Nyúlcipő

Nyúlcipő

Erotic HR

2013. április 25. - szancsurrr

Van egy elég régi problémám, de csak most jutottam el oda, hogy már annyira idegesít, hogy muszáj róla blogposztban hisztizni, annál is inkább, hogy magyarul nem is nagyon találtam semmit a témában. Hónapok óta az megy, hogy a garmin premium pántom szerint már többször (kb minden egyes futásom alkalmával) meg kellett volna halnom szívrohamban. A pánt ugyanis lehetetlen HR érékeket továbbít az órám felé: 235-ös, majd hirtelen 145-re visszaeső pulzus értékek periodikus és teljességgel logikátlan váltakozása. (Az edzés elején megfigyelhető kiugróan magas pulzus érték is hasonló probléma, bár ez kevésbé idegesítő, mert az elvileg megszűnik, ha elkezdesz izzadni, vagy ha edzés előtt megnyalod/bevizezed/be EKG zselézed az elektródát.)

Mivel én PK-val edzek, kezd nagyon idegesíteni a dolog, mert így ugye nem lehet pulzus zónákkal edzeni, ráadásul a kedvem is elment az egésztől. Hiába tudom, hogy fals adatok, nem tesz jót a lelkemnek, ha 7 perces tempó mellett azt látom, hogy 190. Itt van példának okádék hétvégi Vivicitta, amit Zoli tempójában, azaz 7 perc körüli ezrekkel futottam. Már futottunk együtt máskor is és tudom, hogy ehhez a tempóhoz 130-135 közötti pulzus értékek tartoznak, normális estben:

hrjó.jpg

Ehhez képet a Vivcittán ezt produkáltam:

Untitled.jpg

 

(Megj: 16 kili körül levettem az övet, szóval a végét ne nézzétek. Azért vettem le mert iszonyatosan tört, és így nincs sok értelme szenvedni, viszont amit látjátok a derekamra húzva, ruhán át is sikerült tovább mérnie, kis ügyes…)

A kedvencem: 8:28-as tempó mellett HR 230, vagy 7:32-nél 197...

Szóval tegnap kicsit utána olvastam, feltételezve, hogy nem az én szívemmel, hanem az övvel van a baj és valóban. A Garmin fórumban rengeteg hasonló problémával küzdőt találtam. További érdekesség, hogy ha bringázok, akkor nincsenek fals adatok és ezt a fórumon többen is említik.

Mit javasoltak megoldásként?

Fuss régi, nem prémium Garmin övvel. (Ha semmi nem segít, ez lesz. Csak az a para, hogy az tök műanyag és engem a textil és széttör…)

Fuss Polarral. (Kösz.)

Próbáld ki az övet fordítva, vagyis érzékelővel a hátadon viselni. (Ezt ma tesztelem.)

EKG zselé az elektródák alá. (Ezt is beszerzem majd.)

Vedd az övet lazábbra. (Nem oldja meg.)

Vedd az övet szorosabbra. (Ez sem)

Vegyél szűkebb, nem technikai pólót. (Szerintem ez hülység.)

Vegyél bővebb, nem technikai pólót. (Ez is.)

Kenj mézet (seriously?!) az elektródák alá. (No comment.)

Használj másféle textil öblítőt. (WTF?)

 Szóval valamivel okosabb lettem és legalább megnyugodtam egy kicsit, hogy nem csak én szenvedek. Remélem megoldódik a dolog, mert tényleg elég idegesítő.

(A címet természetesen erratic-nak kell érteni, én legalábbis így gugliztam meg: erratic hr garmin, bár lehet, hogy erotic-ra is lennének érdekes találtok.)

 

Ti tapasztaltatok már ilyesmit?

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rabbitshoe.blog.hu/api/trackback/id/tr825246783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HelloJozsi 2013.04.25. 16:29:35

Hát nekem tipikusan a távvezetékek szoktak ilyen kilengéseket okozni, mondjuk nem Garmin.
Ez a probléma szinte bármilyen övvel előjöhet szerintem, érdemes lenne megnézni, hogy ez nem lehet-e magyarázat.

Cs.Csilla 2013.04.25. 16:29:56

Nekem eddig csak olyan volt, hogy nagyon alacsony pulzust mutatott, először azt hittem, hogy lemerülőben van a mellkaspántban az elem(ér), de aztán első körben csak megigazítottam az elemet - kicsit el volt mozdulva a vájatában - és utána korrekten mért.
Hátha...... :)

Lzooltan · http://lukacs.eu 2013.04.25. 16:30:57

Teszteltük távvezetékeknél is, villamos és HÉV mellett, ott gyakrabban mutat fals adatokat. De nincs szoros összefüggés, néha a puszta közepén is hirtelen felugrik percekre 230 fölé.

T@Z 2013.04.25. 16:51:32

A biztonság kedvéért a helyedben elmennék egy kardiológiai kivizsgálásra. :S Produkálhat ilyet a szív.

iramszarvas 2013.04.25. 19:10:37

Szerintem merül az elem, vagy elmozdult, vagy lecsúszik a pánt. De enm értem, miért enm a garminosokat kérdezed. Elvben mégiscsak ők értenek hozzá...

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.04.25. 21:55:07

@T@Z: Többször néztem a pulzusom tapintással, az óra 230-at mutatott, a pulzusom meg 150 körüli volt. Nem velem van a baj, ilyen értékekkel már meghaltam volna.@iramszarvas: a fenti listában a Garminosok válaszai is benne vannak. (Pl. hogy a hátamon legyen a kütyü, ezt ma kipróbáltam és nem vette a jelet, ennyit erről:) Ők em fognak normális tanácsot adni, hiszen szerintük nyilván nem a termék a szar...) @Bozót: Ezekkel nincs baj

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.04.25. 21:56:32

@NJoco: Ez főleg a Polar-nál probléma, bár a HÉV vezetékeket ez sem szereti :)@Cs.Csilla: vagy lecsúszott futás közben, a miatt is lehet alacsony.

Cs.Csilla 2013.04.26. 08:51:36

@szancsurrr: a lecsúszás volt az első nekem is amire gondoltam, de nem az volt a gond. :) mióta megigazítottam az elemet, nálam nincs gond. Remélem a nálad is mielőbb megoldódik, bár elég rejtéjesnek tűnik... lehet elrabolták az ufók a mellkaspántodat..... ;P

hercules 2013.04.27. 11:49:27

Nekem a Polar öv produkált olyat, hogy fel-le ugrált a pulzusérték.
Új övet vettem és megszünt a probléma.
Zergét kérdezted? (zerge.info)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.04.30. 21:25:04

@hercules: A ekg zselé működik, de csak addig, amíg meg nem szárad. Lehet megkérdem Zergét, úgyis nála vettem.

2013.05.08. 12:04:30

Nedvesen veszed Magadra?
Lehet nem izzadsz eléggé mert túl edzett vagy, és nem lesz nedves rendesen, s így pontatlan.
Szóval a megoldás sok cigi, pia, tespedés és gyorskaja!

Komolyra fordítva próbálj meg kérni kölcsön egy másik övet, ha azzal jól mutat az órád akkor pánt hiba. Ha jól emlékszem nem régi vásárlás, ennek még garisnak kék lenni!
Vagy válts Suuntora... bocs ;)

2013.05.08. 13:43:44

Ja, és az öblítő nem feltétlen hülye felvetés, ugyanis elektromos inpulzusoknak kell átjutni egy textilszerű anyagon, amelybe a vezető tulajdonságú szálat applikálják. Próbáld ki csak tiszta vízben alaposan átmosni!

zerge.info/POLAR_Team2_mellkaspant_textil_szett_gyerek

cindbl 2013.05.12. 20:46:13

polar ov tenyleg jo, ramegy a garminos vevo.

GeGe007 2013.06.18. 14:30:15

ezt ki is próbáltuk egyik NKE-n emlékszem :D. Azt az örömöt. :D

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.06.18. 14:56:36

@GeGe007: jólvanna:D meglepődtem, hogy a két konkurens cég cucca kompatibilis:)

CsGabor 2013.07.09. 19:57:37

Sajnos elég sokan állítják, hogy pár hónap használat után egyszerűen tönkremegy a pánt. Ha jól tudom, viszonylag általános ez a gond, sok linket lehet találni ebben a témában. Azt is írják, hogy a Garmin szorgosan cseréli, ha garanciális.
Nekem még jó, de félek, hogy utolér a vég engem is.
Úgyhogy jó előre beszereztem egy Polar pántot is, hogy ha kell, legyen gyors tartalék. Elsőre valóban kompatíbilisnek tűnik, de nem teljesen az, a patent része sokkal könnyebben kiold, mint a Garmin-Garmin párosításnál. Élesben még nem próbáltam, de félek, hogy egy erősebb mozdulatnál kipattanhat. Nem vagyok meggyőzve.

CsGabor 2013.07.09. 20:00:08

Itt írnak egy újabb Garmin pánt verzióról:
forums.garmin.com/showthread.php?43632-Anyone-used-one-of-the-new-Version-3-premium-heart-rate-straps
De nincs egyértelmű halleluja.
Mindenesetre ezt is meg lehet próbálni.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.07.11. 14:15:09

@CsGabor: Az órát azóta visszavittem, tényleg szó nélkül visszavették és visszakaptam a pénzem. A végén és is fogok venni egy Polart. Olyan érdekes, hogy bringa közben tökéletesen mér. Logikátlan...
süti beállítások módosítása