Nyúlcipő

Nyúlcipő

Valami van a levegőben

2015. június 19. - szancsurrr

bphc_helmet_safety_final3.jpgÉs sajnos nem csak a szerelem.

A héten kétszer estem bringával és több ismerősön hasonlóról számolt be. Valami van a levegőben és nem pollen, az tuti :( 

Az első esésben egy slag volt a ludas, gyök kettővel estem keresztül rajta az országútimmal a reggeli edzés végén. Az egész pirosnál álló kocsisor végignézte, már csak az hiányzott, hogy pontozzák is, mert nem kérdezte meg senki, hogy rendben vagyok e. Szerencsére néhány horzsolással a bal oldalamon megúsztam. 

A második esést tegnap adtam elő a város bringámmal. Ez kicsit durvábbra sikeredett. Számomra teljesen érthetetlen módon a piros lámpa felé közeledve lassítottam, de a fékem hirtelen úgy leblokkolt, hogy átestem a bringán és a bal oldalamon landoltam. Az "eredmény" újabb sebek és egy szép nagy lila pukli a könyökömön és a bal lábamon, valamint bónuszként erős oldalfájdalom. (Mindez hat héttel Nagyatád előtt, a tavalyi baleset után: sokkol :( )

Itt több érthetetlen dolog van. Az első féket ugyanis nagyon ritkán használom. Ráadásul nem is fog olyan erősen, hogy így elessek miatta. Miért fékeztem mégis így? És miért fogott hirtelen ennyire a fék? Nem tudom. Szerencsére nem jött mögöttem autó, és még egy járó-kelő is megkérdezte, hogy jól vagyok e. Igen, a bringázás sajnos néha kiszámíthatatlan, és sok év rutin mellett is érhetnek kellemetlen meglepetések. 

Mind a két eset a városon belül történt, az indulási/érkezési ponttól számított EGY kilométeren belül. Az első a munkahelyemtől 500 méterre, a második pedig kb. 800 méterre. Mind a két esetben volt rajtam sisak.

Miért írtam ezt le? Hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a bringás balesetek többsége nem a Bivalybasznád és Taktaharkány között, hanem a városban történik. Ezért kell(ene) városon belüli bringázáshoz is sisakot viselni.

A sisak sajnos nem trendi, mert hogy néznének már ki a magassarkúban és miniszoknyában telefonáló vagy a flip-flopban és lebernyeg szoknyában kacsázó, saját magukon kívül mások testi épségét is veszélyeztető, trendi csajok egy bilivel a fejükön? A menő hipszter csávókról már nem is beszélve.

Én viszont pont leszarom, hogy nézek ki, ha az életemről van szó.

Viseljetek sisakot, mindig és minden körülmények között.

(Még akkor is, ha csak leugrotok a sarki boltba.)

 helmet.gif

A bejegyzés trackback címe:

https://rabbitshoe.blog.hu/api/trackback/id/tr47556972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PettyCicuk · http://pettycicuk.blogspot.hu/ 2015.06.20. 07:03:16

Oh, Ancsúr. Igazad van... és remélem, hogy életed hátralevő részében elkerülnek majd a locsolócsövek, ööö, esések!

Mindig nézem (autóból) a kerékpárosokat és "szörnyülködöm". Papucs! Miniszoknya! Keresztben rajtuk a sima válltáska. Mappa a hóna alatt. Starbucks-os pohár a jobb kezében. "Vidéken" jó is ez. Ahol nincsen "veszély", de a városban, ha elesik, akkor jó eséllyel üti el grátiszként az autó is. Akármennyire odafigyelek a bicajosokra, sajnos - mivel semmi kultúrája pont azokban a körökben, ahol a legnagyobb divat a kerekezés, mindig rettegek, hogy történik valami baj. Akin nincsen bukósisak azt külön nem értem, bár lelapítja a reggel gondosan belőtt hajat... ilyesmik lehetnek az indokok, valamint az "én nem versenyző vagyok, csak dolgozni megyek".

Gyógyítsd a lila foltjaid sippsupp!

Puszillak :*

Anna Szabó 2015.06.22. 12:01:42

@PettyCicuk: Köszi Petty :) Már jobban vagyok, hétvégén féltáv Kaposváron, addig muszáj lesz összeszednem magam... Így, hogy minden nap bringával járok azt látom, hogy több a hülye bringás, mint a hülye autós. A kedvencem: hirtelen, jobbról előznek meg, amikor én a pirosnál állok és simán belemennek a kereszteződésbe. Még én érezzem magam szarul, hogy megálltam a pirosnál?! Várom az UB beszámolód folytatását :)
süti beállítások módosítása