Nyúlcipő

Érdemes!

2012. október 09. - szancsurrr

220224_425879974128144_927868689_o.jpgA másodiknál már tudod, mire számíts. Hogy hol kezdődik igazán el. Hogy hányadik kilométer környékén kezd el Gonoszköcsög pofázni. Ilyeneket mond, hogy "Hová futsz te idióta?" "Ki akarsz nyírni?! Ez nagyon sok!" "Állj már meg te barom, ennek semmi értelme, miért csinálod?" Persze még mond ennél sokkal durvábbakat is. Azt is tudod, hogy hiába dumál. Mert lehet, hogy a másodperc tört részéig azt gondolod, hogy akkor most megállok és nem csinálom tovább, de ezt te magad sem hiszed el, hiszen tudod, hogy úgyis mész előre. Mindig csak előre. És szinte várod, hogy elkezdjen győzködni, mert minden egyes lépés, amit így, ebben a fura, skizofrén tudatállapotban teszel meg, erőt ad a következőhöz, és a tudat, hogy nyerésre állsz Gonoszköcsöggel szemben, erősebbé tesz. Nem csak akkor, abban az adott pillanatban, a futás alatt, hanem úgy általában. Mert ha épp feladni készülsz valamit, akkor eszedbe jut, hogy hogyan küzdöttél ott a Parlament előtt, a Duna parton a saját démonod ellen. Ha félsz változtatni, akkor eszedbe jut, hogy vannak dolgok, amit akkor is meg kell tenned, ha nem esik jól. Megküzdesz minden egyes lépésért, ahogy az életben is megküzdünk a nehézségekkel, lépésről-lépésre haladva előre, a cél felé. Végül eszedbe jut, hogy Te győztél.

Hirtelen azt veszed észre, hogy könnyű leszel. Olyan, mintha mindent beszórtak volna aranyporral. Milyen szép! Ébren álmodsz, vagy képzelődsz? Nem érdekes, mert olyan gyönyörű minden. És látod az ismerős arcokat. Őket is beszórták aranyfényű napsugárral. Rád mosolyognak, pacsiznak, kiabálják a neved, a szeretet átölel. Már nem fáj semmi, visz a szíved és mosolyogsz. Már látod a végét. Az utolsó kilométereken libabőr és könnyek, mert arra gondolsz, hogy hamarosan megint eljön a "megcsináltam" érzés. És ott a sok ember, ismerősök, ismeretlenek, mondják a nevedet, szereted őket, egytől egyik, ez a része leírhatatlan, katarktikus és.... átfutsz a célkapun. Sírnál, de valahogy nem jön ki belőled. Csak egy kicsit. Aztán amikor az érmet a nyakadba akasztják, akkor kicsit jobban. Aztán amikor megölelnek, még jobban.

És két nap múlva, amikor leírod a gondolataidat és a kalviatúrára potyognak a könnyeid, akkor jössz rá, hogy érdemes. Azokért akiket szerettél de már nincsenek itt. Azokért, akik itt vannak és azt várják, hogy szeresd őket. Azokért, akik azért vannak itt, hogy szeressenek. És azokért, akiket szeretsz. Mindenkiért. Magadért.

Fura ez. Kicsit üresnek éri magát az ember. Hazajönni ezzel a hatalmas élménnyel, aztán élni tovább a hétköznapokat. Olyan szürke-érzés. Mert szeretnéd, ha mindenki tudná, mit éltél át, és szeretnéd átadni az érzést mindenkinek. És tudod, hogy nem lehet.

...

Reggel, ahogy buszból kinéztem láttam, ahogy a felkelő nap fényében a Duna aranyfolyosóvá változott.

Érdemes!

A bejegyzés trackback címe:

http://rabbitshoe.blog.hu/api/trackback/id/tr554829627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

cubiac 2012.10.09. 23:34:02

többet és gyakrabban és még még még még még ííííííííííírjjjjjjjjjj :)))

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.10.10. 00:01:30

@cubiac: Jó-jó, de csak akkor tudok ha van ihlet:)

Evelin... 2012.10.10. 07:01:06

Elvesztegetett idő minden perc amikor nem írsz, de komolyan! :)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.10.10. 07:04:07

@Evelin...: Óóó, de kedves vagy, örülök, hogy így gondolod:)

2012.10.10. 13:16:21

És a futás hogy ment? ;)

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2012.10.10. 17:28:03

Örülök, hogy te is élvezted ezt a maratont.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.10.10. 22:07:38

@saaby.: 4 óra 10 perc, 20 percet javítottam a tavalyin. Szóval remekül ment, köszönöm :D

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.10.10. 22:08:42

@pannonfunk: én tök bírom benned, hogy rád mindig rád van írva, hogy jól érzed magad verseny közben :) Az összes futós fotód tök jó!:)

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2012.10.10. 22:47:48

@szancsurrr: Ha már nem tudok futni, legalább élvezzem :) :P

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.10.11. 17:18:42

@pannonfunk: Miről beszélsz? Tök jó időt futottál. Mint én tavaly. Jövőre meg te is javítasz 20 percet. :)

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2012.10.11. 17:51:20

@szancsurrr: Addig élvezem a futást, míg a végén megtanulok futni :)

cindbl 2012.10.17. 11:22:18

es milyen volt a pulzusod? :) max/average? volt fal? :) (nem, edzesonline-ra nem vagyok beregelve :))

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.10.17. 18:46:29

@cindbl: nem tudom, mivel pulzusmérő nélkül futok minden versenyen. A pulzusmérő még mindig széttöri a mellkasom, épp elég edzésen szenvedni vele. Fal nem volt, csak egy holtpont. holnap megyek laktát mérésre, kíváncsi is vagyok, hogy mi lesz :)

cindbl 2012.10.18. 16:48:09

hova mesz laktatot merni? most megyek haza ket hetre, en is beterveztem egyet.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.10.20. 11:07:55

@cindbl: Lőrincz Olivérnél voltam a World Health Fitness-ben (Óbuda, Nagyszombat utca). Nagyon profi, jó szívvel ajánlom neked. www.oliworld.hu/

cindbl 2012.10.21. 19:42:18

mennyibe kerul, es be kell jelentkezni? mennyi idore elore? :)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.10.23. 21:06:40

@cindbl: 8 ezer forint, a többit nem tudom, mert nekem egy ismerősöm intézte. De talán kedd, szerda, csüt. lehet menni. Menj fel Oli honlapjára és érdeklődj nála.