Nyúlcipő

Nyúlcipő

Az út maga a cél

2013. június 13. - szancsurrr

920814f86aab54a78ba212258211e3f1_1.jpgFontos állomáshoz érkeztem az Úton. Jövőre Iron Man leszek, idén pedig a 70.3 a cél. Szombaton indul a buli, amire több, mint fél éve készülök.

Az idén eddig

1. úsztam 15 kilométert

2. futottam 1074 kilométert

3. bingáztam 1730 kilométert

Ha a számokat nézem, elégedett lehetek, úgy érzem, tisztességesen felkészültem. Belepakoltam több mint ezer kilit a futócipőmbe, megjártam Dobogókőt Piroskával, az úszó technikámon pedig próbáltam csiszolni, több-kevesebb sikerrel. Óvatos becsléssel az edzés idők alapján az úszást 40 percre, a bringát 4 óra 30 percre és a futást 2 óra 30-ra lőttem be. Ha ennél bármelyik jobb lesz, akkor annak nagyon fogok örülni. Természetesen pulzusmérővel fogok menni. Ha Garmin Gizi istene velem lesz, akkor a pulzus pánt verseny közben tökéletesen fog működni és nem fogom az övet a bokorba hajítani, mit ahogy azt tettem múlt héten a káendhán. 

Amúgy fosok mint az állat. Egy picit azért izgulok. Most, hogy itt a verseny és én már befejeztem a felkészülésem érdemi részét beköszöntött a nyári meleg. Tehát nem nagyon volt módom akklimatizálódni a szar idő miatt. %/=!?#&@!!! Próbálom nem stresszelni magam azzal a ténnyel, hogy kb. most kezdődött el a nyár, így nem nagyon tudtam nyári melegben tolni az igazi kemény edzéseket, persze ez nem az én hibám, hanem az égieké, de bírni fogom és minden rendben lesz.

Már semmi dolgom, csak annyi, hogy reggeltől estig zabáljak és pihenjek. Holnapra (péntek) elvileg szabit vettem ki, de sajnos be kell mennem délelőtt melóba, fakk. Önmagamhoz képest próbálok sokat enni, mert tudom, hogy KELL a CH. Mivel a héten alig mozogtam (össz-vissz 5k futás kedden, és napi 15 k bringa melóba és vissza) van egy kis bűntudatom e miatt és úgy érzem, hogy a héten kocányira hízok fel a mozgás hiánytól. Tudom, hogy nagyon hülye vagyok. De én tényleg az érzem, hogy rajtam a víz is zsírrá alakul, főleg így, hogy a szokásos mennyiség töredékét mozogtam a héten. Mikor jutok el arra a pontra, hogy élvezni tudom, hogy ehetek?!

Természetesen már mindent összepakoltam, a szükséges cuccok katonás rendben, élére állítva figyelnek a táskámban. Össze kéne pakolni. Jó dolog ez a triatlon, csak ne kellene hozzá ennyi cucc. Nézzük csak:

1. úszás:

  • úszószemüveg
  • úszósapi
  • neoprén (Nóritól kapom meg holnap, itt is nagyon köszönöm, Nóri:)
  • papucs
  • sportmelltartó
  • sportbugyi

2. bringa

  • Piroska (rajta prizma, lámpák, csengő, mert törvénytisztelő állampolgár vagyok)
  • sisak
  • bringás felső
  • bringás gatya
  • bringás bugyi (nem röhög!)
  • zokni (bringás-futós)
  • defekt javító hab
  • kis táska az ülés alá
  • 2 db kulacs
  • kesztyű
  • SPD cipő
  • rajtszámöv

3. Futás

  • futócipő
  • futógatya
  • kompressziós zokni
  • DK-s póló
  • csuklószorító
  • sild/baseball sapi

4. Egyéb

  • naptej testre
  • naptej arcra
  • zsepi
  • Gizi
  • pulzuspánt
  • csöcsragasztó
  • iso, Ca, Mg pezsitabi
  • gumicukor
  • gél
  • törcsi
  • izzadásgátló

Most hirtelen ennyi jut eszembe. Ebből is látszik, hogy a sport jellemformáló hatással bír:) Kénytelen vagyok előre átgondolni és rendszerezni, hogy mikor, mire lesz szükség, főleg, hogy a futószerelést már holnap le kell adni a versenyközpontban.

Tudom, hogy amint beugrunk a vízbe és elkezdünk úszni, megszűnik a feszültség és csak én leszek és a táv és ez jó lesz úgy. Tudom, hogy ott lesz Zoli, aki nélkül nem jutottam volna el idáig. Ott lesz Vanda a frissítőponton. Ott lesz Balázs, aki rengeteget segített. Ott lesz Béci, akivel kb. egy időben döntöttük el, hogy ez lesz az első versenyünk. Köszönöm Nektek ez úton is.

Nem tudom, lesz e még időm a verseny előtt írni, de ha nem, akkor kérlek szurkoljatok és küldjétek a chit szombaton reggel 8-tól. 

Hajrá!

Logo_triathlon.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://rabbitshoe.blog.hu/api/trackback/id/tr685358492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.06.13. 20:20:53

Ügyes legyél, szorítok nagyon! Ne bátran, ne keményen, hanem okosan! :)

Cs.Csilla 2013.06.20. 16:15:15

én meg szurkoltam.... :)
süti beállítások módosítása