaz, hogy miután kilépek az ajtón és elindulok, akkor sokkal büszkébb vagyok magamra, mint nyáron. Tegnap este pölö negyed tízkor indultam neki és örömmel konstatáltam, hogy akadt még egy pár hozzám hasonló őrült szembefutó. Kedvem mondjuk nem sok volt, hosszú volt a nap, de kitűztem a célokat jövőre: Balaton Szupermaraton párban Vandával, egy IM 70.3 (1,8 úszás, 90k bringa, 21k futás),  UB csapatban, Terep 50 és persze egy 4 órán belüli maraton, meg tölteléknek félmaratonok (1:45 körüli időkkel). Leginkább a tókerülések és a 70.3 motiválnak, szóval nincs hiszti, hogy késővan, hidegvan, fájahajam, meg ilyenek, a kiliket gyűjtögetni kell. Pár hete pihiztem is végre majdnem két hetet, szóval nem lehet kifogás. Egyébként meg kell tanulni megkülönböztetni a hisztit, meg azt, hogy tényleg kimerült vagy. Ha tényleg KO, akkor kötelező pihenni. Ha meg csak hiszti, akkor kötelező kimenni.

De hogyan fussunk neki a téli hidegnek? Nem ígérek eget rengető okosságokat, de hátha valakinek segít azért.

  1. A pamut abszolút felejtős! Két perc alatt átizzadod, aztán meg jégpáncélként fog funkcionálni. Technikai aláöltözet ONLY! Nem, nem kell feltétlenül a legdrágább márkás dráfjit, részemről a Dekában vettem síelős aláöltözetet 2500 forintért. Tökéletes futáshoz is és nagyon jó meleg.
  2. Ne legyen ki a derekad. Meg egyéb testrészed sem. Vannak olyanok, akik valami rejtélyes okból úgy gondolják, hogy télen a mínuszokban is rövid gatyában meg pólóban kell futni. Az ízületeik meg tuti anyáznak ezerrel. Nem is most fog az fájni, hanem pár év múlva. Persze Michelin babának sem kell öltözni; én egy technikai meleg hosszú ujjúban, egy hosszú derekú atlétában és softshell kabátban nyomom. (Érdekesség: a mezei futó EB-n a fotók alapján kötelező volt kis futóbugyiban és atlétában nyomi, számomra ez érthetetlen, de biztos én vagyok tudatlan papírpunci.)
  3. Mindenki tudja, hogy télen nem megyünk ki cseresznyét szedni sál és sapka nélkül. A testhő 30-40%-a a fejen át távozik. Ezt én is tapasztaltam a Nike Mikulás futáson; a kis vékony miku sapiban majd lefagytam, a rendes vastagban viszont sose fázok.
  4. Nekem nincs felesleges 30 ezrem téliesített („shield”-es) futócipőre. Ha valaki megteheti, hajrá, de részemről a 2 zokni megoldja a problémát.
  5. Soha nem futás közben fázunk meg, hanem akkor, ha futás után még ácsorgunk a hidegben és az izzadt ruha meg szinte ránk fagy. Tehát ne ácsorogjunk futás után a hidegben:) Ha vége a mókának, akkor meleg szoba, de legalábbis száraz ruha.
  6. Kaja-pia: hosszabb futásoknál ugyan úgy gondolni kell a frissítésre, mint melegben. Sőt, a vasárnapi hosszú közben 17 kilinél majdnem kifeküdtem, mert nem ettem futás előtt, meg alatta sem, mert nyáron simán bírok huszonikszet kaja nélkül, gondoltam nem lesz semmi gáz. Még jó, hogy volt nálam pénz csokira :) Az lehet a titok, hogy hidegben többet dolgozik a tested, hogy fenntartsa a testhőmérsékletet és ez nyilván energiát von el.
  7. Levegőt orron át érdemes venni, mert az orrban található kis szőröcskék felmelegítik a hideg ájert. Az elején fura érzés, én is most szokom, de így nem jön se a tüdőgyuszi, se az idegösszeropi, hogy nem tudsz menni futni a meglevesedett orrodtól. (ápdét: ma megint próbáltam orron át színi a levegőt, de elég nehéz, kicsit fullasztó érzés...) Egyébként érdemes száj elé kötni a sálat is, mert úgy mégsem direktben nyeljük a hideget.
  8. Futás után forró, színesen villogó zuhany, Pannonfunk ajánlásával :)

Egyelőre ennyi jut az eszembe. Ha van valami tuti tippetek, ne tartsátok magatokban, osszátok meg ti is!

Red Eighty-five

400173_10151169940379961_1052916189_crn.jpgBiza, biza, túl vagyok életem első és, megsúgom, valószínűleg nem utolsó terepfutó versenyén. A Piros 85 elnevezésű versenyt teljesítettük, nem is akárhogy; váltóban, HegyviDéKá néven, a DK Team színeiben. A Piros 85-ről azt kell tudni, hogy az útvonal piros turista jelzésen halad a Pilisben, a hossza pedig meglepő módom 85 kilométer. Na jó, nem szmártesszkedek itt tovább, hanem leírom, hogy miért is fogok én még terepen futni.

A váltóban öten voltunk; Ulrik, Szíj Zoli, Brigi, Éva és én. Szívecske, szmájli, szívecske. Igazándiból egy csapat vagyunk, nagyon jó volt veletek, ez úton is köszönöm. Sajnos az egyik Zoli összetörte a kocsiját a csapatért, de szerencsére a másik Zoli kihúzott minket a kakiból (köszönjük), így mindenki eljutott a váltópontra és be tudtuk fejezni a versenyt. És persze köszönjük Ebolának, hogy ott lehettünk, részt vehettünk.

Az én részem volt a leghosszabb (25k) és a legszintesebb (kb. 1000 m szint volt benne), de cserébe nem sötétben kellett futnom, köszönet a fiúknak, hogy ők elvitték a balhét. Kezdetnek ott volt előttem a Dobogó-kő, na ott nem is volt túl sok futás, inkább csak erőltetett menetes gyaloglás, persze azért ahol nem volt olyan meredek, ott azért kocogtam. Hatalmas élmény a természet lágy ölén futni, az őszi erdő illatát beszívni és a terepfutó fiúk vádliját bámulni. Dobogókőn már messziről villogott Ádi jól ismert 100 dolcsis csíze és Dóri szőkesége, ilyen kedves ismerős arcokat látni a csúcson csúcs érzés, megetettek, megitattak aztán téptem is tovább, persze rossz irányba indultam, hiába kiabált utánam egy kedves futó fiú, hogy "Balraa, balraa!" én jobbra tartottam, ő pedig vigyorogva megelőzött, illetve megelőzte egyben a katasztrófát is, pedig vicces lett volna, ahogy a hegy tetején körbe-körbe futok, keresve a helyes irányt, pedig nem is vagyok szőke, na mindegy.

Innentől pont kellemesen lejtett az út, keskeny ösvény volt, sárga levélszőnyeg, mindkét oldalt fák szegélyezték, igazi a "svenk-futás"; elmosódva szaladnak a fák és szinte magába szippant a kanyargós ösvény. Aztán hirtelen előttem áll Lajos, Tücsi és Anett a frissítőponton, kapok kekszet tripla adag Nutellával, ez a dékás privilégium kéremszépen. Aztán egy telefon, hogy a többiek karamboloztak, jól megijedek, de csak a kocsi tört össze, ők nem. Futok fel, futok le, trutyis sáron szánkázok a leveleken, aztán jön egy olyan meredek emelkedő, hogy ihaj, de legalább nem hosszú, ezért úgy döntök, hogy mégsem ülök le az alján az élet értelmén töprengeni, gyerünk tovább, előzgetem a túzázókat, tök jó fejek, köszönünk, jó utat kívánunk, az egyik utánam szól, hogy futó-tündérke, ja persze, szarrá izzadt, trappoló tündérke, szép :)

Aztán látom, hogy Brigi és Zoli ugrál és integet, dugok, mert dugni jó, aztán odaadom a dugókát Zolinak, aki már fut is tovább. Eszem-izóm, dínom-dánom. Élveztem minden percét.

Jöhet november 22-én a Gercse, 35 kili, ezúttal egyéniben. Nem mondom, hogy ezen túl terep only, de határozottan bejön a dolog.

És márciusban a SzuperBalaton Vandával párban, de ez már egy másik sztori... 

531015_10151169941044961_239580246_n.jpg

Pulzus Pisti és a Laktátmanó

1.jpgSokat gondolkoztam, hogy vajon érdemes lenne -e a futást tudományos alapokra helyezni. Május óta PK-val futok, többek között ennek köszönhetem azt, hogy 20 percet javítottam a tavalyi első maratoni időmöm, így lett a 4:29-ből egy szép 4:10, jövőre meg irány be négy óra alá. A PK-hoz szükséges pulzus zónámat a 180-életkor alapján lőttem be Pulzus Pistit 150-re. Igen, már ilyen öreg vagyok. Sejtettem, hogy ez nem a legpontosabb, meg hogy hatalmas egyéni eltérések vannak, de szépen fejlődtem a 150-155 alatti LSD-vel, szóval azért sejtettem, hogy nagy hülyeséget nem csinálok.

Mivel az életem szerves része a futás, és még jó pár éven (évtizeden) át szeretném csinálni, ezért úgy döntöttem, hogy igen, érdemes kicsit tudományosabb alapokra helyezni, és kihasználni amit a tudomány a kezünkbe adott. Jelen esetben az. ún. laktát küszöb (aka. Laktátmanó) meghatározásra gondolok. De mi ez?

"Azt a munkaintenzitást, vagy hozzá tartozó pulzusértéket nevezzük laktátküszöbnek, mikor a szervezet tejsav termelési és lebontási sebessége megbomlik, több termelődik, mint amennyit hasznosítani tud a szervezet... Edzett egyének az ehhez tartozó tempót motiváltan akár egy, másfél óráig is képesek tartani, azonban mivel itt már a szénhidrát anyagcsere a domináns, ha nem történik szénhidrátpótlás (főleg lemerült raktárak esetén), rövid időn belül teljesítményesés következik be, még ha ez nem is jár pulzuscsökkenéssel." (Forrás és bővebb infó www.oliworld.hu)

A DK Team-ből többen voltak már Lőrincz Olivérnél ezen a vizsgálaton, csupa jót hallottam róla, szóval nem volt kérdés, hogy hajrá laktát mérés. A vizsgálat során Oli jól megfuttatott és még ráadásul meg is szurkált. (Egyre fokozódó intenzitású futás mellett nézi a pulzust és a vér laktát (tejsav) szintjét. Ez a szint egy darabig az intenzitás növelésével egyenes arányban nő, aztán hirtelen megugrik. Itt van a laktát küszöb. Videó magáról a vizsgálatól itt.) Ha tudjuk a laktát küszöbhöz tartozó pulzus értéket, akkor azt is be tudjuk lőni, hogy milyen pulzus tartományban érdemes edzeni. Ha egy hosszútáv futó pl. hosszú távon fut laktát szint felett (vagyis túl magas pulzussal), akkor jön az elsavasodás, fal, ájulás, szóval csupa nemszeretem dolog. Ha túl alacsony pulzustartományban futunk, akkor nem fejlődünk olyan intenzitással, mint lehetne.

Mivel lettem okosabb? Sokkal. Megtudtam, hogy az én laktát küszöböm szép magasan, 175-180 közötti pulzusnál van. A hosszúkat 155-165 között érdemes futnom, vagyis nyugodtan engedhetem a pulzusom egészen 165-ig. Résztávoznom pedig a 170-185-ös zónában érdemes. 

Azt is megtudtam, hogy a hosszútávfutóknak tök feleslegesek a 600-800-1000 méteres résztávok. E helyett 5-8 perces (minimum 1600 méter) intervallumokat kell tolni, hogy a gyors izomrostjaink úgy fejlődjenek, ahogy az a hosszútáv futáshoz kell. Ezen kívül a futó technikám nem rossz, de a vállam túlságosan rotál és le kell építeni az ebből következő felesleges kereszt irányú karmozgásokat.

Aki PK-zik, annak szerintem mindenképp érdemes laktátot méretnie, ráadásul azon kívül még rengeteg egyéb infót kap az ember.

Ezennel új alapokra helyezem az edzéseimet, pont jókor, így a téli alapozás előtt. Hajrá Pulzus Pisti, hajrá Laktátmanó!

Érdemes!

220224_425879974128144_927868689_o.jpgA másodiknál már tudod, mire számíts. Hogy hol kezdődik igazán el. Hogy hányadik kilométer környékén kezd el Gonoszköcsög pofázni. Ilyeneket mond, hogy "Hová futsz te idióta?" "Ki akarsz nyírni?! Ez nagyon sok!" "Állj már meg te barom, ennek semmi értelme, miért csinálod?" Persze még mond ennél sokkal durvábbakat is. Azt is tudod, hogy hiába dumál. Mert lehet, hogy a másodperc tört részéig azt gondolod, hogy akkor most megállok és nem csinálom tovább, de ezt te magad sem hiszed el, hiszen tudod, hogy úgyis mész előre. Mindig csak előre. És szinte várod, hogy elkezdjen győzködni, mert minden egyes lépés, amit így, ebben a fura, skizofrén tudatállapotban teszel meg, erőt ad a következőhöz, és a tudat, hogy nyerésre állsz Gonoszköcsöggel szemben, erősebbé tesz. Nem csak akkor, abban az adott pillanatban, a futás alatt, hanem úgy általában. Mert ha épp feladni készülsz valamit, akkor eszedbe jut, hogy hogyan küzdöttél ott a Parlament előtt, a Duna parton a saját démonod ellen. Ha félsz változtatni, akkor eszedbe jut, hogy vannak dolgok, amit akkor is meg kell tenned, ha nem esik jól. Megküzdesz minden egyes lépésért, ahogy az életben is megküzdünk a nehézségekkel, lépésről-lépésre haladva előre, a cél felé. Végül eszedbe jut, hogy Te győztél.

Hirtelen azt veszed észre, hogy könnyű leszel. Olyan, mintha mindent beszórtak volna aranyporral. Milyen szép! Ébren álmodsz, vagy képzelődsz? Nem érdekes, mert olyan gyönyörű minden. És látod az ismerős arcokat. Őket is beszórták aranyfényű napsugárral. Rád mosolyognak, pacsiznak, kiabálják a neved, a szeretet átölel. Már nem fáj semmi, visz a szíved és mosolyogsz. Már látod a végét. Az utolsó kilométereken libabőr és könnyek, mert arra gondolsz, hogy hamarosan megint eljön a "megcsináltam" érzés. És ott a sok ember, ismerősök, ismeretlenek, mondják a nevedet, szereted őket, egytől egyik, ez a része leírhatatlan, katarktikus és.... átfutsz a célkapun. Sírnál, de valahogy nem jön ki belőled. Csak egy kicsit. Aztán amikor az érmet a nyakadba akasztják, akkor kicsit jobban. Aztán amikor megölelnek, még jobban.

És két nap múlva, amikor leírod a gondolataidat és a kalviatúrára potyognak a könnyeid, akkor jössz rá, hogy érdemes. Azokért akiket szerettél de már nincsenek itt. Azokért, akik itt vannak és azt várják, hogy szeresd őket. Azokért, akik azért vannak itt, hogy szeressenek. És azokért, akiket szeretsz. Mindenkiért. Magadért.

Fura ez. Kicsit üresnek éri magát az ember. Hazajönni ezzel a hatalmas élménnyel, aztán élni tovább a hétköznapokat. Olyan szürke-érzés. Mert szeretnéd, ha mindenki tudná, mit éltél át, és szeretnéd átadni az érzést mindenkinek. És tudod, hogy nem lehet.

...

Reggel, ahogy buszból kinéztem láttam, ahogy a felkelő nap fényében a Duna aranyfolyosóvá változott.

Érdemes!

Ó Miszter Maraton!

250524_4318245868017_12822575_n.jpgMit (ne) tegyél a maraton előtti utolsó héten?

1. Ne bringázz 50 kilométert tiszta erőből. Főleg úgy, hogy amúgy nem szoktál ennyit bringázni.

2. Ne bringával közelítsd meg a futás helyszínét.

3. Ha mégis ezt teszed, akkor ne taknyolj el három nappal a nagy nap előtt. 

4. Ha mégis megteszed, akkor ülj a tett helyszínén pár percig mozdulatlanul, bután magad elé bámulva. (Cikázó gondolataid legyenek ezek: Miért mindig én? Miért pont most? Miért jöttem bringával? Miért ilyen magas az a rohadék padka? Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Engem senki sem szeret! Utálom az egészet!)

5. Ha végeztél, nyugtasd meg a körülötted összegyűlt aggódó futókat, hogy nem kaptál sokkot, csak szeretsz esés után a földön ülve meditálni.

6. Fuss PB-t a Szigeten! (24:51)

7. Miközben jegeled a feldagadt térded, ne felejtsd el, hogy senki édesanyja nem tehet semmiről!

És azok kedvéért, akik másféle tanácsokra vágynak: "Egyél előtte sok céhát!" "Az utolsó hét már legyen nagyon laza, átmozgatós, kevés futás!" "Tervezd meg, hogy fogsz frissíteni!" "Ne fuss új cipőben/zokniban/bugyiban/stb!" "Ne fusd el az elejét!" 

Egyébként pedig úgy érzem, a Második nehezebb lesz, mint az Első. Most már elvárásaim vannak magammal szemben. Az Elsőnél cél a teljesítés. Legalábbis nekem az volt. Most már van idő terv. Már tudom, mikor kapcsol be a zombi üzemmód. Sejtem, hogy hol lesznek a holtpontok. Április óta belepakoltam 1300 kilométert a lábaimba. LSD-ztem. Sokat. Futottam három 30 felettit. 25 felettiket. Résztávoztam.

Felkészültem. Testben, lélekben, fejben.

Vasárnap újra az enyém leszel, Mr Maraton!

Gondolkozok, tehát futok

47087_526955210654189_323290148_n.jpgEger. Félmaraton. Dobogó. Ilyen még nem volt. Már dobogó. A szervezés amúgy borzalmas szar volt. Az útvonal 3x7k-s kör volt, fajin szintes, 3x fel a várba Eger legmeredekebb utcáján, a Diófakút úton, aztán a Gárdonyin, aki járt már arra, tudja milyen. Két frissítőpont, aztán már csak egy: üres műanyag poharak egy asztalon, mellette egy 10 literes kannában víz. Sehol senki, az utolsó köröm felénél járok, 5:30-as ezreket futok, emelkedőn fel, erre ez fogad... Felveszem a földről a kannát, és töltöm a vizet. A frissitőpontos kolléga a kanyarban szedi le a "terelő szalagot", mondom neki, nincs víz, aszongya erre, hát mert már zárok. Mivan?! Miért nem mondták nekem, hogy 1:30 a szintidő? A kolléga még utánam kiabál, hogy már nincs biztosítva az útvonal... Végül is, minek az? Morgunk is Lajossal, akivel futás közben cimbiztem össze, Lajos iron man, jó vele futni, dumálunk, mondja, szeretne 2 órán belül futni, motivál, hogy egy vasemberrel futok és esetleg "behúzhatom" egy pébére, mert én mindenképp AKAROM azt a sub 120-at, nincs meleg, csak meredek, de nem érdekel, előre nézek, és érzem, hogy meglesz. Két körön át jön velünk a tesóm, Réka, aki élete első félmaratonját futja, nagyon ügyesen osztja be az erejét, kérdezem jól van e, igen, köszöni jól van, kemény csaj, 2:00: tizenvalahány alatt futotta le, nagyon büszke vagyok rá!

A végét meghúzzuk, lehajrázunk egy pasit, a célban meg ott várnak az én drága barátaim, Kata, Balázs, Flóra, Kriszti, meg a tesóm, Bálint, na ilyenem sem volt még, hogy befutok és ott vannak azok, akiket több évtizede szeretek (jóvanna, öreg vagyok) és megölelnek, kint, a világ túloldalán sose várt senki, Istenem, milyen jó érzés ez! És Anett, aka Balos, a régi vizipólós csapattársam, aki a háza előtt állva szurkolt. Köszönöm Nektek!

1:54 tizenvalamennyi, tizenvalahány másodperccel pébé, vagyis inkább mini pébé, de végre a közelében vagyok a tavaly decemberi időmnek, most már elhiszem, hogy azt is én futottam. 

Aztán mondják, hogy harmadik lettem, vicces, hogy ilyen idővel, szóval vihogva megyek a dobogóhoz, érmet kapok a nyakamba, fotó és vége.

...

Olyan most, mintha egy hullámvasúton ülnék, nem, sose szerettem, rosszul vagyok, szálljunk le, legyen vége. Tíz nap múlva Budapest Maraton. Azt hiszem, felkészültem. Itt nincs hullámvasút. Ez egy biztos pont az életemben. Ahol azt kapom, amit beleteszek. Nem többet, nem kevesebbet. Szeretem ezt. És hálás vagyok. Gondolkozok, tehát futok.

Ez Egy Vers

Lehetőségek

El ne engedj.

Ne engedj el engem.

Veled repdeshetek.

Te nem terelsz engem felesleges merev tettekbe.

Te nem teszel ketrecbe sem bele.

Sebeket feledem.

Veled lelkem nem remeg.

Szerethetlek...

Engeded...?

A.                                                                                                B.                                                                                                                                                                               

Gyere!                                                                                          Nem.

                                                                                         

Lelkembe nevetve szeress bele!                                                      Ez nekem nem kell.

                                                                                                    Nem szeretlek.

                                                                                                    Elfeledlek.

(Mostanában sok verset olvastam. Jó verseket. Apa verseit. Mások verseit. Megihlettek. Köszönöm nekik.)

És most megyek és futok egy félmaratont :D 

Frau Scheiße, Miss Öntudat, Kedves Szakállas Bringás Bácsi és a többiek

577057_10151094615539961_261255652res_n.jpgRagtapasz, vazelin, Boogie Baby. Úgy döntöttem, mostantól átmegyek pornó blogba, hátha nagyobb lesz az olvasottság :D Garmin Gizi, cupi-zokni, csatasorba állított a gumimacik, gél, ésatöbbi, hajrá, jöhet az a 37k, az utolsó hosszú a Budapest Maraton előtt.

Kilenc óra van, lassan ébred a körút és a sarkon egy delíriumos csöves néz rám bután, nem érti mit keres egy felemás cipőfűzős női focista az utcán. Visszakettőpadlógáz, Király utca, kocogok szépen, egy harmadik emeleti erkélyből egy idős néni rikácsol ez utca túl oldalán egy babakocsival álldogáló, unott arcú srácnak. Tuti az anyósa, mert nem túl kedves. A nemtommilyen úton, már Óbudán a Duna parton a felüljárón felfele futva szembe jön egy bringás srác, hmm, nem is rossz, gondolom, aztán ő is jól megbámul, majdnem nekimegy a korlátnak. Nem azért, mert olyan szép vagyok, hanem mert az átlag ember számára a kompressziós szár értelmezhetetlen. Átfutok egy kereszteződésen, nincs lámpa, egy autó pont akkor ér oda, mikor az út közepén vagyok, gyalogos/futó/biciklista gyűlölő személygépjármű fasiszta sofőrünk tátog egy baszdmeg-et, mert fékeznie kell és valószínűleg három teljes másodperccel később éri el az uticélját miattam. Római part, ezer éve nem jártam itt, szeretem, olyan hangulatos itt a Duna-parton, eszembe is jut, hogy pár éve néhány kedves barátommal voltam itt utoljára és toltuk két pofára a hekket. Jön egy pár futó szembe, néhánnyal összemosolygunk, futnak a kilométerek, 19-nél fordulok is vissza, újra a gáton vagyok, meleg lett, de nem bánom. Szeretek futni, feloldódni benne, tudni, hogy mi a cél, menni és csak előre nézni, amíg ott nem vagyok. A gáton a bringások között kiszúrok egy handbike-ot, igen, ott jön egy konduktor ismerősöm és a férje a handbike-al, azt hiszem szokott a Suhnaj!-osokkal is versenyezni, kicsi ez a gát, vidáman köszönök nekik, kedvesen visszaköszönnek, de csak pár pillanat ez egész. A mosolygós-palacsinta arcú palacsintasütős néni nagyon kedves mikor kérek tőle egy pohár vizet, mosolyogva adja és szól, hogy lassan igyam, mert ki vagyok melegedve. Biztos többszörös nagymama, sok unokával. A palacsintázónál ücsörgő 30 kilós emós fiatalok nem értik, hogy miért fut valaki. Hopp, egy plüssbigyó a földön, biztos az a babakocsis pár hagyta el, kérdezem tőlük futtában, hogy a kék csipeszes beazonosíthatatlan lényt nem ők hagyták -e el, nézi, de, igen, köszöni. Mától biztos azt fogják gondolni, hogy minden futó jó arc. 31 k-nál épp azon gondolkozok, hogy már biztos nagyon rondán futok, jobb lábam csúnyán kicsapom oldalra, ha fáradok nem tudok erre már odafigyelni. Jön szembe Kedves Szakállas Bringás Bácsi, bringás cuccban, keskeny az út, lassít, jó fej és megvár és azt mondja: "Nagyon kiviszed oldalra a jobb lábad!" "Köszönöm, tudom." hangzik el a válasz, és vigyorgok, hogy a bácsi tuti gondolat olvasó. Bírom, amikor segítenek, el is kezdek jobban figyelni, koncentrálok a jobb lábamra, hogy szépen körbe menjen, mintha egy bicaj pedálját tekerném. Úgy döntök, a Szigeten futom le a végét, hogy tudjak normálisan nyújtani, Gizi már csippan is, a 37k a budai oldalon, kicsivel az uszi előtt ér. Gizit megállítom, de nem állok meg, sétálok tovább az úton, közben vigyorgok, mint a vadalma, jól esett és nem haltam meg. Egy pillanatra megállok, (az úton, a padkától kb. másfél méterre, tehát inkább az út közepe fele) hogy feljebb húzzam a kompri száram, mikor Miss Öntudat, a Sziget Legtehetégesebb Futónője felháborodottan rám kiabál, hogy "Soha jobb helyen ne állj meg!" Tudom, tönkre tettem az edzését, mert egyet oldalra kellett lépnie miattam, és mivel a pasija mellett futott, megzavartam köreit, igen, teljesen jogosan osztott ki.

(...)

A kávézóban mellettem ül Frau Scheiße. Negyven körüli, kövér, német nő, van vagy száz kiló. Minden második szava az, hogy scheiße...

(...)

(Olyan könnyen ítélkezünk. És sokszor észre sem vesszük. Én sem. Szeretnék úgy élni, hogy azt mondhassam, engem mindig a jó szándék vezérel. Ez persze nem mindig sikerül. Szavak, leírva. Szeretem is őket, meg nem is. Hiányzik belőlük az élő szavak lendülete és sokszínűsége. Olvass okosan!:)

Home, sweet home!

292464_10151074239494961_434999544_n.jpg

A Hősök és a Focista

Itthon vagyok. Már lassan 3 hete, és azóta egy sort sem írtam, mert beszippantott az itthonlét; két lagzi, haverok, buli, roséfröccs, Egricsillag, túrórudi, tejföl, pálinka, meló és albérlet keresés és találás, költözés, pakolás, dobozolás, bőröndözés. És persze futás. A hazaköltözés örömére egy hétig szép magas pulzussal toltam, meg a 40 fok sem esett túl jól, mert ilyen dög meleg nem volt kint, vagy ha igen, az valahogy más meleg volt, szóval akklimatizálódni kellett, no.

Az edzéstervemet úgy-ahogy tartottam, a lagzik miatt mondjuk kimaradtak hosszúk, ill. más napra pakoltam őket, de most már nincs más hátra, mint előre, jövő hétvégén Feles Nájki, amit szeretnék 1:55-ön belül abszolválni. Eddig úgy éreztem, hogy nincs velem az erő, de a tegnapi 6x800-as résztávos edzés (1.5 perc pihivel) elég biztatóra sikerült: 

1. 3:15 2. 3:04 3. 3:06 4. 3:11 5. 3:16 6. 3:27

A legutóbbi RT-m (júli 18.) ilyen lett:

1. 3:23, 2. 3:09, 3. 3:18, 4. 3:17, 5. 3:27, 6. 3:23

Jó sokat gyorsultam, mondjuk fogalmam sincs, hogy mitől, de kit érdekel?:) Szóval öröm és bódottá!

Futottam hosszúkat is, 26k és múlt héten 32k a 38 fokban. Voltak bringás kísérőim, így saját frissítőpontjaim is, amiért hálás köszönet Katának és Balázsnak, meg respect, hogy tekertek ebben a dög melegben. Annak is tanúi lehettek, hogy hogyan lesz futóból hisztérika, amikor felfedeztem, hogy a 26k környékén lévő közkút nem működik... Mert odafele láttam, hogy ott a kút, és visszafele kilométereken át az tartotta bennem a lelket, hogy majd ott Pancsur egy jót pancsol. Ja, persze. Azért egy ilyentől fejben eléggé össze lehet zuhanni, minden esetre így talán nem fogok sírógörcsöt kapni, ha a maratonon egy ponton nem lesz víz. Amúgy vannak még működő közkutak? Szerencsére össze tudtam szedni magam és mentünk tovább, elhaladtunk egy család mellett, a kisfiú meg kiabált, hogy "Nagyi, ne menj át a másik oldalra, mert jön egy biciklis! És egy futó!" Ennek nagyon megörültem, hogy ezek szerint még beazonosítható futómozgást végzek. Aztán 500 méterrel később bele kellett sétálni, mert kezdtem kiszáradni, rossz volt, még sose éreztem ilyet, de közben szerencsére a barátnőm férje már hozta a vizet, én meg okosan vittem magammal sót, ettem is ügyesen, kétpofára, brrr, utólag borzasztó belegondolni, de akkor szerintem életmentő volt. Egyébként egy csomó folyadék volt náluk is, meg én is vittem az új kulacsövemet. A tanulság az, hogy ilyen melegben sose lehet nálad elég víz. A 6:36-os átlaggal pedig, a hőségre és az előző napi Cross Fit edzés okozta váll és kar-izomlázra való tekintettel, maximálisan elégedett vagyok.

Egyébként marha jó ez a Cross Fit, ma is megyek, a múlt heti elég brutál volt: 1600m futás, 50 invertált evezés, 100 térdelős fekvő, 150 guggolás, 1600m futás. A futással és a guggolással persze nem volt gond. A felsőtestem viszont plötyi, de azért kibírtam... Csak aztán 3 napig nem tudtam kinyújtani a karom. Akarom. Ezért megyek ma is. A tesóm, Réka egyébként magyar Cross Fit bajnok. Elég jól tolja, csak lestem.

Szombaton pedig átteszem székhelyem a székes fővárosba. Várom, hogy ne legyek többé magányos futó.

417511_10151074240019961_243085441_n.jpg

Magányos futó

Kedves Brazília!

IMG_0063rescr.jpgBevallom, kissé neheztelek Rád, mert még most, az utolsó együtt töltött hetünkön is itt szívatsz még a kocsival. Eleve elég gáz, hogy egy héttel a haza utam előtt még itt a nyakamon az autóm, hiába van 3 helyen is meghirdetve, megvenni a kutya sem akarja. Legalábbis nem egyben. Ilyet írtak legutóbb, hogy megvenné ő, de csak az alufelnit. A másik meg csak a műanyag spoilert akarta az oldaláról. Vicces népek laknak téged, meg kell hagyni! De a katarzis ma teljesült ki: végre találtam egy autókereskedőt, aki megvenné. Úgy voltam vele, hogy ha magánszemélynek úgysem tudom eladni, akkor vegye meg ő, még ha rosszabbul is járok. Szóval megbeszéltem a pasival, hogy megyek 11-re, útközben még egy másik érdeklődőnek is megmutattam a kocsit, elindultam gond nélkül, aztán egyszer csak az autó megáll. Egy kanyarban a sáv közepén. A lendület még vitt annyira, hogy kikormányozzam az út szélére (leállósáv persze nem volt), de így is, a lehető legszarabb helyen álltam. Ráadtam a gyújtást, de se kép, se hang. Amíg kiraktam a háromszöget azon imádkoztam, hogy ne üssön el senki. Szakadó eső, autó az út szélén felnyitott motorháztetővel, és mi a reakció?! Dudáljuk le ezt a szerencsétlent az útról, mert mit képzel magáról, hogy pont itt rohad le?!

Szóval hívtam a kereskedő pasit, akit amúgy nem ismerek személyesen, hogy van egy kis baj, nem hiszem, hogy eljutok oda, mert itt dekkolok az út szélén és nincs delej. Kérdeztem tőle, van e valami ötlete, mit csináljak, mert nekem nem igazán volt. Az a poén, hogy a csávó kihívta nekem a vontató autót és elvitette a kocsit a szerelőhöz. Tudom, hogy ezek után, ha meg is veszi, akkor valami pofátlanul alacsony árat fog ajánlani, viszont jófejség volt tőle, hogy úgy segített, hogy nem is ismerjük egymást. Én amúgy csak röhögtem. Álltam a szakadó esőben az út szélén, abban a reményben, hogy ha kint állok a kocsi előtt, akkor nem rongyol bele senki hátulról, sőt, esetleg valaki megsajnál és segít. Aztán egyszer csak jött egy rendőrautó, na, mondom, biztos megbüntetnek, hogy a tilosban parkolok:) Négy fiatal rendőrbácsi, egyik szebb volt mint a másik, de komolyan, nem tudom honnan szalajtották őket, de legalább ebben is van valami jó, gondoltam. Kérdi az egyik, hogy tudom e, hogy elég rossz helyen van az autó. Mondom neki, nem, tényleg? Erre elröhögte magát és mondta, hogy akkor ő most lezárja a sávot és guruljak lejjebb a kanyarból egy forgalom elől elzárt részre. Szóval tök jó fejek voltak. De azért kedves Brazília, kérve kérlek, ne szívass már tovább. Hagy adjam el az autót és távozzak békében...

Írnék a futásról is. Bár két egymást követő hétvégén elutaztam és a leghosszabb futásom 15k volt az elmúlt két hétben, de most, hogy újra itt vagyok és futhatnék, rám küldted ezt az undorító szakadó nyálkás esőt. Tegnap rászántam magam, hogy ebben az undormány, párás szakadó esőben fussak egy rövidet (8k), de csak azért, mert három napja nem voltam, kimaradnak a vasárnapi hosszúk és ugye maratoni edzésterv, miegymás, futni kell(ene), de ma egyszerűen képtelen voltam rávenni magam, hogy megint széjjel ázzak. Tudom, szar vagyok, meg nincs rossz idő, csak hisztis futó, de akkor sem. Arról nem is beszélve, hogy ilyen fos időben kb 5 napig száradnak a ruhák.

Egyéb iránt pulzus ügyben már egész jó vagyok, mert a 150 alatti pulzussal abszolvált 6:30-as ezrek már alapvetőnek számítanak, sőt, a múlt héten toltam ilyeneket: 13k avg:6:12 avg HR:142 és 14k avg:6:25 avg HR:138. Most nem azért, de tuti, hogy van, akinek kapálás közben magasabb a pulzusa, szóval büszke vagyok! Július eleje óta látványosan lejjebb ment a pulzusom, és ezzel együtt gyorsultam is. Jó lesz ez. Csak álljon el ez a hülye eső. De holnap akkor is megyek futni, ha cigány gyerekek potyognak az égből. (Ajjaj, ez vajon már cigányozásnak számít? Nehogy kimoderáljon a blogmotor..:)

Aztán meg mához egy hétre már nem leszek itt! Ennek örömére el is daloltam az Utcára nyílik a kocsma ajtó nevű világslágert. Hallgassátok szeretettel, megéri. Mivel a csúcson kell abbahagyni, ezzel búcsúzom.

PK-PB, összecucc, utolsó hetek, mehetek?

IMG_020res0_1.jpgKissé szét vagyok szórva, a szokásosnál is jobban, például még egy összefüggő címet sem sikerült összehozni.

Vagy mégis? És még rímel is?! 

Tudom, hogy ez a szétcsúszás azért van, mert tegnap szinte mindenem összepakoltam két bőröndbe, amit egy kedves itt élő barátnőm visz haza nekem pénteken, szóval leszedtem az érmeket, rajtszámokat, hűtőmágneseket, bepakoltam a könyveket és a nyári ruhákat, vagyis szinte minden ruhámat, szóval most több futócucc van a szekrényemben, mint normál ruha. (Mindezt azért kellett, mert bár idefele 2x23 kilóval jöhettem, visszafele meg csak egyet vihetek, köszönöm neked KLM, végül is ez tök logikus, nem?)

Szóval így lesz a tuti, hogy a fél életem nélkülem,

hazaköltözik pénteken.             

(Ez is rímel. Ez is tök véletlen. De tényleg.)

Nekem a költözés mindig érzelmi viharokat okoz, annak ellenére, hogy annyit költöztem már eddig, mint egy cirkuszos és egy sátras cigány együttvéve, de mégis...

Na, de most még nem picsogok, inkább írok kicsi PK ápdét, mert arról már jó rég esett szó, mondjuk nem is igazán volt mit írni róla, na de most!!!

Klasszikus értelemben vett PB-t (vagyis amikor nem a Törős Övvel, hanem Garmin Gizivel versenyzek) április óra nem futottam, de PK-PB-ből a héten volt kettő is, úgy néz ki, kezd belém szeretni Hadd bácsi, vagy mi. A PK-hoz valóban idő és türelem kell, de ha egyszer beindul a biznic, akkor öröm és bódottá!

Én az első PK edzést május 6-án futottam: 18k, avg HR: 150, avg: 7:43. Azaz majdnem 8 perces ezrek. Acélos! Aztán köbö egész májusban ez volt a tempó, a pulzus meg néha még magasabb, főleg hosszúknál, elegem is lett párszor, volt is hiszti bőven. Aztán júniusban jöttek szép lassan a 7 perc alatti ezrek, 152-155 körüli pulzussal, kevesebb hisztivel. Aztán itt is vagyunk, július. A múlt héten szinte minden rövid (9-10-12k) futásom 150 alatti pulzussal, és 7 perc alatti tempóval sikerült! És erre a PK időszámítás óta nem volt példa, pl. kedden 9k 6:33 146-os átlag pulzussal. Nem tudom, futóviszonylatban ez mennyire számít alacsonynak, de magamhoz képest ez hiperszuper, de hát amúgy sem másokhoz, hanem magamhoz kell mérni magam nem? De! A hosszabb futások furán mentek, mert az volt, hogy az elején kb.10-12k-ig szép alacsony volt, aztán ugyan olyan tempó mellett elkezdett emelkedni és lassítani kellett. És akkor végre vissza a jelenbe.

Ma 30 kilométert futottam. És megint szerelmes voltam közben, mert elkapott a flow (vagy én kaptam el?) és olyankor minden tökéletes, pont mint amikor szerelmes vagy és viszont szeretnek. Csak ehhez tudom hasonlítani ezt az érzést. Ezen kívül tiszta, napos idő, 23 fok, dudáló kamionosok, üvöltöző motorosok, szóval a szokásos. (Mondjuk A Tökéletes Futásomba kissé belerondított az, hogy 16k-nál rám jött a mehetnék, köszönöm Istenem, hogy pont az utamba építetted azt a benzinkutat!:) A lényeg: 30k 6:52-es ezrekkel és 147-es átlag pulzussal.

Vagyis két hónap alatt egy percet gyorsultam és sokkal lassabban ver a kicsiszívem, ráadásul ilyen hosszú távon is. Hát szerintem ez tök király! Most nézem, hogy ezzel a maival héten 70 kilométert toltam le. Ez nagyon sok, meg is ijedtem kicsit...:)

Kedves Mindenki, aki PK-zik és nehezen viseli, vagy még nem PK-zik, mert nem tudja érdemes e! Kitartás, és igen, érdemes!!! Nekem is 2 hónapba telt (jó, mondjuk 2 évnek tűnt), hogy végre lássam az eredményt. Arról nem is beszélve, hogy ezt a mai viszonylag hosszú távot is tök szépen, egyenletes tempóban futottam, nem volt holtpont és egyáltalán nem borultam meg se közben, sem utána.

Fél liter víz, fél liter izó, némi placebo-cukor, két láb, egy szív. Ennyi kell a boldogsághoz!

(Szeretnék színes-szagos grafikonokat csinálni a péká eredményekből, tegnap el is kezdtem, de tök hülye vagyok hozzá. Valaki tud ebben segíteni?)

A Szabi fiú esete Ultra Balatonnal

Figyelem, figyelem, aki rossz lesz, megverem! Na jó nem:) Tehát: a blog történetében először ért az a megtiszteltetés, hogy egy vendégszereplő írását tehetem közzé. Szabi, aka saaby, az én egyik legkedvencebb szájbe'-cimbim egy 4 fős csapat tagjaként futott az UB-n. Erről írt egy nagyon frankó kis beszámolót, olvassátok szeretettel! (Szabi, visszafogtam magam és nem irkáltam bele mindenféle viccességet, bár azért arra kíváncsi lennék, hogy a természet mely törvényének hódoltál azon a bizonyos benzinkúton?:)

Megragadnám az alkalmat, hogy itt is megemeljem a kalapom minden résztvevő előtt! Szabi és a Last Minute csapat, a DK-s csapatok, Bozót, Bitliszbáék párosa; bár nem ismerlek még benneteket személyesen, de nagyon gondoltam rátok, és akkora motivációs erőt képviseltek, hogy elért egészen Brazíliáig! És ha nem vigyáztok, akkor egy hónap múlva végre személyesen is találkozhatunk!:) Szóval maximális respect, főleg abban a dögletes melegben!

Akkor most feel the heat: saaby in da house!

 

Ultrabalaton 2012

UB1.jpg

Két hete még eszem ágában sem volt Ultrabalatont futni, aztán szép lassan valahogy befészkelte magát a fejembe hogy klassz verseny ez. Elkezdtem gyorsan csapatot keresni, mivel nagyon közeli volt a 250-es csapatnevezés limit.

Találtam egy szimpatikus 10 fős váltót, gondoltam, ez pont megfelel a számomra kellemes 21 km-es távnak, s ezzel elintézettnek találtam az ügyet.

Este jött a levél hogy sztornó, mégis megvannak nélkülem, nem tartanak igényt lovagi szolgálataimra.

Hidegzuhany. Terméskő-szürke letargia.

 Aztán, jóval később jött egy kósza gondolat: miért ne csinálhatnék én egy csapatot?!

Gyorsan fel a verseny honlapjára, még nyitva a nevezés, király! Minden általam ismert fórumon (itt is! J ) feldobtam, hogy csapattársakat keresek, s szélvész gyorsan összejöttünk négyen.

Estig vacillált egy ötödik jelentkező, gyors körtelefon, nem várunk-lemaradhatunk, lenyomjuk négyen.

Adatok, mikor születtél, Ádám mekkora pólót hord, engem hogy is hívnak, beírtam, megvan, kész.

Last Minute néven beneveztem 4 embert egy 212km-es versenyre, kevesebb mint 12 óra alatt úgy, hogy pusztán egyikőjüket (Dani) ismerem…

No, kicsit felpörgetem, mert tele a vinyó és még egy méter futásról nem esett szó!

A versenyt megelőző hétvégén találkoztam a két ismeretlen csapattaggal, leültünk egy fagyizóban és nagyjából átbeszéltük mit, s hogyan. Nyomtattam szép excelt a tervekről, mint később kiderült csak gyújtósnak, de nagyon szimpatikus, kedves figurák (megérdemlik: Ádám, Gábor), s ami a lényeg futottak már, nem is keveset!

Váltási terv megvan, motiváció megvan, gyerünk!

 Gyenesdiás-Balatonmáriafürdő, 21km

 Gyenesdiáson várom a csapatom, s közben megtudom, hogy borult az egész terv, mert Dani vonata késett. A srácok fergetegeset rögtönözve újraírták a beosztást (először tettük ezt a sok közül), Ádám kezd, Gábor váltja, Dani fut be Gyenesdiásra. Ez 66km, 6perc/km-t becsültünk átlag időnek, 20:30 körül futok!

20:39-re beért Dani, akkor már tudtam a kocsival beérkező többiektől, hogy MEKKORA gáz volt ez eddig! Rengetegen feladták, kiestek olyan nevek és csapatok, akikről csak szuperlatívuszokban beszélhetek.

Ádám hatalmasat futott az első 20 km-en(1:54!), s Gábor szintén az elvárható felett teljesített.

Átvettem a dugókát, és nekiindultam a 21 km-nek. Dolgozott az adrenalin, az akarás, tetszett a terep( kerékpárút a fák árnyékában), és nagyon elfutottam.

A tervezett 6:40-es saját tempóhoz képest fél óra alatt Keszthelyen voltam, és a frissítőállomáson mindent kívántam, csak a további futást nem, iszonyat meleg volt, de menni kellett tovább! Balatonmáriafürdő volt a megbeszélt váltás, az még 16km innen. Futottam becsületből, de nem volt jó. Éreztem, hogy ennél lehetett volna sokkal okosabban is, és nagyon haragudtam magamra! A köztes frissítőponton dacosan benyomtam vagy fél liter izót-vizet és futottam is tovább. Jött egy klassz part menti szakasz szerelmespárokkal, csobbanó Balatonnal, vadkacsákkal (imádom őket), s lassan beletörődtem, hogy ez most ilyen nehéz lesz. 23:04-re fél-hullaként beestem a váltásra, és rendkívül élveztem a Fóka (Ford Focus) ülését! Gábor fut tova, s az általa is vállaltakkal újragondoljuk az egészet…újratervezés 10-15 km-es szakaszokkal! Dani vezet, aztán nem tudom hogyan, de én.

 

Zamárdi-Siófok, 12,9km

 A fiúk szétfutották magukat, érkezik Dani, életemben nem láttam ilyen állapotban, pacsizunk, Ő mondja, örül hogy lát (megértem, ennyi futás után), s nekiiramodom. Nem tudtam egy percet sem aludni (a tízfős váltók néhány tagja csak bulizni jött és ezt megmutatta, csak őket hallottam meg a szúnyogokat), szar gyorskajával van a gyomrom kibélelve, de pár száz méter után elkezdem élvezni a futást, és ez már az enyém szőröstül-bőröstül. A részeg-betépett tizenévesek idétlen futási kísérletein röhögve, a hajnalban kutyát sétáltató bácsika értetlen pillantásán keresztül a siófoki mólónál látott csodásan felkelő Napkorongig! Futok a váltópont felé, elhagyom a vasútállomást, minden ember, aki rám néz valami értetlen arcot vág, kb. őrülteknek kijáró megrökönyödéssel. Hajnal 5 óra lehet, s futok Kelet felé.

 

Balatonfűzfő-Káptalanfüred, 11,2km

Semmi időnk pihenni, vezetek, egy benzinkúton hódolok a természet törvényeinek, megyünk tovább a következő váltáshoz, kb. robotokhoz méltó lazasággal. Nyeljük a magnéziumot mintha pez-cukor lenne, s rágunk mellé csokis kekszet. S persze vedeljük a vizet, szórom a sót a markomba és nyelem hozzá. Plebejus-izo! Jólesik.

Valahogy leváltom Danit, erre konkrétan nem emlékszem, de futok. A tervezetthez képest máshol és máskor, s amire nem számítok; szembe jön egy emelkedő!

Bazzz… Ez nem az én pályám, nem az én Világom, alföldi gyerek vagyok, a legtöbb szint amit futok az árvízvédelmi töltés 5 métere. Nagyon rossz fölfelé futni, kicsi utcákon keresem a nyilakat, s néha ha sokáig nem látok egyet, beparázok hogy eltévedtem s itt fogok keringeni a dombok közt Karácsonyig.

Itt volt először, hogy melléléptem az útnak.

Pár km -vagy száz méter?!- után ott áll az út mentén két kisleány, az egyikük 6 éves lehet, a másik talán 3. Színes krétával szép rajzok az aszfalton (nem tudtam befogadni az alakzatot), és „Hajrá!”-val búcsúztatnak. Nagyon jól esik!

Később utolér egy METRO-pólós srác, mondja, mennyi van még CSAK hátra, mindjárt frissítünk, innen is köszönöm Neki! J

Aztán jön még pár satnya, de hosszú emelkedő, és belesétálok. Utálom ezért magam, de nem megy a tűző napon. Egy kempingnél bekéredzkedem vizet inni, és jól lehűtöm magam, ezután futásnak nem nevezhető mozgással, de tolom megállás nélkül. A váltópont előtt már meglátom Barátaim, s hallatlan megnyugvással becsoszogok. 1:07:46 lett a 11,2km. Nekem egy hétnek tűnt!

 

A további két szakaszt Ádám és Gábor futotta, mi Danival meg kitaláltuk -miután újra tanultunk járni-, hogy Ádám frissítője után egyben van 6,2 km H2O mentesen, biztosan jólesne Neki egy korty víz a torkába, meg vagy egy dézsa a nyakába!

Kerestünk egy helyet Alsóörs és Csopak közt és kiálltunk egy zsugor vízzel.

Jöttek a futók, egyik elgyötörtebb, mint a másik, s hirtelen gondolattól vezérelve megnyitottam a Last Minute Exclusive frissítőpontot! J

Kapott bárki aki kért inni, fürdeni. Dani hozott még egy zsugor vizet a boltból, s összevizeztük a mezőny jó részét.

 Aztán fel Tihanyig, izgalom mikor jön Gábor. Nagyon nehéz lehetett Neki, még kocsival is fárasztott! Pár méterrel a vége előtt vártuk, s együtt, kézen fogva befutottunk a CÉL-ba!

93297.jpg

 

Fotók, érmek, pacsik. Egy langyos sör. Jó lenne maradni… Nem lehet, még haza kell jutni (jövőre +1Nap maradok!).

Ádám, Gábor Nyugatnak (Gábor a kedvesével, Cilivel, aki nagyon sokat segített, innen is köszönjük!), mi Danival Keletnek.

 Sokat olvastam mások tollából erről a versenyről, de arra az élményzuhatagra nem készültem, ami ez alatt a 22,5 óra alatt ért! Futni szeretek, s néha élvezem, ha jól meggyötröm magam, de ez így nagyon más, s nekem sokkal-sokkal több volt! Amikor magadban rég feladnád, s egy térd rogyasztással már aludnál is a bozótban az aszfaltcsík mentén… De összeszorított szájjal lépsz megint egyet, megint egyet,…mert valahol, valamelyik kanyar után, talán már csak pár kilométerre ott vár a CSAPATOD! Most is megkönnyezem…

 Nagyon fáradt és nagyon büszke vagyok.

93291.jpg

Dani, Gábor, Szabi, Ádám (balról jobbra)

Idegesítő futóbibik

A múlt heti félmaraton után laza hetet terveztem, aztán most nézem, hogy sikerült egy 61,7 kát összefutni a héten, ami nem csak idei rekord, hanem második legtöbb evör (2011 novemberében volt egy 65,5-ös hét, hát nooormális?!), legalábbis azóta mióta az edzésonline-on írogatom az edzéseket, vagyis evör.

Ma ugye piros betűs vasárnap van, vagyis a Szent-hosszú napja, ezért fel is ajánlottam 25 kilométert a futókarmának. Jól sikerült, sőt, beszt evör: 6:55-ös ezrek és 155-ös átlag pulzus, ilyen "gyorsan", ilyen alacsony pulzussal ilyen távot még nevör sikerült abszolválni, szóval kedves, szerelmetes Hadd bácsim, büszke lehetsz rám!

Ígérem, nem írom le nevör-evör mór, hogy nevör-evör.

És végre kipróbáltam hosszú távon Boogie-babyt (black, lime, electric-boogie) (amúgy az normális, hogy minden futócipőmnek és az órámnak is van neve?!). Azon kívül, hogy gyönyörű szép, hiper-szuper kényelmes és pihe könnyű is, ugyanakkor megfelelően tartja a pronáló lábamat, szóval ő lesz a maratoni befutó, az tuti. Apropó, Asics, tudtátok, hogy az Asics a latin "anima sana in corpore sano", vagyis "ép testben, ép lélek" rövidítése? Na. Ennyi reklám után akár szponzorálhatnának is...

Szóval ez a mai hosszú felvetett egy újabb idegesítő és fájdalmas problémát, amire egyelőre nem találom a megoldást. A pulzusmérő pánt (puha Garmin) szana-szét töri a mellkasomat. Ez a probléma nem új keletű, mióta PK-zok, ez a fennforgás. Körbe tekerni magam leukoplaszttal, igen, rövid távon ez a megoldás, bár korántsem ideális, és mikor szedem le, hálát adok, hogy nem szőrős a mellkasom, mert szőr nélkül is elég kellemetlen a procedúra. Ma viszont a ragtapaszt kb 5k után leizzadtam, vagyis nem ragadt vissza, másik meg nem volt nálam, de vajon tényleg az az egyetlen opció, hogy raklapnyi ragtapasszal futok? Szóval így néz ki most (18 éven aluliknak nem javaslom, nagyon ronda...)

IMG_4613res.jpg

Igen, zuhanyzásnál visítottam is, mint egy szopós malac és fürdőskurva együttvéve. Kenegetem aloés csoda krémmel, csíp mit az állat, szidok is mindenkit rendületlenül. Nem tudom, mit csináljak a leukoplast-test-tekercselésen kívül, ha van ötlet, akkor segítsetek... (A "fuss kütyü nélkül"-től kíméljetek meg:))

Aztán itt van egy másik idegesítő futónyavalya, a liluló és alattomosan, szép lassan lepotyogó lábkörmök kérdése. Megoldás: egy, másfél számmal nagyobb futócipő és a szent fűzés:

 

A vízhólyagok nálam eléggé random, kiszámíthatatlan módon jelentkeznek, mostanában elég hülye helyen, a lábujjaim alján, ezek engem annyira nem zavarnak, nem is túl fájdalmasak, csak rondák, szóval max. esztétikai problémát jelentenek.

Szeretettel várom a kommentekben a ti idegesítő futónyavalyáitokat és orvoslásukat, hogy ne érezzem magam magányosan visító fürdőskurvának!

Písz end láv!

Happy runningb'day to me!

IMG_45res67_1.jpgDobpergés, függönygördülés, közönséghördülés! Egy éves futó lettem, pontosan egy éve indultam az első versenyemen, nem szaroztam, mert ugye egyből félmaratonnal kezdtem és most ennek tiszteletére idén is indultam a Floripa félmárián, ráadásul dupla volt az izgalom, mert december óta ez volt ez első versenyem.

A PK folytatását is ettől a versenytől tettem függővé, ugyanis nagyon azt éreztem, hogy a PK ellustított, 6 perces ezreseknél már meg akartam halni, de úgy voltam vele, hogy ha sikerül most is két óra alatt futni, akkor maradhadd Mr Hadd és elmarad a haddelhadd. Ez a sub 120 érdekes kérdés, sokaknak ez az egyik álomhatár és ha már egyszer sikerült 2 óra alatt futni egy felest, akkor nem szívesen megy újra fölé az ember. Így voltam ezzel én is, annak ellenére, hogy a sub 120-hoz jóval 6 perc alatti ezreket kell futni, erre meg hónapok óta nem volt példa, mivel szinte kizárólag alap pulzussal, vagyis 6:30-7:00 körüli ezrekkel toltam.

Aztán indult a buli és éreztem, hogy jó lesz ez, 10 kiri után sem fáradtam, szépen és egyenletesen futottam továbbra is 5:30 és 5:40 között. A versenyek egyébként hihetetlenül felpörgetnek, imádom a hangulatot, a zenét, a sok embert, meg mindent (kivéve a Toi Toi előtt kígyózó hosszú, tömött sorokat és az összefosott WC deszkát, fúj, meg azt, hogy mindenki azt hitte mexikói vagyok, mert a p-f-z az ugye csak az lehet, de hát úgy nézek én ki mint egy bajszos-szőrös mexikói csaj?!).

IMG_4307res_1.jpg

Szóval futottam szépen, a felénél egy gél, aztán mást nem is ettem, csak ittam kb. 2 deci izót, meg persze vizet sokszor keveset, jól ment, belekerültem többször is a "flow"-ba, aztán láttam azt is, hogy meglehet 2 óra alatt, csak a végét kell kicsit meghúzni. Így is tettem, az utolsó 3 kilométerem így nézett ki: 5:13, 5:14, 4:58. 20k után futni egy 5 perc alatti ezret, ez csak azt jelentheti, hogy tényleg igaz a mondás, miszerint "ha elfárad a lábad, fuss a szíveddel." Emelkedőn előzni az utolsó kilométereken pedig piszok jó érzés...

Aztán jött a befutó, széles vigyor az arcomon, igen, megcsináltam! A hivatalos eredményem 1:58:59 lett, ez 4 perccel elmarad a PB-től, de nagyon-nagyon örülök neki.

Ez a futás több szempontól is mérföldkő: egyrészt ez egy év miatt, másrészt pedig azért, mert úgy sikerült 2 óra alatt futni, hogy két hónapja alappulzuson edzek, szinte nem résztávoztam, alig futottam tempót  és mégis, versenyre összejöttek a 6 perc alatti ezrek! Boldog vagyok és heti egy tempósabb futást beiktatva folytatni fogom a PK-t, mert lehet, hogy csinálni unalmas és utálatos, de megvan az eredménye!

"Quitters don't run. Runners don't quit."

Ámen.

Ne fuss, te bolond...!

IMG_0438res.jpgRég nem írtam és ennek az az oka, hogy most futásilag olyansemmilyenkedvetlen vagyok. Persze ettől függetlenül tolom azért.

A múlt héten elutaztam és találkoztam kedves barátokkal és egy hihetetlen felfedezést tettem, 7 cachaca (itteni cukornád pálesz) és 7 féle bor kóstolója után: állítólag azt magyaráztam a többieknek, hogy én azért vagyok egyedül, mert futok és a pasik megijednek, ha elmondom, hogy heti 50 kirit futok. Na. Ezen utólag és azóta is jókat röhögök, főleg, hogy én nem is emlékeztem erre, másnap mesélték a skacok, mikor épp egy parkban sétáltunk. Épp elfutott mellettünk egy csaj, szóval utána is kiabáltam, hogy "Ne fuss te bolond, mert szingli maradsz!". A lány nem értette, mi meg jót röhögtünk és a "solteria por causa da corrida, avagy single because of running" azóta szállóige lett ebben a kis baráti társaságban.

Vasárnap félmarcsi, a törés utáni első verseny, illetve egy éves futóversenyszülinap, igen, lehetnék sokkalta lelkesebb, remélem vasárnapra kicsit visszatér belém a motivésön, bár a versenyek engem mindig felpörgetnek mint állat.

Ja. Bréking nyúúúz! Aki nem bírja a lábujjkörmökről szóló romantikus történeteket, az ne olvasson tovább. Fél év után tegnap előtt lábujjkörmöt kellett vágnom! Öröm és bódottá, hejj!

Erős Pista és Túró Rudi legyen veletek! (Őket most kaptam otthonról, prájszlessz...)